Bánatban nem látni néki lankadását.
27.
Nem szóllok ezekről, mert gyönge madarak,
Talám nem csudálod: szerelemtül agnak;
De ki szerelmesebb, mint az fene vadak,
Griffek, oroszlányok s kegyetlen hijennák?
28.
Kegyetlen az erős és vitéz oroszlány,
De nőstennye előtt szeléd mint egy bárány,
Ama külömb szőrü, szép mint egy szivárvány,
Vad tigris: társához, mint együgyü bárány.
29.
De mi vagyon fenébb iszonyu medvénél?
Ez is szerelemben nem mint kegyetlen él,
Zöngnek az kősziklák ű bömbölésével,
Társot keres magának sok mesterséggel.
30.
Tudja az szerelmet az szarvas, mit tészen;
Addig nyugodalmat magának nem vészen,
Míg orditásával sok panaszt nem tészen,
Míg kedves társátol örömet nem vészen.
31.
Mit nem csinál az ló, és mit nem fáradoz!
Nyerit, rúg és kapál, míg nem jút társához;
Lángot fuj szájábul, szüvében halált hoz,
Más lovat ha közel lát kedves társához.
32.
Azt tudod-é, az halak tengerben mentek
Szerelemtől? elhiggyed, azok is égnek,
Balenák, cethalak és görbe delphinek,
Cupidónak harácsot ezek fizetnek.
33.
Mely szépen éneköl tengeri Sirenes!
Ű szép gyönge verse oly igen keserves,
Hogy még Pluto előtt is vólna az kedves,
Hát minden, világon az ki él, szerelmes.
34.
O, tudja Pluto is, mit tészen szerelem!
Noha irgalmatlan s nincs nála kegyelem,
Az a’ rettenetes kevély fejedelem
Nem találja helyét, mert fojtja szerelem.
35.
Nézd, Proserpináért miként szüve szakad,
Mint Cupido miát nyavalyásul lankad.
Nézd, mely igen hajtja tüzhányó lovakat,
Noha érdemetlen éli Proserpinát.
36.
De mit mondjak mindenható Jupiterről?
Sokszor elfeletközik istenségéről,
Szálléttotta sokszor szerelem le égből,
Sokszor levetközött isteni köntösből.
37.
Az szerelem őtet sassá változtatta,
Mikor Ganimedest az égben ragadta;
Danaera magát aranyúl szállatta,
Europa is Jupitert bikávul látta.
38.
O, te kegyetlen érc, egyedül kegyetlen,
Földön, nagy kősziklákon, mély tengerekben,
Irgalmatlan poklokban, magas egekben
Van szerelem, de nincs csak az te szüvedben!
39.
Mert bizony eddig ennyi könyörgésemre,
Nagy Késmárk is, ily alázatos versemre
Megindúlt vólna sok hullatott könyvemre,
Duna vissza folyna az magas hegyekre.
40.
Az mérgös kígyót is megszelédéthetném,
Basiliscus haragját megenyhithetném,
Sárkánt ennyi üdőre megfékezhetném:
Ihon te kegyelmedre szert nem tehetém!
41.
Talám nem hiheted sok esküvésemet,
Édes szép Violám, s nem hiszed hitemet?
De az én homlokomon látod szüvemet,
Látod bű forrásu nyavalyás szememet.
42.
Bár ne higgy énnékem, kérdezd kősziklákat,
Kérdezd meg ezeket az nagy álló fákat,
Kérdezd meg ezeket az vad barlangokat,
Az honnan Echo ád sok bús választokat.
43.
Nincs itt oly kis erdő, sem oly kicsin füzes,
Sem nyár, sem jegenye, sem fenyős, sem egres,
Az hol az te neved jól nem esmeretes;
Mindenütt nevedről zöngött úntalan vers.
44.
Ha téged megcsallak, szerelmes Violám,
Mindjárt nagy Vesuvius szakadjon én rám;
Forduljon rám első szarvasra lűtt nyilam,
Vagy éltömben hollók kákogjanak énrám.
45.
Ixion kereke törje meg csontomat,
Titius kányája rágja meg gyomromat;
Ne légyen, ki szánja én állapatomat,
Nap gonoszra forditsa én minden jómat.
46.
Nálad van én lelkem, hidd meg, nem csalhatlak,
Csak annyi lélek van bennem, hogy ohajtlak;
Holtnak én magamat, téged lángnak tartlak:
Láng égben elröpül, itt holtak maradnak.
47.
De te ohajtásommal könnyebben röpülsz;
Ez az holt test nem mehet oda, az hon ülsz,
Miért hát nyiladdal hóltom utánn is lűsz?
Mért érdemetlenül reám kegyetlenülsz?
48.
Szüvemet elvitted, itt hagytál magamat,
Vagy add meg szüvemet, vagy vigy el magamat;
Vagy minden két résszel együtt ölj magamat;
Ne nézd ily örömmel szörnyü halálomat.
49.
Az vadász nyúl után futtat sok földeken,
Erdőkön, mezőkön, hegyeken, völgyeken;
De ha halva látja függve egy törzsökön,
Nem örül már rajta, mást keres mezőkön.
50.
De te, o, vérszopó, nem elég, megöltél,
Holtom után inkább rajtam gyönyörködtél;
Te sivó oroszlány, igy nem gyönyörködtél
Piramus ruhájában, kit kutnál löltél.
51.
Ne fuss én előttem, o te gyönge virág,
Ne