– Majdcsak kitalálok valami elfoglaltságot magamnak.
– Hülye vagy, Gábor? Mit gondolsz, kivel lesz? Nem fogunk hiányozni neki.
– Hát persze, Ernővel!
– Most majd a vár urát viszi magával az ágyba, nem a zászlóját.
– Nem nagyon kell vinni, jön ő magától is, te szemtelen csitri!
Lilia lefeküdt és Ernő SMS-ét várta, de a férfi telefonált.
– A pongyoládon az arcom. Ma már egyszer megtaláltalak, most nem talállak.
– Csak az arcod van a pongyolámon?
– Nem, a maradék is.
– Az inged meg rajtam van.
– Úgy, mint a múltkor?
– Nem, egy pizsamanadrágot vettem fel. Nehogy felfázzam.
– Az ágyban?
– Úgy érzem magam, mintha huzat lenne alulról, vagy mint egy félig nyitott konzerv.
– Kukorica konzerv?
– Inkább ananász.
– Ne kérdezzem, hogy mi a konzervnyitó?
– Nem szükséges, az nálad van.
– Most komolyan, mi az, hogy huzat van? Talán mégis felfáztál? Pedig itt nincs hideg, a fűtés be van állítva 22 fokra, és magától kezd fűteni, ha alá esik a hőmérséklet.
– Tanultál te valaha anatómiát?
– A középiskolában.
– Akkor tudhatnád, hogy a női test másképpen van felépítve, mint a férfié. Legalábbis bizonyos részei.
– Hála Istenek! Ezt tudom, csak az ananászkonzervről nem volt szó.
– Tényleg nem érted, vagy csak nem akarod megérteni?
– Nem egészen, ez igaz.
– Az is igaz, hogy a rengeteg tudásod mellett olykor elég korlátolt vagy. Mit gondoltál, mi van akkor, ha évekig – és most tizenegy évről van szó – nincs szex, de ebből három év túlfűtött vágyakozás? És ez egy nőnél! Mi sokkal többet mozgatunk meg, mint ti, férfiak.
– Erre még soha nem gondoltam.
– Ez a félig nyitott konzerv!
– Nem hangzik jól. Mit lehet csinálni, hogy ne legyen így?
– Csinálni? Csak egyet lehet: tovább csinálni, amíg normálissá válik. Ernő, egyszer vége lesz ennek is, de a mi helyzetünkben nehéz, mert mindig egy kiváltságos, úgyszólván vasárnapi állapot marad. Majd’ belepusztulok a vágyba.
– Hol a megoldás?
– Kezdd el keresni!
– Majd a hétvégén megkeressük, lesz rá időnk.
– Reméljük.
– Szeretlek, Csillagszemű.
– Én is téged, drága életem.
A GYÉMÁNT
Ernő álmodott.
Idegen, nem ismert helyen volt, egy folyó mellett a völgyben. A körülötte magasló szürke, sziklás falakon barlangszerű lyukak voltak. Ott állt egy nagy vaskondér mellett és főzött. A tűz felhevítette a környéket, de különben is forró volt a levegő. Felhőkben szállt a szürke por és mivel nem volt szél, visszahullott. Minden szürke volt. A folyóban férfiak álltak, feketék, de volt néhány fehérbőrű is közöttük. Ő fehér volt és fiatal. Nem emlékezett rá, hogy mikor került a bányába. Fehér emberek cselédjének a lánya volt, az anyja meghalt, és már kislánykorában hozták ide. Fél szemmel Gamut leste, ő is ott állt térdig a vízben a fekete férfiak között és mosta a homokot. Belemerítették a nagy szűrőt, aztán a folyó vizével addig öblögették, amíg már csak a nagyobb rögök vagy gyémántok maradtak az alján. Egy felügyelő állt mellettük, neki kellett a gyémántot leadni. Gamut mindig látta, mert magasabb volt a többieknél, és erős. Az volt szerencséje, hogy féltek Gamutól. Mindenki tudta, hogy ők összetartoznak, és nem mertek hozzányúlni. Csak az a néhány fehér ember, aki felügyelt. Ilyenkor Gamu sem tudott mit tenni. Kezdetben nagyon szenvedett, de idővel hagyta, mert ha védekezett, még verték is. A felügyelők nem azt ették, amit ő a nagy kondérban főzött. Húst is kaptak, a másikak csak kását. Kiabálás hallatszott a folyó felől. Az őrök egy fekete homokmosót lökdöstek fel a parton, oda, ahová mindig: a sziklára a szakadék felett. Mindenki tudta, hogy mi történt. Valakinél egy elrejtett gyémántot találtak. Hallotta a puska ropogását és a rekedt sikolyt, amikor belökték az embert a szakadékba. Hányszor történt már meg, de nem tudta megszokni, összeszorult a gyomra és nem kapott levegőt. Ha Gamu csak egy pillanatra mellette lehetett volna… de csak éjszaka találkoztak. Az ebédosztásnál legalább megérintheti a kezét. A homokmosók fel sem néztek a munkájukból, tovább dolgoztak.
Éjjel, abban a barlangszerű üregben, ahol a kuckója volt, feküdt Gamu mellett.
– Miriám, megszökünk!
– Tudod, hogy nem megy.
– Csak egy út van: a dögvölgybe leereszkedni. Arra nem jár senki, félnek a kísértetektől. Elmegyünk a törzsemhez és ott elrejtőzünk.
– Hogy fogad majd a törzsed? Én fehér vagyok.
Gamu nem válaszolt, csak nézte. A szemén, a bőrén megvillant a tábortüzek fénye. Miriám felkiáltott.
Ernő saját kiáltására ébredt. A szíve kalapált és alig kapott levegőt.
Gamu szeme Lilia szeme volt!
Felkelt, ivott egy pohár ásványvizet és felírta az álmát. Hajnali öt volt. Pizsamát vett fel és a pongyolát Lilia helyére tette. Ráhajtotta az arcát és fél nyolcig aludt. Kilenc után hívta Liliát:
– Hogy aludtál, Csillagom?
– Jól, és te, drága?
– Nem olyan jól. Megint álmodtam, majd elmesélem.
– Ma este ötkor eljövök hozzád, Marian zár.
– Kíváncsi vagyok az esti fagyizásra.
– Arra én is! Mennem kell.
Ernőt egész nap kísérte az álma. Nem tudott a hangulatától szabadulni. Nagyon várta Liliát, pedig tudta, hogy ma aligha lesz idejük az álmával foglalkozni. Végre megérkezett. Ernő átfogta:
– Szerelmem, úgy vártam rád!
– Én is ezt a pillanatot. Kétszer rossz összeget ütöttem a kaszába. Mariannak lesz dolga vele!
– Nem lehet azonnal kijavítani?
– Lehetni lehet, csak akkor megint kétszer melléütöttem.
– Gyere gyorsan!
Az ágyon feküdtek.
– Ernő, ezt tényleg nem bírom!
– Én sem. Nem csoda, hogy rémálmaim vannak.
– Elmondod?
– Szerintem nincs időnk.
– Van, ha iderendeled a vacsorát.
– Mit szeretnél? Pizzát?
– Ne, inkább kínait.
–