Tetszett neki az angol Poirot nyomozó, ezért dohányzott egy csőhöz, mint Holmes, csak összekeverte őket. Kalapot és bajuszt viselt, akárcsak Elkylé, csak grúz. Még egy nád is vásárolt hasonlót és farokköpenyt a Mariinsky Opera és Balett Színház dolgozóitól egy doboz holdfényért. A cipőt egy szomszéd rendelte el, aki cipészként szolgált a zónában. Még csapokkal is kiütötte őket, és amikor elsétált, különösen aszfalton, úgy kattintott, mint egy ló vagy egy lány a Broadway-ből. Orra olyan volt, mint egy sas, nagy szeme olyan volt, mint egy maki.
– Szóval – mondta Ottila, és leült egy speciális székre. Izya becsapta az ajtót és belépett az irodába. Egy tálcán sült rántotta, hal és kedvenc frissen sajtolt fokhagymaléjével. – gyere gyorsabban, különben a python már morzsolódik.
– Fuuuu! – grimaszolt incephalopath, – hogyan iszod? Pihenhet…
– Mit értenél a finom ínyenc termékekben? Ne igyál. Én személy szerint szeretem. – tömegesen – egy kortyot vett Ottilától és …, – Uhh, – oldalra burkolózta. Felugrott, és berohant az iroda legtávolabbi sarkába. Egy csomó köd alakú gumó hagyta el az övezet torkát, és azonnal, mint könnygáz, elárasztotta az egész helyiséget. Arutunát asztmás görcsökkel ragadták meg, és amikor köhögött, nem volt készséges.
– szégyen lenne, vagy ilyesmi?! Én alkalmasak vagyok az atyáidra.
– Vagy egy anya? – Ottila tojásrántotta volt, és egy falatnyi morzsával köpködve szigorúan ugatott: – Mindenkinek megvan a saját ízlése – mondta a hindu, miközben leereszkedett a majomról, és a kakasát banánlevéltel törölgette. Szeretnél egy szemet?
– Ó! Sajnálom, mecénás, elfelejtettem valamit … – Arutun Karapetovics zavarba jött és leült egy székre.
Hirtelen egy utcai bejárati ajtó rekedt, és körülbelül száz éves idős nő lépett be az irodába.
– Ki nem zárta be az ajtót??? Elfoglalt vagyok, nagyi!!! – Bug Klop és megfojtotta…
A feleség hallotta a köhögést, és lepedővel és tollal rohant hozzá, hogy akaratot írjon. Látva haszontalanságát, megcsúsztatta a férjét a csontos lapátokkal. Ottila megrántotta és kiköpte a sárgáját.
Ööö, Harutun, egy régi porc, miért nem zárta be az ajtót maga mögött, amikor jött? És te, nagyi, jössz ki, találkozónk van.
– As? – kérdezte a siket nagymama.
– morog! gyere vissza vacsora után!! – mondta Klop hangosan.
– Egyél, megesz, kedvesem egy körömvirággal… várom. – mosolygott a nagymama és guggolva lefelé, mivel már nem volt több szék, és nem volt szokás ide adni, és a közönségből senki sem jutott eszébe.
– Milyen ebéd? És? Reggelizek… És akkor a napirenden: dolgozzon beosztottaival. – Ottila intett a kezével, és egy kanállal, egy darab tojással tartva, közvetlenül a Harutun szemébe húzta a zúzódást, és te? – beugrott egy székbe, – nem hálás középszerűség, – aztán az asztalra ugrott, – csak holdfényt enni, és egymással szembenézni lehet. Nem fogok sétálni, mint egy prérifarkas.. – és mint egy akrobat, egy szalvéta segítségével felugrottam az asztalról a padlóra, – és feltettem magát. Írj egy nyilatkozatot és egy pontot!
– Milyen állítást? Mit kiabálsz? – Isolde Fifovna félbeszakította őt Kong király kiáltásával.
