A faluban ekkor nagy kiáltás hangzik:
– Emberek! Emberek! Megjöttek!
A pap figyel. Mi az?
A távolban mozgolódás. Összekeveredett kiáltozások. Néhány perc múlva dörömbölés a nagykapun:
– Eresszenek be! Nyissák ki! Megjöttek a gyermekek!
A pap berohant a házba:
– Van Isten, Péter! Kelj fel, mert van Isten.
A két gyermek ott várt a kapu előtt. Ültek a szürkén, álmosan és haloványan.
7
Az udvarra becsődült az egész falu: valami ötven ember és ugyanannyi asszony. Némelyik asszony csak éppen hogy szoknyát vetett magára; a férfiak is süveg nélkül, ahogy a kiáltozásra kifutottak.
Kapkodták a Gergő gyereket kézről kézre, meg Vicuskát; ahol érhették, ott csókolták.
– Gergő mától fogva az én fiam – mondotta Cecey, a kezét a fiú fejére téve.
A fiú anyja mezítláb, egy alsószoknyában, odaborult a Cecey lábához.
Dobó csodálkozó szemmel nézte a kis parasztfiút, aki lovat hozott a töröktől.
– Bátyám – szólt előlépve —, adja ide nekem ezt a gyereket. Hadd vigyem magammal a Felföldre. Vitézt nevelek belőle.
S fölemelte Gergőt.
– Szeretnél-e vitéz lenni, fiam?
– Szeretnék – felelte ragyogó szemmel a gyerek.
– Lovad már van – mondotta Dobó —, kardot is szerzünk a töröktől.
– Hát az enyim az a ló?
A kis török lovat ott futtatták, dicsérgették a Dobó vitézei az udvar tisztásán.
– Persze hogy a tiéd – felelte Dobó. – Hadban szerezted.
– Akkor a pénz is a miénk – szólt büszkén a gyerek.
– Micsoda pénz, te?
– Aki a nyeregbe van.
Leoldják a szép bársonynyerget. Rázzák. Zörög. Megtalálják a csaptatót a kápán, hát csak úgy dől az aranyeső a fájából.
– Tyű, kuttyázom adtát – kiált bámulva Cecey —, most már nem én fogadlak fiamnak, hanem te fogadj apádnak. Szedd össze, asszony! – kiáltott a gyereknek az anyjára.
A fiú anyja káprázó szemmel nézte a földre pergő aranyakat.
– Az enyim? – dadogta hol Ceceyre, hol Dobóra, hol a papra nézve.
– A tiéd – mondotta a pap. – Az Isten adta a fiadnak.
Az asszony a kötényét fogná. Nincs rajta. Egy ember odaadja neki a süvegét. Szedi az asszony az aranyat reszkető kézzel.
A fia nézi. Egyszerre csak megszólal:
– Jól eltegye, édesanyám, mert holnap idejönnek.
– Kik jönnek ide? – hörkent rá Cecey.
– A törökök.
– A törökök?
A fiú rábiccent:
– Hallottam, mikor a török mondta a hóhérnak.
– A hóhérnak?
– Cigány-hóhérnak. Egy csúnya ember.
– Hogy ide jönnek?
– Hogy ide jönnek, és az úr kincsét elveszik.
Ezt mondva rámutatott Ceceyre.
– Az én kincseimet? – szólt Cecey bámulva. – Megőrültél? Hát van énnekem kincsem?
A gyerek vállat vont.
– A vasasládákat is mondták, hogy hat van.
– Ez komoly sor – szólalt meg Dobó. – Gyerünk be a szobába.
Kézen fogta a gyermeket, és bevezette.
Kivallatják, kiszednek belőle mindent, amit a gyermek elméje megjegyzett.
– Sebhelyes arcú, barna ember. Milyen az a sebhely?
– A szájától a füléig egy vörös barázda.
Dobó felpattan a székéről.
– Móré!
– Hát ki is volna más! Meg akar szökni a zsivány, azért vezeti rám a törököt.
– De hát ismeri az itt a járást?
– Járt itt valami hat éve. Összeforgattak nálam mindent. Ötvennégy forintomat elvitték, meg a feleségem kis aranykeresztjét, meg hét tehenemet.
Dobó haragosan topogott fel és alá a szobában.
– Hány embere van, bátyám, fegyverforgató?
– Talán negyven mindössze. Azok is többnyire vének.
– Kevés – feleli Dobó. – Mi van ide legközelebb? Pécs, ugye? De ott Szerecsen János az úr, János-párti; minekünk ellenségünk.
– Futnunk kell, futnunk! – kiáltja elkeseredetten Cecey. – De hová fussunk?
– Az egész falu csak nem futhat el tán! Hogy hagynák itt a falut? Ej, mindegy. Mikor arról van szó, hogy a török ellen védekezzünk, csak magyar a magyar, akármilyen párti!
S kiment.
– Lóra, fiúk! – hangzott a kiáltása az udvarról.
– Megyek, Cecey uram, Szerecsenhez. Addig is dolgozzanak. Minden háztetőt locsoljanak meg csurgásig. A falu népe szedje össze, ami marhája van, és gyűljenek ide az udvarra. A kerítés mellé köveket rakjunk meg hordókat. Kasza, csákány vasvilla legyen az asszonyok kezében is! Két óra múlva visszatérek.
Felült a lovára, és elrobogott a vitézeivel.
8
A Cecey háza kőfallal kerített, nagy, négyszögletű telken épült. De a kőfal alig embernyi magasságú, és bizony már romladozott.
Az udvarra már délelőtt behurcolkodott az egész falu. Az ágynemű— és bútorhalmok között tehenek, kecskék és disznók futkostak, ludak gágogtak, kacsák bukdácsoltak, és tyúkok szaladgáltak. Egy ember kardokat, késeket és kaszákat köszörült a fészer mellett. A pap rengeteg szélességű, rozsdás kardot kötött fel, és az udvar közepén vagy hatot vágott a levegőbe. Próbálta az öreg, hogy érti-e még.
Egynéhány asszony meg üstökben ételt főzött az udvar sarkán.
Ceceynek valami hat egérrágta nyílszerszáma volt a padláson. Szétosztotta azoknak az öregeknek, akik vele a Dózsa-háborúban harcoltak.
Déltájban visszaérkezett Dobó. Mindössze harminc zsoldost hozott magával, de a falubeliek így is örömkiáltásokkal fogadták.
Dobó körüljárta az udvart. Itt-ott felhágókat, állványokat rakatott, köveket szedetett. Aztán magához szólította a falu fegyvereseit, szám szerint ötvenegy embert, és csoportokban a kerítésre osztotta őket.
Ő maga tíz jó puskással a kapu mellett helyezkedett el az állványon.
A falu két bejárójához két kürtöst küldött. Azoknak kell jelenteniük az ellenség megérkezését.
Nem kellett estig várakozniuk.
Délután