A kifejezőkészség a folyamatos beszédben csiszolódik leginkább, amikor már nem kérdésekre, gondolatokra válaszolgat a gyermek, hanem önállóan fejti ki a mondanivalóját. Ehhez legkézenfekvőbb segítség ismét a mese. Meséljen egy mozgalmas képről – nem azt, hogy mi látható, hanem hogy mi történik rajta! Mondja el pár rajz alapján a legutóbbi mesénk tartalmát!
Ezután jöhetnek az meseimprovizációs játékok (folytatásos-összetört-beleszólásos mese), az interjúk (Forró szék, Csodabéka), tanácskozások („Zsuzsi-kalandok” – de bármiről tanácskozhatunk a napi életből merítve!)
A választékos kifejezés sok esetben önmagától kialakul a folyamatos beszédben – kezdve azzal, hogy kénytelenek bővített majd összetett mondatokat használni, felbukkannak a szinonimák, eltűnnek a hétköznapokban megszokott pongyolaságok. Megpróbálnak „mesenyelven” beszélni!
Mindehhez nem árt, ha ott van a hátérben egy igényes beszédkultúrával rendelkező óvónéni, aki – ha akarjuk, ha nem – mintául szolgál a gyerekeknek.
Szövegértés
A szövegértést rendszerint csak az írott szöveggel kapcsolatban szokás emlegetni, holott legalább ilyen fontos a hallott szöveg értelmezése is. A kisgyermek ugyanis a közvetlen megtapasztalás mellett a hallott szöveg révén jut információkhoz. A felnőtt utánaolvas annak, amit nem ért – ha kell, háromszor is visszatér egy mondatra, hogy értelmezni tudja. A gyerek viszont többnyire akkor kérdez vissza, ha nem hallotta, amit mondtunk, az értelmezési gondjait ritkán jelzi. Pedig a szövegértési problémák okai sokszor a felnőttek beszédminőségében keresendők – ezért sokat tehetünk a probléma kiküszöbölése érdekében pusztán azzal, hogy ügyelünk a gátló tényezők elkerülésére, ha a gyerekekhez beszélünk.
A szövegértést gátló tényezők
– Gyors beszéd – A gyermek egy perc alatt sokkal kevesebb szót tud értelmezni, mint egy felnőtt, ezért az átlag tempónál kicsit lassabban beszéljünk, ha egy gyerekhez szólunk. Ez különösen fontos, amikor mesét mondunk, tehát amikor egy nagyobb terjedelmű szöveget kell értelmeznie a gyermeknek.
– Tagolatlan beszéd – A szövegértést megkönnyítjük, ha a különböző gondolatokat érezhető szünetekkel választjuk el egymástól. A gyermeknek így van ideje, hogy feldolgozza az elhangzottakat, és érzékeli, hogy az új mondat már nem az előző gondolathoz tartozik.
– Gyengén artikulált beszéd – Még felnőttként sem könnyű megérteni a motyogó, zárt ajakkal képzett szavakat, a gyermeknek pedig különösen fontos, hogy tisztán, érthetően hallja azokat. Elég, ha csak egyszer veszíti el a fonalat, hogy a következő mondatokat már ne tudja illeszteni a korábbiakhoz.
– Monoton beszéd – A beszéd vokális kísérő elemeinek (a szupraszegmentumok – hangerő, hangsúly, hangmagasság, hangszín) változatos alkalmazása nem csak azért fontos, hogy színessé tegyék a mondandónkat, hanem mert megkönnyítik a szöveg értelmezését. Más, ha monoton beszédhangon felolvassuk, hogy „Mi történt?! – kérdezte anya felháborodva.”, vagy ha eljátsszuk a kérdésben a felháborodást, és még a szemünk is villog hozzá.
Ez érvényes a mindennapi beszédre is. A monoton beszéd maximum 1–2 percig tartja fenn a gyerekek figyelmét – figyelem nélkül pedig nincs megértés.
– Homályos beszéd – A gyerek csak a pontos szóhasználatot érti, az utalások, körülírások homályossá vagy érthetetlenné teszik a gondolatmenetet.
