– Ezzel azt akarod mondani, hogy szerinted végig fogjuk dolgozni az életünket, mint vállalkozók, majd a végén kiderül, hogy nem voltunk többek, mint egy grandiózus terv részei, megszédített állami alkalmazottak? – kérdezte az elsápadt Nyikos, aki erősen vívódott magában, hogy melyik oldal felé húzzon. Még az az alapvető emberi kérdés is beugrott neki, hogy akkor vajon mi lehet az élet értelme. Most cégbirodalmak építésére szánja a sors, vagy behülyített közkatonának?! – morfondírozott.
– Megszédített, vagyonos állami alkalmazottak, Elek. Ahol a hangsúly a vagyonoson van! Mindenki a sarat tapossa, csak valaki közben a csillagokat nézi. Ha ügyes leszel, lehet, hogy nem kell mindent elbuknod. Ha makacs leszel és merev, akkor kettétörnek, az egész biztos. Mint egy vékony faágat. Úgyhogy ne csak a gondtalan nyugdíjas évek forogjanak a fejetekben, hanem arra is gondoljatok, hogy mi lesz, ha vissza kell majd adni, amit most megkaptok – mondta Görbe.
Ez a jövőképábrázolás két okból nem tetszett Schwarzenbergernek. Egyrészt azért, mert ő bizony erre az eshetőségre nem gondolt, másrészről pedig azért, mert titkon egyetértett az elhangzottakkal, csak ezt nem volt képes még magának sem bevallani. Ha ugyanis bevallotta volna, azzal elismerné maga előtt, hogy ő bizony nem lát tovább a saját orránál. Ez a felismerés pedig nem fért bele az egójába. Egyiküknek sem. Görbe Imre kivételével ugyanis még nem rendelkeztek kellő bölcsességgel és tapasztalattal.
Schwarzenberger úr még csak-csak, de ő is inkább csak megjátszotta. Az ifjúságra jellemző zavar, a köd, a vágyakozás, a hamis fogalmak, a még sokkal hamisabb képzetek, a vágy és a félelem, hogy elmaradunk a nagy versenyben, mind-mind élénken élt bennük. Híresek és gazdagok akartak lenni, fűtötte őket a becsvágy. Nem tudták még, hogy a világi javak elérkezése mennyire is ragad az emberi irigység szutykától. Persze érthető volt a hozzáállásuk, mondhatnánk, ez a normális. A lehetőséget látni, és tenni érte. Nem jó szegénynek lenni, ebben mindnyájan egyetértettek. Meg is fogadták, hogy ők bizony nem lesznek azok. Erre most jön ez a nyugger, és leoltja őket a Magyarországon eddigi legnagyobb meggazdagodási lehetőség kapujában. Hát menjen a picsába. Még hogy visszaveszi az állam? Ők az ország bárói lesznek, törvények felett állók, akik majd csicskáztatják a minisztert a rühes bandájával együtt. És pont. Nem lesz itt semmiféle „visszaveszem” hókuszpókusz. Amint valamelyik kormány megpróbál ellenük tenni, majd szépen összefognak és a sárba tiporják. Tévedés azt hinni, hogy húsz-harminc év alatt ők nem fognak olyan atombiztos gyökereket ereszteni országunk dicső földjébe, amit csak úgy ki lehessen húzni, mint egy közepesen érett répát. Mert bizony, hogy fognak, de még mennyire! A miniszterelnököt is ők fogják megmondani, hogy ki legyen, nem pedig a nép. Formálisan a nép, persze, lesz demokratikus szavazás, meg szabad véleménynyilvánítás, de a csorda pontosan arra fog szavazni, akire majd ők mondják. A célzott rábeszélőgép az okosabbakat is képes lesz meggyőzni, nemhogy a hülyéket. Pedig a hülyéket is elég lenne, lévén ők teszik ki az ország lakosságának nagyrészét. Legalábbis az ő szemükben.
– Na, várjál csak egy kicsit, Imre, ne szaladjunk ennyire előre! – Schwarzenberger fejében összeállt a visszavágás nem is elképzelhetetlen ötlete. – Azt állítod nekünk, hogy a szocializmus tudatosan buktatja meg magát azért, hogy később sokkal erősebb alapokon visszatérjen? Úgy gondolod, hogy engedik felszínre törni a demokráciát, a kapitalizmust, a szabadversenyt és a többi, modern gazdaságokra jellemző nézetet néhány évre, hogy aztán újra szocializmus legyen?
