– Nagyon jó ötlet! Foglalok még egy szobát, de remélem, nem a gyerekeiddel akarsz egy szobában aludni.
– Nem örülnének neki! Majdcsak meghúzom magam valahol.
– Találunk neked is egy fél ágyat. Tudják, hogy eljössz velem Chicagoba?
– Igen, addig Rózsikánál lesznek.
– Lilia és Rózsa? Kertészetük volta szüleidnek?
– Majdnem… apám szenvedélyes hobbi-botanikus volt és rózsákat tenyésztett, vagy, hogy is mondják?
– Így is jó.
– Mondd el az álmodat. Helyet cseréljünk?
– Cseréljünk.
Lilia kikászálódott a székből, Ernő felállt, útközben találkoztak. Úgy ölelték egymást, mint a hajótöröttek, akik abba az egyetlen deszkába kapaszkodnak, ami az életüket jelenti. Most Ernő mutatta a cipőtalpát Lilia felé.
– Kezdd el!
Ernő elmesélte az álmát.
– Tényleg nem erre gondoltam. Nem értem, vagy csak nehezemre esik a következtetés. Mielőtt férjhez mentem, hét szemeszteren át hallgattam a művészet és a múlt kultúráinak történetét. Aztán jött Bea, abba kellett hagynom. Nagyon is az ó-héber beavatásra emlékeztet az álmod. A főpapnak volt egy úgynevezett arany pajzs vagy tábla a nyakában, különböző drágakövekkel kirakva, a smaragd is odatartozott. Minden kőnek megvolt a sajátságos jelentősége: a héberek tizenkét törzsét szimbolizálták. Nekik is voltak titkos beavatásaik. Nincsenek neked zsidó felmenőid, Ernő?
– Elég régen német zsidók, a nevem is onnan maradt vissza. Silbernágel azt jelenti, hogy ezüst szeg. Az Ernő meg a német Ernst, a komoly magyar formája.
– A zsidóknak magas, Istenez kapcsolódó volt a kultúrájuk. Képet nem alkothattak Istenről, ezért olyan tehetségesek a zenében, abban sűrűsödött teremtő energiájuk. Neked az odahallgatás és az elmélyülés a legfontosabb tulajdonságod, talán a tehetséged is.
– Sokat járok hangversenyekre, a zene feltölt és bennem él. Gyere, menjünk le a lakásomba. – Lementek, Lilia a cipőjét, a kezében vitte.
– Csináljak egy kávét?
– Csinálj.
A nappaliban egymás mellett egy felújított, kemény tömésű biedermeier kanapén ültek. Ernő Liliat simogatta, de hol a könyökét verte be a támlába, vagy nem fért a derekához. Lilia hozzábújt. Ernő meg akarta csókolni, de ahogy hátradőlt, beverte fejét a karfába.
– Mondd, nincs ebben a lakásban egy kényelmesebb, puhább hely?
– Az ágyam.
– Egy egyszemélyes priccs, deszkával és szalmazsákkal?
– Nem – nevetett Ernő –, hiszen tudod, egy franciaágy matraccal. Gyere. A cipőd!
– Hagyd a fenébe!
Lilia hanyatt vetette magát az ágyon, Ernő ránézett, aztán a ruhájára.
– Nem kellene ezt a ruhát levenni? Ebben akarsz majd vacsorázni, és összegyűrődik.
Lilia hasra fordult, és csak úgy rázta a nevetés.
– Miért, te csak egy meztelen talppal akartál szexet? – mondta a párna alá dugott fejjel. – Vedd le rólam!
– Ha hason fekszel, nem tudom.
Lilia felült és elkezdte a ruháját lehúzni, Ernő segített neki. Ahogy a csípőjéhez ért, megfogta, és ott is hagyta a kezeit.
– Jaj – sóhajtott –, gyönyörű.
Eközben Lilia végzett a ruhalevétellel és a melltartóját kapcsolta ki. Ernő felfelé haladt a kezével az oldalán, fel a hónaljáig.
– Ne csiklandozz!
Átnyúlt a kebleihez, és egész testét elöntötte a vágy. Lilia úgy érezte magát, mintha vajból lenne; mindene megpuhult, úgy kívánta az ölelést, hogy már fájt. Forró, remegő kézzel gombolta ki Ernő ingét.
– Gyere!
Pillanatok alatt az ágy mellett hevertek a ruhadarabok. Egymásba zuhantak, és a smaragd ragyogó zöld fénye elragadta őket.
– Igen, a smaragd szolgálója akarok lenni! – suttogta Lilia az utolsó ép gondolatával.
– Életem, szerelmem, egyetlen – csókolta Ernő.
Boldogan, izzadtan feküdtek egymás mellett.
– Izzadt vagyok – közölte Lilia.
– Én is, majd zuhanyozunk. Mit gondolsz, miért nem szeretkeztünk eddig?
– Te nem voltál szerelmes, én meg nagyon. Féltem, hogy ha sokat mutatok az érzéseimből, elveszítelek, és visszatartottam magamat. Eleve egy beprogramozott csőd lett volna. Így a barátságunk nem ment tönkre. Sokat szenvedtem.
– Nem mutattad.
– Nem.
– Édes, mielőtt elmegyünk vacsorázni, még veszek neked egy selyempongyolát. Az nálam marad, és mindig érzeni fogom a testedet, a szagodat, akkor is, ha nem vagy mellettem.
– Selymet?
– Neked csak azt.
Lilia Ernő karjára hajtotta a fejét.
– Nekem mim lesz, ha nem vagy mellettem? Add nekem az inged, ami most rajtad volt.
Ernő azt akarta mondani, hogy azt ki kell mosni, aztán észbe kapott. Lehajolt az ingért és Lilia mellére fektette.
– Itt nagyon jó helyen van.
– Ott nem szoktam szagolni.
Felült, felvette az inget és indult a fürdőszobába. Az ing alig takarta be a fenekét, Ernő utána ugrott és hátulról magához szorította. Lilia kacagott.
– Így soha nem jutok el a fürdőszobáig!
– Vagy visszajössz, vagy veled megyek.
Lilia megfordult és ledobta az inget.
– Inkább fekve!
Félóra múlva megint ott tartottak, ahol az ing felvétele előtt.
– Ma ezek szerint nem lesz vacsora, pedig kezdek nagyon éhes lenni.
– Én is éhes vagyok. Jó lenne gulyáslevest enni, vagy rántott húst.
– Nincs semmi akadálya, de most tényleg megyek zuhanyozni.
Aztán Ernő készült el, és indultak.
– Késő lett, felhívom a gyerekeimet.
– Szia, Bea, ma később jövök, még csak most megyünk vacsorázni. Gábor mit csinál?
– A kisöccsének szerel össze valami autót fából.
– És te?
– Nem tudom, mit vigyek a kislánynak.
– Mennyi idős?
– Azt sem tudom.
– Hívd fel apádat és kérdezd meg.
–