– Ezzel tisztában vagyok. Meg tudják oldani június elejére?
– Meg, csak a parkettát önöknek kell kiválasztani. A jövő héten hozom a mintákat. Ma este át küldöm e-mailen a szerződést, és a napokban majd bejön gyorsan az irodába aláírni. Köszönöm a kávét, a viszontlátásra, kezét csókolom – állt fel Baranyai Krisztián és elment.
– Laminált nem lett volna elég? – sóhajtott Lilia.
– Utálom. És abba a lakásba? Neked és a kislánynak? Láttad a szobáját?
– Persze, de először velünk lesz a szobában.
– Velünk?
– Ott hátul meg sem hallanám, ha sír. Az elején négyóránként kell szoptatni.
– Szoptatni akarsz?
– Nem, Ernő! Majd fogadsz egy dajkát, hogy a feleségednek ne lógjon a melle, és csak a tiéd legyen!
– Erre még nem gondoltam.
– Sok mindenre nem gondoltál még, ami rád vár. A rendetlenség, a piszkítás, a nyüzsgés, és így tovább.
– Ha elegem lesz, átmegyek a rendelőbe.
– Az lesz a legjobb.
– Oda is beteszünk egy fali franciaágyat.
– Mit?
– Te, mint szorgalmas IKEA-látogató, még soha nem láttál felhajtható ágyakat?
– De, most, hogy mondod. Minek még egy ágy?
– Amikor majd ketten akarunk menekülni!
– Még van egy óránk, nem menekülnénk még most is?
Ernő felállt, átfogta hátulról, és a hátrahajló arcát csókolta.
– Te vagy a menedékem, te vagy az otthon, te vagy a tűz és a napsütés. Milyen szegény volt az életem, amíg nem voltál! Gyere, szerelmem, add a melegedet.
A Don Giovanniban ültek. Ernő és Lilia lasagnét ettek, a gyerekek spagettit.
– Csak spagettival lehetne őket etetni. Gábor, egyél salátát is!
– Az sok lesz.
– Majd szólok, ha desszertet akarsz!
– Azért nem kérek salátát.
– Ettől vagy ilyen dagadt – mondta Bea tele szájjal. Gábor az asztal alatt megrúgta.
– Auá!
– Most viselkedjetek, te meg ne beszélj tele szájjal.
Ernőhöz fordult: – Olyan szépen ettek, amikor kicsik voltak, most meg, mint két malac.
– Kék malacok, édesem, ez a kamaszok malaca! – nevetett Ernő.
– Anya, mondjatok végre valamit a lakásról, olyan izgatott vagyok – kérte Bea.
– Mindenkinek megvan a helye, nagyon szép és teljesen új. Még senki nem lakott benne. Részletesen elmesélték a gyerekeknek.
– Szuper! – lelkesedett Bea.
– Tényleg egy kuckóm lesz, és mindent be lehet tunkolni a tető alá? – csillogott Gábor szeme.
– Ettől félek én is. Majd egyszer egy évben kirámoljuk a hörcsögfészkedet.
– Segítek – ajánlkozott Ernő.
– Mikor nézhetjük mi is meg?
– Talán a jövő héten.
– Te, Ernő apa, itt nem lenne helye a kiskutyának? – kérdezte reménykedve Gábor. – Úgy szeretném! Megígérem, hogy sétáltatom, mindent csinálok. Mindig szerettem volna egy kutyát, de nekünk anyával nem ment, mert dolgozott. Kérlek!
Lilia nem szólt hozzá. Ernő a kisfiú reménykedő szemébe nézett.
– Holnap felhívom a menhelyet. Megmondom nekik, hogy érte jövünk. Eljössz velem?
Gábor örömében nem tudott válaszolni, hátra lökte a székét, ami csattanva felborult, Ernőre vetette magát, ölelte, és nagy, cuppanós puszikat adott neki. Lilia sírva nézte őket. Bea féltékenykedett.
– Egy férfit puszilgat, ahhoz már túl öreg!
– A puszilgatáshoz soha nem öreg az ember, és most egy gyerek szeretgeti a nevelő apját.
Gábor felállította a széket és leült.
– Mikor van időd velem eljönni?
– Szerdán csak délig van iskolám.
– Lilia, hallod, tedd a szerda délutánt szabaddá.
– Szerdán nem tudok veletek jönni.
– Akkor Gáborral megyek.
– És én? – kérdezte Bea.
Gábor tiltakozott:
– Az én kutyám, és én megyek el Ernő apával!
– Menj – sértődött meg Bea.
Ernő mobilja jelzett. Látta, hogy Baranyai Krisztián hívja. Fogadta a hívást.
– Én vagyok, doktor úr, átküldtem e-mailben a szerződést. Mikor jön aláírni?
– Szerdán, ebéd után.
– Az jó lesz. Kérdezhetek valamit?
– Természetesen.
– Hol lehet ilyen nőket találni, mint a jövendőbeli felesége?
– Sokáig kell rájuk várni, de van egy lánya – igaz, hogy még nagyon fiatal.
– Mennyi idős?
– Az idén lesz tizenhat éves.
– Tényleg fiatal az én harminchét évemhez. Nincs más a családban?
– Nincs, és a menyasszonyomat nem adom még három tevéért sem.
– Tevéért? Nincs állatkertem.
Ernő nevetett.
– Az araboknál szokás kecskével és tevével fizetni a feleségekért. Egy háromtevés már nagyon jó minőségű!
– Az öné teve nélkül is jó.
– Én is így vélem, köszönöm a hívását, szerdán jövünk – kinyomta a mobilt. – Gábor, a kutya előtt elmegyünk a szerződést aláírni, valószínűleg megkapjuk a kulcsokat is. Bea, nincs kedved neked is eljönni, hogy együtt nézzük meg a lakást?
– De! Köszönöm, Ernő apa, most tőlem kapsz egy puszit – és teljesítette az ígéretét.
– Én nem kapok? – kérdezte Lilia.
– Te már eleget kapsz Ernőtől!
– Puszit keveset.
– Szegény – sajnálkozott Bea. Ernő odahajolt és megcsókolta. A gyerekek nézték; csak úgy sugárzott róluk a mérhetetlen szeretet.
– Ez ilyen?
– Mi, Gáborkám?
– A szerelem.
– Ilyen.
– Csak csókolózásból áll?
– Nem, kisfiam, az a következménye.
– Miért?
– A csóknak van előzménye és folytatása.