A Nevsky prospekt Szentpétervár központja. Az Alexander Nevsky tértől a Decembrists Uprising Square-ig; a világítótornyoktól az Ermitázsig. Mennyit látsz: zsonglőrök, akrobaták és zsebtolók, koldusok és balekok és csalók. Mindenki ott dolgozik. Az arcokat bűnözői táplálkozás jellemzi. Természetesen a turisták valójában egy fák. Nézd, a McDonald védőszemüveges ember lapáttal megduzzad, vagyis pénztárcával. És látom, hogy egy srác szemmel láthatóan szarkasztikus pillantással érkezik hozzá.
– Hé testvérem,.. nagyszerű! – köszöntötte a balekot.
– Igen, egészséges, hála Istennek!
– Nos, az élet normális? Istennek? Istenem, ne szar neked. Röviden: – jött egy szűk srácban egy balekhoz, vezessen egy lapáttal, különben megölöm őt, mint egy kutyát. Szerezze be a számlákat, zárja be a lapátot és tegye a zsebébe… És most menj. Ne csúsztasson; Istened megparancsolta, hogy ossza meg.
– Hogyan fogsz beszámolni Istennek?
– És bevallom a halál előtt, és továbbra is átvertem téged a paradicsomban. Hahaha.
Aztán feljövök, és figyelmeztetés nélkül belepiszkálom a fickót a bogyóba. Levegőt kap, és megpróbál ellenállni, egyik kezével ösztönösen ragaszkodik nekem, a másikkal megragadja a májat. Italok, ez egy gyenge máj.
– Fogjon pénzt, elvtárs. – Azt mondom, hogy balek, és verte el a kést a fickótól.
– köszönöm!!! – köszönetet mond, és a halandó görcsökkel küzdő fickó elveszíti az eszméletét és meghal. És dolgozhat valahol, és az állam és az emberek javát szolgálhatja, de az ország demokratikus káoszja alvássá tette őt … – Vessen egy jutalmat. – megkér egy számla szopót, és gyorsan elfut, beugrott a Lexusába, és eltört. Egy csésze tea és két kolbász a tésztában, köszönöm, hogy tízezreket és a tolvajok szemét takarította meg. De a fillérekért meg kell menteni. Igen, sok ember van itt, és mindenki jár. És az ár dühös és továbbra is növekszik. Minél szegényebbek az ország lakói, annál drágább az ár.
Mi itt?! Állok és nézek egy másik srácot, aki vonzza a járókelőket. Látom az embereket, akik kiállnak és nem forrnak, sör szar, és hajléktalan ember. Kér valamit, és azonnal lebeg vele.
– Kedves!!! Segíts a kenyérnek, adj egy apró pénzt?! – mondja egy titokzatos koldus.
– Szállj ki, Huy elvtárs!! – beszélt a srác a beszélgetésbe. – Menj el lopni, büdös!! – szakította félbe a dudor. – Unod már a hajléktalanokat?! – mosolygott a srác. Loch felhívta a figyelmét, megvizsgálta és kiindulási helyzetébe vette a srácot állampolgárságának megfelelően. Folytatta. – Csak sört vettél, és nem fogsz igazán inni.
– Igen. – húzta fel. – Most vettem sört, az egyik felbukkan: “Adj nekem két rubelt?”, Kortyolt, a másik pedig: “Segíts elmenni metróval, ők csak engedtek engem a zsaruk elől.” Bátor rendõrségünk elvesz személyes pénzt? Valami abszurditás, a tévében az ellenkezőjét mondják.
– Hmm igen! – támogatott szárnyaló balek. És folytatta:
– Újabb kortyot vett: “Segíts engem, tesó, elítélik csapdát …", máris kortyotsz a hetedikből. – hangsúlyozta.
– A tizenkettedik. – Neuro-nyelvi programozási technikák és Carnegie tanácsai alapján nyertem meg a fickót.
– Mi van? – Nem értem Loch-t.
– És te vagy a tizenkettedik…
– Miért?
