A nyaklánc. Egervári Gertrúd Mária

– búcsúzott Lilia és megpuszilta. Ernő is megölelte.

      – Akkor szervusz, és a viszontlátásra.

      Kifelé mentek.

      – Édesem, nem azért mondom, de a Miatyánknál összekulcsolhattad volna a kezed… jó, hogy álltunk, mert különben ülve maradtál volna.

      – Volt egy Miatyánk?

      – Volt.

      – Nem hallottam, Julit búcsúztattam és a borostyánon gondolkodtam. Olyan az a kő, ami nem is igazából kő, mint a megkövesedett fény. Az életet és halált hordozza magában.

      – Ezek szerint te búcsútattad őt méltóan. Hogy jutott eszedbe Jutkát az esküvőnkre meghívni?

      Lilia mobilja SMS-t jelzett. Megnézte, aztán Ernőnek mutatta. Ez állt ott: „Nem tudjátok, hogy mit tettetek, amikor meghívtatok az esküvőtökre. Mindig egyedül vagyok. Vannak kollegáim, de sem barátnőm, sem barátom nincs. Juli néni hozzám tartozott, ő is magányos volt, így összefogtunk. Amíg élt, úgy éreztem, hogy én teszek neki szívességet. Most már tudom, hogy ő ugyanannyit, ha nem többet tett értem. Köszönöm a befogadást, főleg neked, Lilia! Ernő, vigyázz rá, ő a legnagyobb kincsed. Szeretettel, Jutka.”

      – Ezért, Ernő – nézett Lilia meghatódva rá. – Valószínűleg ezt is Juli intézte.