„A Teremtés könyvének (Ter) 1-11. fejezete a világ, az ember és népek eredetét, valamint az emberiség történetének kezdetén lejátszódott eseményeket mondja el folyamatos elbeszélés formájában. Ezért ezeket a fejezeteket bibliai őstörténetnek nevezik. Ne tévesszen meg senkit, hogy a bibliai szerző az őstörténet eseményeit saját kora környezetébe helyezi.
A bibliai őstörténet az újkortól kezdve a Biblia legvitatottabb fejezeteihez tartozik, amelyeknek értelmezése a természettudományos világkép változásával kapott különleges aktualitást (lásd: Galilei-eset). A századfordulón Charles Darwin a fajok eredetéről szóló elmélete felvetette az egész élővilág (beleértve az embert is) evolúció útján történt kialakulásának magyarázatát. A paleontológia eredményei pedig új megvilágításba helyezték az ember őstörténetét, azt az utat, amelyet megjelenésétől a Homo Sapiensig bejárt. Mindezek alapján felmerül a kérdés, hogyan kell értelmezni a bibliai őstörténet tanítását a világ és az ember teremtéséről, vagy a kezdetek emberének életéről? Valójában milyen igazságokat akar közölni a kezdetekről? Hogyan lehet ezeket az elbeszéléseket a mai tudományos ismereteink alapján elfogadni? Kiderül ugyanis, hogy a bibliai szerző természettudományos és történeti ismeretei semmiben nem különböznek az ókori kelet emberének tudásanyagától.”
A Teremtés könyve, mivel a szerzők sem cáfolják, az akkori kor emberének tudásanyagát, az életből vett tapasztalatokat hívta segítségül, hogy választ adjon a Földi világ keletkezésére, teremtésére, és ebből adódóan nevezik bibliai őstörténetnek. Miért is nevezik és tartják a mai napig is elfogadottnak az akkor leírtakat? Milyen tudásanyaggal rendelkeztek az akkori kor emberei? Mi lehet az a megmásíthatatlan, ismételt átgondolásra tiltott dolog, amely 2500 éve fogalmazódott meg, és a mai napig is érvényben van? Ki gondolhatja komolyan, hogy az akkor megfogalmazottak a mai napon is megállják a helyüket? Mi lehet az a hatalmas erő, amely arra kényszeríti a hiedelemben élőket, hogy elfogadjanak egy természettudományokra alapozott ismeretanyagot, amely 2500 éve íródott? Ezekre természetesen nem kívánok választ adni. Miért? Mert ezt az újragondolást azoknak kell megtenni, akiket érint, és a mai napig szó szerint elfogadják a Bibliában leírtakat.
„A bibliai őstörténet természetének felismerésében segít, ha megvizsgáljuk, hogy honnan ered a Teremtés könyve 1-11 fejezetében leírt események ismerete. Ezek a fejezetek olyan eseményeket írnak le, amelyeknek természetüknél fogva nem lehetett tanúja (világ és ember teremtése), vagy amelyekről nem juthatott el hozzánk történeti tapasztaláson alapuló, nemzedékről nemzedékre átadott hagyomány. Az emberiség kezdeteit a történeti kortól millió évben mérhető időtáv választja el, s ilyen hatalmas időköz eleve lehetetlenné teszi megbízható emlékezést őrző szájhagyomány fennmaradását.
A megoldást Izrael létében megélt történetében kell keresni. A hosszú útról tanúskodnak az őstörténet szövegében található különböző korú és természetű hagyományok nyomai (pl. a két elbeszélés a teremtésről).”
Az őstörténet fenn vázolt keletkezésének körülményei adják meg a ma embere számára a választ, hogy hogyan is kezelje a Bibliát. És ez a válasz nem csak a hiedelmeket elfogadó, hanem a hívő ember számára is: A VÁLASZ! Tisztelt hiedelmeket elfogadók, hiedelem-oktatók, itt az ideje, hogy írjanak egy új Bibliát, amely a mai kor eredményein alapszik, amelyek nem biztosak, hogy magyarázatot adnak a Föld és benne az ember valós keletkezésének körülményeire, de legalább abban elfogadható lesz, hogy a természettudományok eredményei visszaköszönnek! Ha majd ezt a Bibliát 2500 év múlva valaki a kezébe veszi, biztos nem úgy fogja kezelni, mint önök a 2500 évvel ezelőtt megírtat.