– És mivel mi is fáradtak vagyunk az élettől, a téltől, az ország zavartól. Már fáj a lélek. Ezért úgy döntöttek, hogy egy hajléktalanok számára független állami szervezetet szerveznek: Röviden: NOBL! Már béreltünk egy irodát, és sokat segítettünk a lakhatásban, a munkában és a hazautazásban, mert számunkra a dokumentumok nem fontosak. Ez az útlevél-íróasztalok és az FMS munkája. Az őszinteség a szívében van, nem papíron. Milyen intézkedést hajt végre, Isten vissza fogja fizetni neked…
A buja kinyitotta a lapátot, háta mögött a zsaruk már elégették a srácot, és a Magarychokra várnak. Általában sör és shawarma. De nem pörköltem, nem akarom megijeszteni a táskát, nem sokszor találkozom vele, de egy kis sajtó cellaszámlákat öntettek ki, és jólétet kívántak, és a srác megköszönte neki, és gyorsan eltűnt…
Fu, elhagyta a rendőrséget, de nem a sajátját. Amikor találkozik, ez a sajátod, és így megy, és költi. Tehát kiderült, hogy enyém, és mentem egy párhoz.
– Egy kövér, talán Zyoma-barát, jóképű, olyan láttad őt, mint Laz… De én magamra vettem a zsarukat, láttam őket, ők csábítottak?
– Ki vagy te? – kérdezte ijedten a srác.
– Ugyanaz vagyok, mint te, csipetnyi… Nos, ossza meg vagy fukarolja?
– Átkozottan adunk be a bazárról, ki ki, ki … – támogatta a srácot, és felajánlotta, hogy menjen el a bistroba. Bementünk és fél napig ültünk. A nudista tengerpartra indultak Sestroretskben. A nap, zümmögés, dudor és az nudistákat a tóra vitték, mert a tengerparton tilos? De ez egy különleges történet.
Reggel újra pénzre van szükség, és megyek, belepillantva az építészetbe. Sörek, szúrom a fogaimat, köptem a héjat és veszek egy hosszú cigarettát, negyvenhárom rubelért, ami kétszer drágább, mint egy üveg vodka. A sűrített füst megemelkedik és szél széllökésével megduzzad…
10. megjegyzés
És a hajléktalanok egy partin vannak
És barátnőmmel, aktív divattervezővel, egy bizonyos lakóhely nélkül, az útlevelem szerint, amely az egész nyugati világ, a buturlinovkai taiga faluban… In!
Reggel felkeltem, kimentem az udvarra, és hiányzol. A szeretője előestéjén kezelte a miszt. Baska fáj, és bogyókat töltött az udvarra. Egyetlen csirke evezte őket és élettelenül esett le. A háziasszony, egy bolond, elvette és elkezdett tollat tolni a másnapos párnán, azt gondolta, hogy késő vágni, ő meghalt, és anélkül, hogy levágta volna a fejét, a hús megmerevedt.
Időközben a csirke felébredt és összerezzent, tollakat szétcsúsztatva, bárhová is, a madár a másnaposságból mondta, és kopaszodott az egyik oldalától.
– Menjünk sétálni a falu körül. – javasolt egy rekedt múltban mezzo-szoprán, egy barátom, aki utánam mászott ki.
– Vagy talán feltérképezünk? – feltérképezve a tornác következő lépcsőjétől, feleltem egy sushkimmal. A sarkomat a kunyhó belsejében lévő küszöbön túllépték, és a fejbe vér folyt, ami fokozta a fájdalmat. Egy barátom felállt, és a hasamra támaszkodott, és orrát lökte, drága cipőket ment az udvari kijárat felé. Léptem a lépcsőn, és felugrottam, miután fenékét járta a vodka-áruházba.
– És salétrom? – kérdeztem, egy kortyot vetve egy megvásárolt üveg alkoholból.
– És van egy nagymamája, Nyurka, édesanyja savanyúsággal és sóval annyira, hogy elegendő harapni a társaságnál.
A befejezés után elindultunk a helyi önkormányzathoz, egy rokonhoz, akit nemrégiben engedtek szabadon az élelmiszer-szabadság és a mozgás