Konkrét mesén keresztül így zajlik a folyamat:
A mese a „Nyulacska harangocskája”. (A nyuszi felakasztja a harangot a fára és elalszik. A fa megnő, a nyuszi nem éri el a játékát, a fa pedig nem hajlandó visszaadni. Segítséget kér a fejszétől, tűztől, víztől, tehéntől, mészárostól, de senki nem segít. Végül a bolha megnoszogatja a mészárost, ő a tehenet, a tehén a vizet, míg a végén a fa visszaadja a harangot, hogy elkerülje a kivágást.)
A bábokkal a szőnyegre ülök, és ez elég a közönségtoborzáshoz. Az első bemutatást néhány ismétlés követi, mert mindig újra kérik. Két nap alatt hallhatják annyiszor az előadást, hogy már átadhatom a gyerekeknek mellékszerepeket, ahol csak válaszolniuk kell a nyúlnak, hogy miért nem segítenek visszaszerezni a harangot a fától.
A bábozást mindennap az én önálló játékommal indítom, még gyerekek részvétele nélkül, és improvizációkkal bővítem a többi szereplő szövegét („Meg ne igyál, tehén, inkább eloltom a tüzet!”), a nyúl szerepét pedig mindig más szöveggel mondom, hogy szokjanak hozzá, hogy a saját szavaikkal kell kifejezniük magukat.
Amikor jól megy a közös játék, a nyúl szerepét is átadom a gyerekeknek. A kötött szövegrész mankóul szolgál, de kis mértékben már jelen vannak a saját kifejezéseik is.
Nagyon igénylik a kiscsoportosok is az ilyen bábozást, nem tudnak ráunni. Napközben sokszor veszik elő önállóan is a bábos dobozt, és akár egyedül is végigjátsszák a mesét.
A kérdezés
Most tehát már van egy praktikánk, amivel szóra bírhatjuk a gyermeket. Már nem zárkózik el, ha őt szólítom meg, és a nem a kiskutyát; már hajlandó beszélgetni velem az otthoni életéről, az élményeiről. De a kérdésekkel el is ronthatjuk a kezdeti sikert.
Képzeljük el a következő jelenetet:
Óvodából hazafelé a valóban érdeklődő anya faggatja a kislányát a napjáról:
– Mi volt ma az óvodában?
– Semmi…
– Nem csináltatok semmit?
– Nem.
– Nem is játszottatok?
– De.
Anya leleményes, ezért más irányból közelít:
– Zsófi volt óvodában?
– Nem.
– Miért?
– Nem tudom.
– Beteg?
– Biztos.
A kislány nem azért válaszol így, mert tényleg semmi nem történt, hanem mert a hosszú és mozgalmas napból nehéz kiemelnie egy mozzanatot.
A helyes kérdezés
Ha súghatnánk a mostanra tanácstalanná vált anyának, elmondanánk, hogy a jó kérdést a következők jellemzik:
Konkrét
– Mit játszottatok délelőtt az udvaron?
– Bújócskát.
Eldöntendő kérdést módjával tartalmaz.
– Ez jó játék?
– Igen.
Kérdezhetné anya azt is, hogy „Zsófival játszottál?”, de akkor megint zsákutcába fut a beszélgetés. Viszont itt akár igent, akár nemet válaszol, folytatni tudjuk – és már ott is vagyunk a következő jellemzőnél.
– Miért jó ez a játék?
Kérdőszavakat tartalmaz
– Hogyan kell játszani a bújócskát?
– Milyen búvóhelyek vannak az udvaron?
– Miért éppen oda bújtál?
Véleményt, gondolatot firtat
– Mitől jó egy búvóhely?
– Mit kellett volna csinálnod, hogy ne vegyenek észre?
Az ilyen kérdésekre nem lehetséges egyszavas választ adni, és mert inspirálják a gyereket, egészen biztosan sikerül hazáig végigbeszélgetni az utat!
És még valami: kérdezzünk akkor is, ha látszólag nem reagál a gyermek! A fontos, hogy vegye észre, hogy kíváncsiak vagyunk rá. Ne erőltessük, ha nincs mindig válasz; mutassunk megértést! („Látom, most nincs kedved beszélgetni, de egyszer majd elmondod, ugye?”)
A gyermek kérdései
Ha azt akarjuk, hogy a gyermek mindig kinyilvánítsa az érdeklődését, vegyük komolyan a kérdéseit. Ha nem felelünk, mert épp mással foglalkozunk; ha kinevetjük, mert „butaságot” kérdezett; ha nem adunk érdemi választ – és ha ezek gyakran előfordulnak –, a gyerek leszokik a kérdezésről. Inkább hárítsuk el a kérdést azzal, hogy majd később megbeszéljük, mert épp egy másik gyerekkel merültünk bele egy tevékenységbe, vagy mondjuk meg, hogy nem tudjuk a választ, de majd utánanézünk. Ezt megérti, elfogadja a gyermek; de ehhez természetesen be is kell tartanunk az ígéretet.
Nem árt szót ejteni arról, hogy a gyermek kérdései mögött sokszor más van, mint amiket a szavakkal kifejez. Fontos, hogy belássunk a szavak mögé is, mert ha nem a gondolatra válaszolunk, csalódni fog, és talán be is zárkózik. Ehhez persze nagymértékben ismernünk kell a gyermeket, a metakommunikációs kifejezésmódját, és nem hanyagolhatjuk el azt sem, hogy milyen gondolatok előzték meg a kérdését.
Vegyünk egy hétköznapi esetet. A gyermek sírósan megkérdezi: „Mikor alszunk?” Erre válaszolhatjuk, hogy „Megebédelünk, fogat mosol, és utána”.
Pedig a kérdés talán azt jelenti, hogy szorong a délutáni lefekvés miatt, de lehet, hogy arra vár választ, hogy mennyit kell várni az anyukájára, aki mindig pont alvás után érkezik.
Kifejezőkészség
Ismert probléma, hogy az iskolában még a felsősök között is vannak olyan gyerekek, akiknek gondot okoz a szóbeli felelés. Tudják az anyagot, de nem tudják megfogalmazni, ami a fejükben világosan ott van. Ez azért elkeserítő, mert ahhoz, hogy egy gyerek jó kifejezőkészséggel rendelkezzen, csupán két dolog szükséges:
1. Szókincs
Az ingerszegény környezetből érkező gyerekek általában csak olyan szókészlettel rendelkeznek, ami a hétköznapi élethez szükséges, az óvodáskor idején azonban minimálisra csökkenthetjük a hátrányokat.
A mesék, a versek gazdag forrásai a szókincsfejlesztésnek – de gyakorlás hiányában még mindig csak a passzív szókincset gyarapítottuk.
2. Beszédlehetőség
– Párbeszéd
Legegyszerűbb a kérdés-felelet panelekből álló párbeszéd. Itt is fontos, hogy a választ figyelmesen hallgassuk meg, a kérdésekre érdemben feleljünk.
Tartalmasabb párbeszéd alakul ki, ha