Lehúll az földre, s nem lesz semmi haszonra?
De noha fekete az szagos viola,
Felszedik és tészik süvegkarimába.
33.
Nem jobb-é az föld is, mely inkább feketébb?
Én is noha fekete, de szerelmessebb
Vagyok, állandóbb is, fejérnél keménnyebb;
Noha, nem tagadom, legszerencsétlenebb.
34.
Mert szintén annyit tesz tenéked szolgálnom,
Mint Dunapartot reménséggel szántanom,
Jégre épitenem, és szerecsent mosnom,
Holdra haragudnom, csillagok számlálnom.
35.
Ezt jövendölte, lám, undok üvöltéssel
Egy rút fülesbagoly mindennap jó reggel.
De bizony én bűnöm mást most nem érdemel,
Hogy megúntam hajnalt, utánnad mentem el.
36.
Viola, nem lészesz ezután gyötrelmem,
Mert bolondságomat már jól megesmertem.
Az szép Hajnalcsillag lesz az én szerelmem,
Bálványom, oltárom, és minden-víg kedvem
ARIANNA SIRÁSA
1.
Adria tengernek fönnforgó habjai
Vallyon oly nagyok-é, mint szemem árjai?
Vallyon oly nagyok-é Mongibél lángjai,
Mint égő szüvemnek lángos hatalmai?
2.
Én éjjel, én nappal keserven ohajtok,
Miként fülemile, vértajtékot hányok:
De nagy nyavalyámbul gyógyulni nem tudok,
Sőt sebben, sőt kinban ujulton ujulok.
3.
Nagy sebet mert csinált Cupido szüvemben,
Kinek orvossága nincs dictamusfűben.
Mint egek forognak örök környületben,
Ugy bum, ugy bánatom forog örökségben.
4.
Én Márst énekelek haragos fegyverrel,
Kinzó szerelmemet hogy felejtsem evel;
Másfelől kis isten megkerül fegyverrel,
Harcol, vagdalkozik lángozó szüvemmel.
5.
Két nagy harcban meggyőzött immár engemet,
És midőn sokáig hurcolna engemet,
Illyen nehéz okkal nékem kegyelmezett,
Hogy irjam Teseus nagy hitetlenségét.
6.
Bizony nagy büntetés, mert én inkább irnám,
Miképpen árult el engem szép Violám,
Mennyi sok ohajtást érette heában
Sürü fölyhök közzé szélnek bocsátottam.
7.
Mennyiszer könyvemmel ezt az sebes Drávát
Árasztottam, s neveltem haragos árját,
Most is könyveimtül forgó örvényt forgat,
És maga magában neveli haragját.
8.
És ezt mind érette, és mind csak heában;
Heában fáradtam magas Parnassusban,
S ott érte fejemet ágoztam laurusban,
De szelet fogtam, pénzt gyüjtöttem álmomban.
9.
Ah háládatlan, és nem hajt meg én kinom,
Kiben éjjel-nappal untalan kinlódom!
Nem hajt meg szép versem s utánnad járásom,
Égő tüzem, árvizem, sok sohajtásom!
10.
Halljad meg most Téseus hitetlenségét,
És annak magadra vegyed az értelmét;
Halljad Ariannának siralmas versét,
S nagyobbnak véljed háládatlan éltedet.
11.
Tebrus vize mentiben szép Ariánna
Nyugszik vala kegyessen felvont sátorba,
Mert Cupido örömöt mutat álmába;
Azt tudja, hogy Teseus fekszik ágyába.
12.
De fülemülének ékes szóllásával
Felzöndült elméje igen gyorsasággal;
Felnyitja szép szemét, látja hogy szép hajnal
Röpdözve elöljün harmatos szárnyával.
13.
Ölelni kivánván Teseust, életét,
Gyöngén tapogatva viszi ágyba kezét;
De semmit nem talál, csak az üres helyét,
Meghidegült ágyát, és hitetlen jelét.
14.
Akkor mintha menykü szörnyü szelletivel
Esztelenitette volna keménységgel,
Sokáig nem szóllal, mert szava elmével
Maga jüvendőjére röpült vala el.
15.
Mindazáltal azonnal elméje megtér,
Mihent az szüvérül eloszlék fojtó vér;
Ő meztelenen is sátorbul futni mér,
Körül-körül keresi és ismét betér.
16.
Üti fejér mellyét, szaggatja szép haját,
“Teseus! Teseus!” nagy erővel kiált;
Kifut Tebruspartra, hon maga folyását
Tengerben adóúl önti, hamarságát.
17.
Ott széles tengeren szemét megforgatja,
Az partot üressen emberektül látja,
És semminek másnak szavát nem hallhatja,
Csak szép Alcionnak, mint társát siratja.
18.
Echo is bánattal szól Ariánnának,
Csinál öregbülést választtal bujának;
Mert ha ő panaszol, szól az kűszikláknak,
Echo bus választtal nevet bánatjának.
19.
De ő az sötétben hajót messzi látja,
Dagadt vitorláit hogy könnyü szél hajtja,
“Teseus! Teseus!” ismétlen kiáltja:
Amaz ütet nem hallja s nem is hallhatja.
20.
Int és visszahija gyönge kezeivel,
De az hajót viszi szél nagy sebességgel.
Arianna késéri végig szemeivel,
Mig hajó szeme előtt tengeren