– Pontosan! Az ugyanis egyértelmű, hogy honnan fúj a gazdasági szél. A lemaradástól. Lemaradtunk, a nyakunkban egy horribilis államadóssággal. Egyértelmű, hogy ezt a krízist egyik kormány sem tudja megoldani önmagában. Az állami cégek alkalmazottai nem elég motiváltak, nem elég ambiciózusok és képzettek ahhoz, hogy a vállalatok versenyképessége felvegye a nyugati cégekkel a versenyt. Lassú éhhalál. Úgyhogy nincs más választás, igenis fel kell osztani a megmaradt vagyont azok között, akikben van elég hit, erő és tehetség ahhoz, hogy a betokosodott állami tisztségviselők helyett felvirágoztassák a gazdaságot, új ötletekkel, új irányvonalakkal egy új út felé tereljék az ország szekerét. Eközben az államnak semmi más dolga nem lesz, mint a nyomás növelése. Beengedni más országok vállalatait a szabad piacszerzés reményében, hadd süsse meg a magyar cégvezetőket is egy kicsit a nyugati fényesség. Ez két szempontból lesz jó: először is kényszerítő erőként lesz jelen a piacon, nehogy eltunyuljon az első generációs kisvállalkozói szféra, másodszor pedig ezen külföldi cégek rengeteg tudást, fejlesztést és információt fognak beépíteni az ország szakmai tudásába. Képzeljétek csak el, milyen vagány lesz, amikor a japán csúcstechnológiát és folyamatszervezést majd Magyarországon magyar munkavállalóknak fogják tanítani, akik még pénzt is kapnak ezért. És ha elég munkahelyet teremtenek és elindul a munkaerőhiány varázslatos spirálja, akkor a külföldi tudás szépen lassan beszivárog a magyar kisvállalkozások mentalitásába is. Milyen vicces is lenne elképzelni, ahogy egy tíz-tizenkét éves magyar cég átáll a hetven éve kiforrásban lévő japán folyamatszervezési mentalitásra. Egy csapásra megspórolhatunk hatvan év lemaradást. És amikor egy ilyen magyar, de japán mentalitású cég eléri a húsz-harminc éves életciklusát, akkor tökéletesen alkalmassá fog válni arra, hogy újra visszakerüljön az állam dörzsölt kis kezébe. Nem nekik kellett vele dolgozni, nem nekik kellett kitalálni az új ötleteket, a fejlesztéseket, hanem minden esemény következett az előző után. És a kör bezárul. Felépítettél egy céget, amihez tudatosan engedtek hozzá, aztán amikor eljön a nagy pillanat, akkor szépen visszaveszik. Az átmeneti látszat-demokráciának vége, majd teret nyer hazánkban egy újfajta modern szocializmus, amit nem így fognak hívni, de lényege ugyanaz lesz. Állami befolyás a médiára, az iparra, a turizmusra, és igazából mindenre. A felszínen pedig el lesz adva a szokásos módon: mindenki beleszólhat mindenbe, mindenkinek joga lesz mindenhez, az állam csak az emberekért van, stb. És lássatok csodát: a szocializmus ismét nyer.
– Jézusom, Imre, ezt te sem gondolod komolyan. Szerinted hol lesz a most megalakuló kormány harminc éf múlva? Fagy úgy érzed, hogy bármelyik kormány tekintettel fan a harminc éf múlfa kormányon léfőkre? Persze, hogy nincs. Miért is lenne? Teljesen abszurd a gondolatmeneted. Túl sok benne a bizonytalanság. Ugyanis azt egyik kormány sem tudhatja, hogy mi fog történni, ha húsz-harminc éfre elengedik a gyeplőt. Pláne, hogy akkor a gyeplőelengedők már sehol sem lesznek. Elárulom neked, kedves Imre, hogy a rátermettek nem fogják hagyni, hogy csak úgy elfegyék tőlük azt, ami az öfék. Lehet, hogy az állításodat meg lehetne csinálni egy-két rátermettel,