– Ah? – a törpe kezdéssel kezdődött.
– Mit kiabálsz? – kérdezte nyugodtan és csendben, – nem látod, már régóta alszik.
– Tehát itt, egy éjszaka? Incifalatus, vigye el ezt a nyugdíjasat. – Ottila begyújtott egy zsákba, és felmászott egy székre, hogy tovább vacsorázjon.
– Incephalopath vagyok, védőszentje vagyok, nem Incifalate. – helyesbítette a tizedet, és elment az alvó idõs asszonyhoz. Enyhén egy cukorkával szúrta meg, mint Poirot vagy Watson. – Kedves, alle?! – fordult a Főnökhez, aki már ült az asztalnál és egy bajnoknál.
– Főnök, véleményem szerint morgott.
– Mi van? Hrjapa-Hrjapa.
– Nos, Nem lélegzik. Halott. – ismét félelemmel hangjában mondta Harutun. Az ajka elborzongott. Elképzelte, hogy ugyanaz a sors vár rá. Harutun sírt.
Ottila egy falatnyi fagylal megfagyott. A feleségére nézett és azt kérdezte:
– Zhinka, menj nézd meg.
Fifovna felállt, és felemelte az öreg nőt a gallérja mellett. A láb leült a padlóról, és a térd nem egyenesített. Felment, és a holttestet vázaként tette egy bögre elé, ostobán rágott tojást mutató szájával, a férjével.
– Nézd meg magad, schmuck, halott vagy sem?! – és éppen elmentek. – Ő, Zhinka. A Zinkaért fog válaszolni. motyogta…
– Vegye le az asztalról, bolond!!! Te tényleg… vagy mi? Itt vagyok a főnök, és a főnök, és te?
– Nos, újra elindult. – morogta az Intsephalopath tálca.
– És ingyenesen használja az Ottila Aligadzhievich Klop alapot! – a szájából származó morzsák szétrepültek, – és általában… pah, szar, – kiürítette az összes tartalmat a szájából, és felkiáltott, mielőtt az asztalra mászott. – Ön itt leányi. Érted?
– Igen, uram. -Donald Isoldushka és letérdelt. A feje egyenesen férje fejével állt az asztalon. És a fejük mérete egyszerűen minden pesszimistát lenyűgözne: A feje ötször nagyobb volt, mint ő.
– Oké, heh heh heh, bocsáss meg nekem, vedd ki ezt a nagyanyát a tornác ajtajához. Nem, jobb távol a kunyhótól. Reggel van, és valaki megtalálja.
A feleség elvette a holttestet, és oda vitte, ahol a tulajdonos elrendelte. Végül is ő volt támogató, mint műszaki szakember, portás és titkárnő asszisztens, magas rangú matrac ranggal. Egy perccel később visszatért és sétált, és az asztalhoz vonult.
– Átadtam a kerítésen.
– Bolond vagy, vagy valami? Ez a növény veteránja. Igaz, ül. Röviden: a bum.
– Te eszel. – a feleség felkelt a tányéron.
– Nem akarom. Le kellett volna tenned a tányéromra. Milyen étel ez? Vegye ki, hagyja, hogy a gyerekek megegyenek. Csak ne mondd el nekik, mit ettek. És akkor megvetik.
– Így van, ha van kurva a szádból. Tisztítania kell a fogait, amikor száz évvel ezelőtt utoljára megtisztította őket? – a feleség összegyűjtötte az edényeket az asztalról, és elment a kunyhó lakóinak felébe.
– Légy csendes, nő! Mit értesz az illatokban? Oké, – morzsákkal és cseppekkel ledobtam az ujját az asztalról. – Mit akartam mondani. Hát?.. Tehát készülj fel Peterhez menni.
– Miért?
Ó, kollégám, új, komoly üzletünk van. Első és utolsó!
– Átutalunk Szentpétervárba? – Harutun kihúzta a haját az orrából, elégedett