RUBIN
A metróban voltak.
– Ernő, ma nem szeretnék házon kívül enni, főzök valamit nálad.
– Nálam?
– Mi van otthon?
– A hűtőben van majonéz, ketchup, kávétejszín, narancslé és ásványvíz.
– Különben?
– Száraz zsemle, kétszersült, só, cukor és chilipaszta.
– Ez minden?
– Nem, még néhány alma.
– Akkor gyere, kiszállunk, itt a közelben lakunk, majd nálam.
– Úgysem voltam még nálad.
Kiszálltak.
– Ezen az utcán kell végigmenni, aztán balra.
Ernő felfedezett egy nagyméretű plakátot útközben.
– Nem igaz! Sylvia Berttoli játszik Budapesten. Megnézem, hogy mikor. Őt hallani kell, egy legenda!
– Kiről van szó?
– Egy világhírű zongoraművésznőről. Ma este lesz. Elmegyünk?
– Gondolod, hogy kapunk még jegyet?
– Meg kell próbálni, olykor nem jönnek az emberek a megrendelt jegyekért és az utolsó pillanatban eladják.
– Menjünk.
Odaértek Liliáék lakóházához és most jutott az eszébe, hogy ma reggel csak elrohant. Minden úgy van, ahogy kikeltek az ágyból. Az első az volt, hogy a fal mellé rúgta Gábor sportcipőjét az ajtónyílásból. A konyhában a reggelizőedény az asztalon. A nappaliban a vasalódeszka felállítva. Ernő körülnézett. Szép, világos lakás volt, skandináv stílusban berendezve.
– Olyan skandináviai a lakásod.
– Persze, majdnem mindent az IKEA-ban vettem.
Egy színes szőnyeg feküdt a nappali padlóján. Fehér bútorok. Gyerekrajzok a falon, és egy nagyméretű, berámázott Chagall-nyomat. Üvegek, játékok a polcon, sok kis szeretettel őrzött tárgy. Egy régimódi babakocsi babákkal, és egy három kerékű bicikli állt célszerű ok nélkül a nappaliban, és a vasalódeszka a szoba közepén. Minden vidám, családra, gyerekekre utaló. A konyhában kékre festett polcos szekrényke. Morzsák az asztalon, cukortartó, és nagy üvegben cornflakes.
– Meg akarod nézni Gábor és Bea szobáját is?
– Igen.
Gábor szobáját egy hatalmas munkaasztal uralta, telis-tele fadarabokkal, ragasztóval, papírral és szerszámokkal, áttekinthetetlen sokszerűségében. Bea szobájában az ágyon hevert az egész ruhatára. A falon egy ember nagyságú poszter Johnny Deppről, mint kalóz. Kis csetreszek, műrózsák és függönyök.
– Most mindent láttál.
– Még nem, vagy te a vasalódeszkán alszol?
– Nincs megágyazva.
– Annál jobb!
– Ernő, főzni akartam.
– Van idő ma estig.
Lilia bevezette a hálószobájába.
– Ez a szerelmem szűzies szobája!
– Azért, mert valaki egyedül alszik, nem biztos, hogy szűzies!
– Az ágy az, mert egyszemélyes.
– Még ez sem garancia rá. Várj, mutatok valamit.
Lilia keresztben hasra feküdt az ágyán és a kis szekrényben, amin az olvasólámpa állt, matatott. Kihalászott egy papírt.
– Nézd – mondta még hasra fordulva. Ernő végig feküdt rajta, úgy nézte, hogy mit tart a kezében. Egy újságból kivágott kép volt. Őt ábrázolta borzasztó minőségben, egy öt évvel azelőtti interjún.
– Szállj le rólam! Ez a mániád, hogy agyon akarsz nyomni.
– Azt nem, de tudod milyen isteni érzés, amikor a feneked van alattam.
– Nem tudom, én ülni szoktam rajta.
Megfordult és felült. Ernő fogta a kezét, amiben az újságcikket tartotta.
– Eldugtam, hogy senki se lássa. Aztán, ha nagyon el voltam keseredve, elővettem és néztem, úgy bőgtem tovább.
Ernő a képet tartó kezét csókolta. Aztán úgy belejött, hogy tovább haladt.
– Hogy fogom én ezt a rengeteg fájdalmat, amit neked okoztam, kiegyenlíteni?
– Már azt teszed, mást sem csinálsz! – A piros ruha az ágy mellé hullott.
– Ernő, most felavatjuk az ágyamat is a rubin nászával?
– Fel, de azért egy szélesebb jobb lenne, mert különben tényleg agyonnyomlak.
– Ezt a ruhát még egyszer ki kell vasalni. Estére, a hangversenyre valami mást veszek fel, majd segítesz kiválasztani.
– Nekem is át kell öltöznöm.
– Főzök ki spagettit, van még pesto szósz, az gyorsan megvan. Felteszem a vizet. Kérsz egy kávét?
– Jó lenne. Porszívózzak egy kicsit, amíg te főzöl?
Lilia visszajött a konyhából.
– Mit mondtál? Rosszul értettem. Mintha porszívózni akartál volna.
– Jól hallottad.
Lilia úgy nézett rá, mint egy kísértetre.
– Nálad ki takarít?
– Kétszer egy fél napra jön a takarítónő. Egyszer a rendelőt, aztán a lakást teszi rendbe. Nálatok ki takarít?
– Vagy én, vagy a gyerekek. Beát olykor megszállja a takarítás ördöge, és órák hosszat dirigálja Gábort. Amikor este sírva találom, már tudom, hogy tisztasági nap volt.
– Csillag, add ide a pórszívót.
– Megkapod, addig én intézem az ebédet és elmosogatok.
Miután megették a spagettit, Lilia rávasalt megint a ruhájára, és Ernőnek bemutatta az esti ruhaválasztékát.
– Ez jó lesz – mondta Ernő.
– Várj, most megpróbálom a zöld felsőrésszel, hogy tetszik?
– Ez is szép.
– Melyik a szebb? Talán a zöldhöz a fekete, szűk bársonyszoknyát veszem fel. Most hogy nézek ki?
– Nagyon csinosan.
– De melyik volt a legjobb? A fekete-ezüst kombináció, az ezüst zölddel, vagy a zöld a fekete bársonyszoknyával?
– Mindegyik.
– Nagy segítség vagy!
– Lilia, te mindenben gyönyörűen nézel ki, és ruha nélkül vagy a legszebb.
– Úgy menjek a hangversenyre?
– Na, ne, az csak nekem jár. Szóval szerintem a zöld felsőrész a bársonyszoknyával a legelegánsabb.
– Abban nem tudok a mozgólépcső miatt jól metrózni.
– Hozd el, és most rendelek egy taxit, te már zuhanyoztál, még nekem is kell.