Rá hág, és tengernek igy kezdi panaszát:
22.
“Jaj szerencsétlen én, jaj én boldogtalan!
Mint csalám magamat Cupido hatalmán!
Kit Hesperus adott, Lucifer or módján
Ellopta, elragadta tülem hamarján.
23.
De nem ragadt el senki, Teseus, téged,
Csak az te mondhatatlan hitetlenséged.
Hon eskütt szerelmed? Hon van igaz hited?
Talán vitorláddal szélnek eresztetted?
24.
Te hitetlenséged viszen oly hirtelen,
És nem ez gyönge szél, ki röpül tengeren.
Eredj, eredj, Teseus, eredj, hitetlen,
Az én lelkemet is viszed te fenyődben!
25.
De ha hajód lelkemet veled hordozza,
Miért halandóját magával nem huzza?
Nem oly nehéz, elhidd, ez az Arianna,
Hogy te hajód őtet is el nem birhatná.
26.
Elmentél, kegyetlen, elmentél, mint gyors szél,
És engem bús örökös gyászban kevertél;
Sőt örök halálban engem eltemettél,
Hitrontó, engem vesztő, keményebb ércnél.
27.
Bizol, országodban hogy mensz triumfussal,
Aval az kegyetlen holt Minotaurussal;
De ha ki fog kérdeni: győzted mi móddal,
Tagadsz-e: Ariánna okosságával?
28.
Micsodás látatja lesz vitézségednek,
Hogy aztot elhiggyék idegen emberek?
Nem tulajdonitja senki ezt kezednek,
Hanem Ariánna esztelen szüvének.
29.
Ki fogja mondani, hogy labirintusbul,
Az magad eszével kijüttél, halálbul?
Sok száz mind okossabb, mind vitézebb abbul
Ki nem tudott jünni csalárdos fogságbul.
30.
Ah, mert Ariánna adá ezt tenéked,
Az ő cérnájával magadat vezetted!
Ihon mint fizet most nagy hitetlenséged,
Prédául vad helynek hagyál és tengernek.
31.
Miért nékem nem hagysz cérnát és tanácsot,
Ki útán láthassam egyszer ez világot?
Ah, miért nem csaptad nyakamban az kardot?
Csináltad volna meg előbb az koporsót.
32.
De több triumfust is számlálnál házodban,
Ha az Ariánnát elvinnéd hajódban,
Osztán ott hirdetnéd széllel országodban:
Egy leánzót megcsalál hamisságodban.
33.
De nézd meg, kitül futsz és ki előtt szaladsz,
Nézd meg hitetlenséged miát mit csinálsz!
Ki néked életet, annak te halált adsz,
Én labirintusbul, te nagy fogságban hagysz.
34.
Eredj, eredj, hitetlen, szelek szárnyával,
Istenek haragja nagyobb hamarsággal
Elsiet utánnad és eljün károddal,
Mert nevekre esküttél nagy hazugsággal.
35.
De talán azt tudod, istenek megholtak,
Mellyek Enceladust küvel buritották,
Prometeust kányákkal elszaggattatták,
Az kik Salmon királyt föld alá rontották?
36.
Vagy kik Atlást forditák nagy kűsziklára,
Licaont rút vadra, Aeteont szarvasra,
Atreust, Terodamant mérges sárkányra,
Hecubát ebbé, Scillát ugató habra?
37.
Sem siet, sem késik haragja Istennek
Mert örvényes habbá teheti könyvemet,
Szélvésszé forditja sohajtó kedvemet,
Én bánatimmal elburitnak tégedet.”
FANTASIA POETICA
1.
TITIRUS:
Az vadász elnyugszik,
Ha az nap lemégyen;
Az juhász lefekszik,
Hogyha haza megyen;
Szántó vigan észik,
Dolga végben megyen:
Én penig, mint bolond, mint esti denevér,
Járom az erdőket, mert az nagy bánat vér.
2.
Mint szarvasgém vagyok,
Mely fiát elveszté;
Üvöltök, kiáltok,
Mert búm megemészte;
Violámért fagyok,
Az ki engem veszte.
De ahon szép Violám diófa alatt,
Nyugszik az én halálom zöld árnyék alatt!
3.
Kelj fel, édes Violám, diófa alól!
Nem tudod-é, itt nyugszol mely ártalmasul?
Minket bölcs Meliboeus tanitott arrul:
Juhok sem legelnek; kelj fel ily árnyékbul!
4.
Mit bánkódol mostan az szép kikeletben?
Nézd, mint nőnek virágok az szép üdőben.
Eolus meglágyitotta haragját,
Boreas szereti szép Oritiát,
Szent Gergely meghozta nagy orru gólyát,
Gilice megtalálta kedves társát,
Hallottál már bömbölő bölömbikát,
Mennyei kecskét, tarka babutákat,
Láttál már rózsákat,
Csuszó kigyókat,
Mint gyönyörködnek,
Szerelmeskednek.
Csak te vagy egyedül,
Élsz kegyetlenül,
O, te szép virágszál!
5.
VIOLA:
O, ne legyen néked soha szép kikelet!
Ne adjon Isten soha meleg szelet;
Vad konkoly teremjen fejér buzád helyett;
Semmitül ne vehess vigasztaló kedvet.
6.
Igéző