Lilia szellőztetett, főzött egy kávét, és Ernővel várta a gyerekeit. Hangosan érkeztek, az ajtó kivágódott, Gábor berobogott, nyomában az ötéves Balázzsal. Aztán Bea érkezett, Katikával a karján. Róbert megállt az ajtóban.
– Gyere be, Róbert – szólt ki Lilia a szobából. Róbert belépett, Ernő felállt.
– Hadd mutassalak be egymásnak benneteket. A vőlegényem, és a gyerekeim apja.
A két férfi, kezet fogott.
– Silbernágel Ernő.
– Virág Róbert.
– Róbert, kérsz egy kávét? Foglalj helyet.
– Igen.
Róbert szemben ült Ernővel.
– Örülök, hogy megismertem. Lilia nagyon boldognak tűnik.
– Én is boldog vagyok.
Bea ironikusan megjegyezte:
– Mintha egy színdarabot látnák, „Két illedelmes gentleman találkozása” címmel!
Lilia jött a kávéval.
– Már megint jár a szád? Nem veregethetik egymás vállát és bömbölhetik, hogy „Szia, Tesó!”
Katika érdeklődve figyelte Liliát. Az ujját a szájába dugta és úgy kérdezte:
– Néni?
– Igen, Lilia vagyok.
– Ija.
Most Ernő felé fordult:
– Bácsi?
– Ernő vagyok, Katika.
A kislány összehúzta a szemöldökét.
– Ernyő?
Ernő nevetett. Gábor Balázzsal érkezett a szobájából.
– Ernyő, esernyő! – kiabált Balázs. Gábor elkapta és megfoga a vállát.
– Balázs, ezt nem szabad! Ernő egy bácsi, nagyon okos és nagyon kedves, nem szabad csúfolódni.
– Róbert, nem lesz nektek sok, ha a gyerekek két hét múlva megint mennek?
– Á, dehogy!
– Mit szól hozzá a feleséged?
– Örül. Azt mondta, hogy már rég volt ilyen nyugodt hétvégéje. A nagyok tökéletesen ellátták a kicsiket.
– Felőlem mehetnek, én is találok magamnak elfoglaltságot.
– Megfoglaltságot! – vigyorgott Bea. – Most fogd meg gyorsan Katikát, valamit akarok hozni neki – és Lilia karjába tette. Lilia úgy fogta a kislányt, mintha valami nagyon törékenyet tartana.
– Ija – mosolyogott Katika, és kis, dundi kezével az arcát simogatta.
– Lilia, édes, de neked Ija is lehetek.
Róbertben felelevenedett a múlt emléke, Ernő pedig a jövő képét látta. Nézték ezt az ősi képet, az anyát a gyermekével. Bea visszajött.
– Most add ide.
Gábor és Bea lekísérték az apjukat és a kistestvéreket az autóhoz. Ernő és Lilia egyedül maradtak.
– Úgy látszik, sikeres volt a találkozás. Megmondjuk nekik a változást?
– Majd én, Ernő, ha egyedül leszek velük.
– Nekik is sok az élményük most, ha feljönnek, lassan megyek.
– Most én kísérlek le. Megint taxit rendelsz?
– Nem, gyalog megyek.
– Velünk is sok minden történt a hétvégén.
– Olyan sok, ami az elkövetkező évek folytatása vagy következménye lesz.
– Holnap megint a munka.
– Hívlak a lakás miatt. Neked jobb lenne hat után, ugye?
– Jobb.
Gábor és Bea jöttek be.
– Elfáradtam – zöttyent le Bea melléjük a kanapéra. – Fáj a jobb karom.
– Egész idő alatt cipelted Katikát?
– Ühüm…
– Miért, már három éves, tud járni és van súlya.
– Annyira édes! Az a puha kis teste, meg ahogy a kis fejét hozzám dugta és csiklandozott a haja. Éjszaka felsírt, és bevittem magamhoz az ágyba.
– A szülei is az ágyba veszik, ha sír?
– Nem.
– Hű, Bea, akkor nem tettél jót vele, meg a szülőkkel sem – figyelmeztette Ernő.
– Miért?
– Talán jó lenne, ha a szüleivel is tisztáznád a szokásaikat. Neked, Gábor, hogy telt a napod?
– Én nem cipeltem Balázst. Játszottam vele, lementünk a játszótérre, és ma délelőtt az állatkertben voltunk.
– Milyen apátok felesége? – kérdezte Lilia.
– Kíváncsi vagy, mi? Ezt már vártam – vigyorgott Bea.
– Érdekel.
– Teljesen oké.
– Mit csinált?
– Amit kell.
– Kimerítő jellemzés!
– Nem olyan szép, mint te – közölte Gábor.
– Ilyen szép nem is lehet senki! – kacsintott rá Ernő. – Lilia, megyek. Lekísérsz?
– Hülye kérdés – motyogta maga elé Bea.
– Én is elkísérlek!
– Te maradj itt, Gáborkám, még egy pár percet egyedül szeretnék lenni Ernővel.
– Eddig nem vele voltál?
Az esti utcán gyalogoltak.
– A rubin fényét visszük magunkkal az éjszakába.
– Most egyedül, szerelemem – hajolt Ernő Liliához.
– Mi már soha többé nem leszünk egyedül, mindig ott leszel mellettem.
HÁZASÁG
Lilia visszajött.
– Gyertek ide egy kicsit.
Nem szívesen, mert mindegyikük már a saját szobájában szöszmötölt, de bementek hozzá a napaliba.
– Ernő elvesz feleségül és összeköltözünk.
– És mi?
– Ti is ott lesztek.
– Muszáj? – kérdezte Bea.
– Igen, nem tudunk egymás nélkül élni.
– Akkor te csak az övé leszel? – mondta féltékenyen Gábor.
– Mindenkié leszek, és továbbra is az anyátok, mint eddig.
– Ez nem normális!
– Mi nem normális, Gábor?
– Az, hogy Ernő mindig ott lesz.
–