– Többszörösen összetett mondatok – Ha egy mondat olyan hosszú, hogy a végén már nehéz felidézni az elejét, önmagában is elég gátló tényező. De az ilyen mondatokban rejlő másik buktató, ha az alany is változik egy mondaton belül. Ha egy körmondat tartalmáról kérdezzük a gyerekeket, kiderül, hogy csak szavakat ragadtak meg, az értelme nem jutott el hozzájuk.
– Követhetetlen asszociációs láncok – Egy felnőtt számára nem szükséges minden gondolatot egyenként felsorakoztatni egymás után, ki is hagyhatjuk némelyiket, mert nyilvánvalóan ki lehet következtetni az előzőből. Hogy mást ne mondjak, pont ez a viccek lényege – a poént nem szájbarágósan magyarázza, hanem a hallgató kikövetkezteti magának.
Vegyünk példának egy közismert viccet: A beteg elmegy az orvoshoz. „Doktor úr, fáj a fejem!” „Akkor miért van a kötés a bal lábán?!” „Mert lecsúszott.”
A gyermek számára minden szó érthető, de mégsem érti a poént. Egy felnőttnek egy pillanat törtrésze sem kell, hogy végigmenjen ezen az egyszerű asszociációs láncon: 1. A fejen lévő kötés megakad a jóval szélesebb vállnál. 2. Ha mégis ennyire laza volt, akkor mindkét lábra csúszik. 3. A szituáció tehát abszurd – és ez benne a poén.
– Félrehallások
A gyerekek a verseket, dalokat sokszor csak a ritmusuk dallamuk alapján, értelmezés nélkül szívják magukba, és elég nehéz kiszűrni az elhallásokat, meg nem értést, ha nem szoktatjuk rá őket, hogy mindig kérdezzenek rá a meg nem értett szavakra.
Példának ismét egy gyerekszáj:
Gréti a Cinege cipőjéből adott új jelentést egy sornak, és ezt következetesen így is mondta minden alkalommal:
– …De cipőt a zárba sehol se tud venni.
Szerintem mindannyiunknak vannak ilyen gyerekkori élményei. A fenti történet kislánya nem kérdezett, és valószínűleg mindig azon töprengett, hogy hogyan fér be egy cipő a zárba, és hogy miért kell azt oda tenni.
– Ismeretlen szavak – Egyetlen ismeretlen szó sokszor eltérítheti vagy érthetetlenné teheti az egész szöveget. Mi, felnőttek pedig nem is hisszük, milyen sok, teljesen hétköznapi szó jelentésével nincsenek tisztában a gyerekek.
Ehhez vegyünk egy példát ismét a gyerekszájgyűjteményemből:
– A mese címe: „A tavalyi bogáncs” – kezdtem bele alvás előtt a Rémusz bácsi meséi következő részébe. Ahogy kimondtam a címet, eszembe jutott, hogy talán nem ismeri mindenki a bogáncsot, ezért rákérdeztem a szóra. A legtöbben nem tudták, mi az, de gyorsan tisztáztuk. Ezután még megkérdeztem:
– És mit jelent az, hogy „tavalyi”?
Csend – senki nem válaszolt. Végül egy bizonytalan kérdés:
– Hogy valaki Tavalyon lakik…?
A meséhez ugye fontos tudni, hogy a száraz bogáncs belekapaszkodik mindenbe – e nélkül az ismeret nélkül az egész történet talajtalan lett volna. A „tavalyi” szóról viszont meg sem fordult a fejemben, hogy valaki nem ismerheti, hirtelen ötletből kérdeztem csak rá. Viszont ha nem tisztázzuk a jelentését, talán végig azt várja az említett gyerek, hogy megjelenjen a mesében a tajvani vonatkozás.
Másik példa, hogy a partvisért kiküldött gyerek addig téblábolt tanácstalanul a mosdóban, míg utána nem néztem, hol marad. Akkor derült ki, hogy fogalma sem volt arról, mi az a partvis – ha seprűt mondok, kikövetkezteti a funkcióból, hogy mit kértem.
Az ilyen esetek intő példák lettek a munkám során, és azóta igyekszem tisztázni a gyerekekkel a számunkra egyszerű szavak jelentését is.
Az ismeretlen szavakat viszont az ő sajátos módjukon megpróbálják értelmezni a gyerekek. Leggyakoribb, hogy behelyettesítik egy ismerttel – ez főként hasonló hangzás alapján, vagy többjelentésű szavaknál történik, máskor