„A bibliai őstörténet jelenlegi, ún. kánoni (kanonizált) formája szervesen összefüggő irodalmi és teológiai egység, de megállapíthatók benne azok az önálló egységek, amelyekből az őstörténet létrejött és meghatározzák az egész összefüggés szerkezetét. A Ter. 1-11. szövegében két egymástól eltérő hagyomány állapítható meg, amelyeket Mózes öt könyve, a biblikus szaktudomány nyelvén a Pentateuchus keletkezéstörténete magyarázatából ismert Jahvistának (jele: J) és a Papi írásnak (jele: P) nevezett forrásokkal azonosítjuk.”
„A Pentateuchus görög eredetű szó, penta=öt, teukhé=eszköz, amelyen a könyvtekercsek tokját, később a könyveket értették. A hé pentateuché /biblosz/ jelentése: az öt tekercsből álló könyv.”
„Mindkét forrás kiterjed a Teremtés könyve 1-11. fejezetének egészére, s így az őstörténet mai formája előtt mind Jahvista, mind Papi forrásának saját őstörténete volt, amelynek terjedelme, teológiai és irodalmi sajátosságai a bibliaszövegből felismerhetők. A kezdetek két változata részben kiegészítik egymást, sok részletben viszont eltérnek egymástól (lásd pl. a vízözön története). Üdvtörténeti szemléletüktől függően is önálló utat követnek (lásd pl. a Papi írásban a történelem világperiódusokra osztása).
A két forrás közül a Jahvista az ősibb, és Izrael előtörténetének (világ teremtésétől a pátriárkák és Mózes történetén át egészen a törzsek honfoglalásáig) a királyság kezdetétől egészen a babiloni fogság (Kr.e. 586–538) idejéig folyamatosan bővített változata. A Jahvista forrás nyelvezete színes, szemléletes, elbeszélései képekben gazdagok, érdeklődése az ember és sorsa felé irányul. Az embert reálisan szemléli, üdvösségre hívott és ugyanakkor esendő voltában Istent antropomorf módon írja le,
(Forrai Sándor ny. tanár: Az Isten szavunk eredete, jelentése és a történelmi háttére. Az Isten szavunk eredetéről és pontos jelentéséről alig van tudomásunk. Jelentése: őslélek, öröktől fogva való lélek, szellem. Forrás: A Nap Fiai 1996. júl.-aug. szám)
Isten neve az elbeszélésekben JHWH. A jahvista forrásban a bibliai őstörténet önálló, saját jelentéssel rendelkező irodalmi egység, s nem függ szorosan véve a Ter.12. fejezetével kezdődő pátriárkai történetektől. Időbelileg a jahvista forrás legkésőbbi része, amelynek keletkezését a kutatók többsége fejlett teológiája miatt a fogság korának összefüggésében határozza meg. Az őstörténet jahvista forrásból eredő részei a következők: az első ember teremtése és a bűnbeesés története (2,4b-3,24); Káin és Ábel története (4,1-16); káiniták és a szetiták nemzetségtáblája (4,17-26); az emberiség gonoszságának növekedése (6,1-8); a vízözön története (6,9-8,22 P részekkel); elbeszélés Noé fiairól (9,18-29); a bábeli torony története (11,1-9). A Jahvista őstörténet elsősorban elbeszélésekből áll, a nemzetségtábláknak nincs benne jelentősége, inkább csak összekötő elemek vagy keretek az elbeszélések számára. Az elbeszélések fonalát meghatározza a bűn fokozatos elhatalmasodása, amely összekapcsolódik az emberiség növekedésével.
A hiedelem-oktatók a valláselméletben az egyik sarokpontnak az ember, vagy emberiség „bűn”-ét tekintik. A teljesség igénye nélkül, és nem akarok a részletekbe belemenni: