– Láttad már a tesó emlékeit?
– Igen, ó, főnök!
– Ó, hogyan! – mosolygott az ügyeletes tiszt. – És ellopt egy csontot? – nevetett mindenki. – És jött Szentpétervárba, hogy gyakrabban eladja?! – a sikoly fokozódott.
– Ne káromkodjon, Antikrisztus, Heródes, a menny királya, különben megátkozom mindannyian!!!! – Seraphim kihúzta a szemét, és véletlenül vonzóan régimódi.
– De nem kell fingni. – vette észre az ügyeletes tiszt.
– Igen, így átok. – tette hozzá a hátsó rendőr. A szeráf még inkább feltárta ferde szemét, amelyeknek tanulói: az egyik sötétzöld, a másik pedig világosbarna.
– Szeretnéd, hogy átkozzam? – kérdezte az egészséges fegyverrel. – röviden, kiszállsz, a megyénkben lévő pajtában lévő lombkorona most tisztítható.
– És panaszkodok az ügyésznek az ortodox egyház nevében. – Szarvasmarha elvtársa homlokát ráncolta.
– Elmentél, görögdinnye, Nyugat-Ukrajnából jöttél? Stepan, zárja vissza.
Reggel szabadon engedték, és Seraphim nélkül maradtunk, őt kénytelen volt megtisztítani a WC-t. Ebédre megértett minket, imádkoztunk, és a látványos üzletek felé indultunk…
8. megjegyzés
A szerződés alapján szolgáltam…
Emellett a szerződés alapján is szolgáltam, noha távollétében, ezen Nochlezhka lakosainak szavaitól függően, és hogy ne zavarjuk a történeteket és eseményeket, én ebben a ciklusban mindent írtam: (a Világi élet tapasztalt utódainak (Bum) megjegyzései a jelölő karakterrel azonosak, típusú történetek Vaszilij Terkinről, természetesen, ha valaki olvas róla. Csak az ő kizsákmányolásáról hallottam, amelyet különböző harcosok végeztek különböző időpontokban. Általában kiszolgáltam … “Én” a jegyzeteim főszereplője, ne feledje… Általában szerződési alapon is szolgáltam. Két hétig járőrözöttünk és visszatértünk a bázisba. Közeledve, úgy mondhatjuk, demobilizációs akkord ütött bennünket: a csecsenek provokálták egymás között két oszlop lövöldözését, és mi ütközött a kereszttűzbe, és egész nap ki kellett ülnünk a folyóban, a nyakon, és amikor a parancsnokok rendezték, köszöntöttünk és melegítettünk. hősök, sajnálatos, hogy csoportunk közül csak háromat öltek meg az állami határ menti úton. A mennyek királysága velük van, bár köztük volt egy muszlim, akkor Allah Akbar.
A fürdőszobában való mosás és a büdös ruhák otthoni változtatása után elkezdtük a legális kéthetes vakációt. Sétáltunk és unatkoztam, és új utazásra vártunk. Valahogy a bázis kapujánál állunk, és látjuk, hogy egy helyi lakos jön, és nyilvánvalóan hozzánk.
– mire van szüksége? kérdeztük tőle.
– Hé, tesó, adj nekem két kirzuh-t? – Közeledve egy keleti vicces akcentussal, két ponyvacsizmával kérdezte.
– Miért?
– Adj nekem testvért, mi? Holnap, nyolc hónapig, egy birka sétál, legeltetés gyűlt össze.
– És mi van, ha nem lehet átadni?
– Nem, nem! Mi a hülyeség? – A csecsen kissé fel van haragítva. – a kecske magával veszi.
– Miért? – kérdeztem vonakodva.
– Mit, juhok evett, a kecskék legelnek? – az ironikus őrmesterrel. – Nem értem, miért van szüksége csizmára?!
– Wai, nem, a kecske hátsó lábának csomagja felbukkan, igaz? És egy káposzta lebeg, zsákok, hogyan kell emlékezni feleségével.
– Hé, álmodozó vagy?! És mekkora pénzt fogsz adni?
– Wah, miért a pénz, patkány. Chacha borosbőr, igen. Rövid chacha.
– Oké, csak nézd, ha bolond vagy, úgy lőlek téged, mint egy sakál.
– Miért olyan durva? Salim nem csal. Salim őszinte.
– Ahmed mondta ugyanazt, de a csacát olyan gyengeként eladta, mint a víz. – a távoli őrmester észrevette a kopasz szellemet, aki vadvirágokat gyűjtött és kóstolta meg a szirmokat.
Ránéztünk egymásra, és úgy döntöttünk.
– Hé, te.., menj syud! – kiáltotta az őrmester. A szellem vitathatatlanul engedelmeskedett a parancsnak, levette a csizmáját és a kaukázusi állampolgárságú mellé dobta. Elkapta a cipőt, megcsókolta őket, és előhúzott egy öt literes kígyócsatot a nadrágja zsebéből, és ránk dobott, mielőtt kortyot vett és demonstrációs módon lenyelte, állítólag nem fertőző.
Reggel boldog napot!!!
Csak az abrek menekült el, és megragadta a pásztorot a csorda közelében lévő kudarcból, látszólag csizmát próbált kecske-barátnőinek, akiknek meg kellene engedniük hegyi hőmérsékleteiket és hormonukat, emlékeztetve szeretett feleségére, ahogy a tizedes javasolta:
– És mi van?!
– Igen, tudod!? – válaszolta az őrmester.
– Szóval? – kérdeztem a magánszemélytől.
– Lovagolni. – válaszolta a művezető, és átmentünk a dombon, ahonnan jól látható volt a bal oldali juhállomány, amelyet hamarosan a hegyekbe kellene telepíteni. Fogtak egy hangtompítóval ellátott gépet, és harci pozícióba lépve leürítették a borbőrt. Chacha okosnak bizonyult, mint egy kompót.
– Kecske, abrek, ismét forrázott, nos, semmi, most csótányversenyt rendezünk nekik. – az őrmester felháborodott, célzott a közeli nagy juhokra, göndör hajú, közel állt hozzánk. “Micimackó!!” és egy golyó levágta a kos melletti bokrot. Baran nem figyelt.
– Adj, szemmel. – megragadta a tizedet. Célzott és “Micimackó!”, Eltalálta az állomány felett repülõ sólyomot.
– Klub, hol lősz?! – kihúzva egy automata puskát, a művezető elmosolyodott.
– Miért, ugyanaz a visszatérés? – elutasította a tizedes.
– Mit vezetsz? Hogy van, először visszarúgás, majd röplabda? művezető és a “Micimackó!” célba lépett. Egy bolond golyó, egy kos felett repül, és a rétről rohan, nyúl mögé kötve. Az a szegény ember, jobbra és balra egyaránt, lehajol és visszapattan, és a golyó, mint egy bizky furat, elrepül, visszatér; majd észreveszi, majd hiányzik. Tehát a ferde metszetet az erdőbe vezette.
– Eh!! – Feszülten kiáltott, és figyelte a mezei nyúlot, a művezetőt, és egy automata géppel a földre ütközött, és lehajtotta a fejét. – Ez chacha. Hiába hívták Abreknek.
– Igen, pontosan, a chacha felháborodott. – támogatott tizedes.
– Ne ess kétségbe az uraim katona társait. – Megnyugodtam, magán, nem emlékszem, milyen oroszországi csapatok vettem fel a géppisztolyt, lecsavartam a hangtompítót, észrevettem, hogy adok egy mentőt az egész kerületnek, de még mindig nem rohanok, és így a vetőmag leesett az övről és a hozzánk álló kosnál. származékos szervek, azaz oroszul – tojások. A kos felugrott három méterre a tetejére, keményen landolt, intenzíven ürített, mint egy géppuska, ordított, mint egy zászlóalj, mi atyánk. Nem, a zászlóaljparancsnok