– Most mondja el, hogy mi történt.
– Juli nénivel voltam, kávéztunk egy cukrászdában és kint ültünk. Zsuzsu az asztal alatt feküdt, aztán egyszer csak felugrott és átfutott az utcán, Juli néni kiabálva utána. A kutya sértetlenül ért a másik oldalra, viszont Juli néni belerohant egy autóba; egy motorbiciklis ki akarta kerülni, de az autó alá lökte. Aztán jött a mentő, a nagynéném elvesztette az eszméletét. A kutyát megfogtam, és utánuk mentem a kórházba. Még jó, hogy kocsival voltam, így Zsuzsut lent tudtam hagyni. Koponyaalapi törése van, olykor magához tér, aztán megint elveszíti az eszméletét.
– Bemegyek hozzá, aztán még beszélgetünk.
Egy ápoló két fehér köpenyt hozott és bementek. Kis Julianna egy kötéssel a fején láthatólag aludt. A bal lába combig gipszben, és kicsit felhúzva egy emelőcsigával. Mindenütt csövek lógtak a testéből, az ágy végében a kontrolláló monitor. Egy ápolónő volt mellette. Az ablakpárkányon vázában virágcsokor állt. Az ággyal szemben, a falon, egy kereszt. Két széket kaptak, és az ápolónő egyedül hagyta őket a beteggel. Leültek az ágy mellé. Ernő óvatosan az asszony májfoltos kezéhez nyúlt.
– Asszonyom, itt vagyok.
Semmi reakció.
– Kisné, eljöttem, látni akart, Silbernágel Ernő vagyok.
Semmi. Ernő tanácstalan volt. Lilia simogatni kezdte a beteg sovány vállát.
– Juli, eljöttünk, ébredj!
Kisné kinyitotta szemét, és ahogy Ernőt felismerte, elmosolyodott.
– Doktor úr – szólalt meg halkan.
– Eljöttem, hívott.
Most Liliára esett az asszony pillantása.
– Ő ki?
– A menyasszonyom.
– Szép, egyszer én is menyasszony voltam. Vigyázzon rá, doktor úr.
Lilia simogatta a vállát.
– Én meg rá.
– Senkivel sem tudtam úgy beszélni, mint magával, doktor úr, köszönöm, és kérem, ha meghalok, gondoskodjon róla, hogy Zsuzsu jó helyre kerüljön.
– Gondoskodni fogok, nyugodjon meg.
– Most megnyugodtam.
A feje a párnára hanyatlott és elaludt. Kimentek. Jutka a folyosón várta őket.
– Menjünk le a kávézóba!
Leültek.
– Hol van most a kutya?
– Nálam – felelte Jutka.
– Meg tudja tartani?
– Nem, nagyon sokat vagyok úton. Egy kozmetikumokat gyártó cég ügynökeként járom az országot, még az is előfordul, hogy valahol megalszom, ha azon a vidéken van még dolgom.
– A nagynénje arra kért, hogy gondoskodjak a kutyájáról. Lilia, te nem tudnád magadhoz venni?
– Ernő, hogyan? Egész nap dolgozom.
– A gyerekeid otthon vannak.
– Csak az iskolaszünetekben és a hétvégén.
– Vidd el magaddal az üzletbe.
– Nekem nem szabad egy olyan helyen, ahol emberek öltöznek, állatot tartani, ez előírás, mint az élelmiszerüzletekben.
– Láttam már Londonban elég sok olyan üzletet, ahol a tulajdonos kutyája is ott volt.
– Az Londonban volt, nem Budapesten.
– Tehát nincs senki egész nap otthon.
A két nő kérdően tekintett rá.
– Valaki azért otthon van – jegyezte meg Lilia.
– Én? Na, ne!
– Akkor sajnos nem marad más, mint a kutyamenhely. Amennyiben meghal, elviszem oda.
– Ha nem hal meg, akkor sem fogja tudni már a kutyáját ellátni, ő szorul ápolásra.
– Ernő, felvállaltad, hogy gondoskodsz a kutyáról.
– Most gondolkodjunk közösen tovább a megoldáson. Judit, kérem, tájékoztasson bennünket naponta a nagynénje állapotáról.
– Hívni fogom.
– Engem napközben nem ér el, de hívja Liliát.
– Már akartam is kérdezni, Lilia a felesége?
– A menyasszonyom.
Lilia egy nagyot nyelt, aztán megkérdezte:
– Miért élt a nagynénje egyedül? Nem volt családja?
– Nem. Volt egy vőlegénye, de meghalt a háborúban. Nem akart soha senki mást, így csak a kutyája maradt neki. Visszamegyek hozzá.
– Viszontlátásra, és kapcsolatban maradunk.
A MENYASSZONY
Lilia és Ernő is hazafelé tartottak.
– Még túl korán van vacsorázni, velem tudsz maradni?
– Veled.
– Hová menjünk?
– Menjünk a belvárosba.
Leparkolták az autót.
– Most merre? – érdeklődött Lilia.
– Sétáljunk!
– Ernő, mi még soha nem sétáltunk.
– Próbáljuk ki! – és magától érthető mozdulattal átkarolta Lilia vállát.
– Gyere, drágám, ezt is gyakorolhatjuk. Ez a ruha gyönyörű rajtad, te vagy gyönyörű. Kár, hogy nem én vettem neked!
Lilia megállt, és szembefordult vele.
– Mi van, Ernő, mi történt? Mit akarsz? Nem tudok ellenállni, de hogy most engem kísérleti nyúlként használj vagy kezelj, arra nincs szükségem. Bókolsz, fogsz, kedves vagy, mi akar ez lenni?
– Tegnap éjjel elképzeltem, hogy milyen lenne, ha nem lennél az életemben. Legalább a felét elveszíteném. Nem bírnám ki, és akkor jöttem rá, hogy szerelmes vagyok beléd. Szeretlek, Csillag.
Lilia megölelte, és ráemelte a vizes csillagokat. Ernő érezte a teste melegét és puhaságát.
Nem, nélküle nincs élet!
– Menyasszonyom, eljegyezhetlek? Keressünk egy ékszerboltot!
Ölelkezve indultak tovább, aztán bementek a legközelebbi ékszerüzletbe.
– Mit szeretnél, Lilia?
– Neked kell tudni, hogy most mi van soron.
– Elég régimódi vagyok ahhoz, hogy gyűrűt vegyek. Válasz egyet.
– Te válasz.
Elkezdték az üveg mögött kiállított gyűrűket nézni. Ernő meglátott egy mélyzöld tűzű smaragdgyűrűt, oválisra csiszolt kővel és kis briliánsokkal kerítve. Kérte az eladó lánytól. Lilia az ujjára húzta – egy kicsit szűk volt.
– Ki tudják tágítani? – kérdezte Ernő.
– Természetesen, holnap érte jöhetnek.
–