-Akkor egy kis omlettet?
-Igen, az már jobban hangzik. Tudnál keverni bele egy kis tejturmixot is?
-Igen, persze drágám, miért ne. Van itt abból, amit későbbre készítettem, vacsorára. Csak adjunk Dinnek még egy fél órát, hogy jön-e ebédelni. Üzennem kell Dennek vele, hogy vágjon le egy gidát neked.
Din ebéd után vitt bátyjának pár kést, egy táskát a húsnak és egy palackot a vérnek, hogy ő is el tudja végezni a dolgát, aztán visszament a zöldségeskertbe.
-Úgy látom ízlett az omlett Heng, ugye?
-Igen! Nagyon tápláló volt, hússal és fehérjével teli.
Wan egész délután Heng körül sertepertélt. Zöldségeket vágott és nam prik chili szószt készített, de Heng egész végig meg sem szólalt. Egyetlen szót sem. Néhány napja ez volt az első étkezése, ami után láthatóan egy nagyot sziesztázott.
Elsőnek Din ért be a házba késő délután, egy teli kosár zöldséggel és fűszernövénnyel, ami a következő huszonnégy órára volt elég. Den egy kicsit később ért haza és adott anyjának egy táskányi szépen feldolgozott húst, meg egy palackot, amiben a gida vére volt.
-Megyek, gyorsan lesózom a bőrét, jó anya? Már le van faggyúzva, ahogyan apa mutatta. Húsz perc és itt is vagyok.
-Nem kell sietni, van időnk! Zuhanyozz le mindenképp a vágás után, mielőtt asztalhoz ülnél!
-Rendben, anya…
-Hmm. Tejturmix. Ínycsiklandó tejturmix illatát érzem… -motyogta Heng felébredve.
-Igen Heng, tejturmix… Nya előkészíti neked későbbre, de először vacsorázunk, amint megjött a nagynénikéd.
-Azt hiszem kiszagolta a kecske vérét, vagy a húsát. -súgta Wan, Dinnek. -Figyeld az orrát, úgy mozog, mint egy boszorkányé. Ki hitte volna egy héttel ezelőtt, hogy így fogunk élni?
Wan a fagyasztóba tette a maradék húst, aztán fogta és elég messze tette Heng darabját ahhoz, hogy Henget ne zavarja a vér szaga és folytatta a házimunkáját. Heng visszaaludt mint egy felhúzós játék, mikor lejár.
Háromnegyed hétkor Wan kivette a zöldségeket a vízből, hogy lecsepegtesse őket. A tüzet egy vödörbe tette, amin főzni szoktak és egy régi betondarabra helyezte, az asztalra. Dobott még rá egy kis faszenet. Ma este a gyerekek kedvence készült, rostonsült sertés.
A rostélyozáshoz használt alkalmatosság egyszerű volt, de hatékony. Egy fém “edényből” állt, ami egy kézi citromfacsaróra hasonlított. Külső pereme vályú szerű volt, vízzel feltöltve, hogy a zöldségeket és a rizsspagettit meg lehessen főzni benne, a csúcsa pedig a rostély számára volt kialakítva. Gyakorlatilag mindenki a saját adagját sütögette rajta, a pereme pedig mindenkinek közösen volt feltöltve, így mégiscsak közös volt az étkezés.
Mikor megérkezett Da, nem túl korán, hét óra tíz perckor, Wan Dinért küldött, hogy vegye ki a húst a hűtőből. Amikor Din kilenc méteren belül ért az asztalhoz, Heng újra “feltámadt”, az orra mozogni kezdett.
-Hmm, tejturmix!
-Nem Heng, a tejturmix később jön, most a gidaszeleted jön.
-Hmm, gidaszelet, isteni, nyers…
Da le volt nyűgözve és alapos megfigyelés alá vette a látottakat.
Amikor Wan a rostélyra tette a húsokat, Heng levette a szemüvegét, hogy jobban szemügyre vegye, a gyorsan sötétedő alkonyati fényben. Szemei úgy ragyogtak, mint lángvörös szalonna, amitől a gyerekek összerezzentek. Féltek, emellett értetlenül álltak a helyzet előtt.
Mindenki azt mondta volna, hogy a fővő zöldségeknek és a sült húsnak isteni illata van, de először Heng szólalt meg.
-Gidának isteni illata van! Ne égessük meg a vért. Heng nyersen akarja a húst… borzalmas szagú zöldségek nélkül.
-Igen Heng tudom, hogy félig nyersen akarod, de nem teljesen nyersen. Ez itt még teljesen nyers, adj neki pár percet.
-Nem Nya, így eszem. Olyan jó illata van most és minden perccel veszít az illatából. Az enyémet most akarom!
-Rendben Heng, edd ahogy szeretnéd. Kérsz egy kis zöldséget vagy spagettit hozzá?
-Nem, csak a húst. Nyulat akarok, nem nyúl kaját.
Wan levette a tűzről a két karajt, egy tányérra tette és Hengnek adta.
-Parancsolj apa, de nekem ez még mindig szörnyen véresnek tűnik. Eddig mindig alaposan átsütve etted a húsodat, csakúgy, mint mi.
Heng elvette a tányért, az orrához emelte és megszagolta, úgy mozgott az orra, mint a nyúlé. Aztán az ölébe tette a tányérját, két kezébe fogta a kisebb szeletet és az orrához emelte újra.
-Isteni, -mondta, -egy kicsit túlsült, de nagyon jó!
Heng nem vette észre, hogy mindenki őt figyeli és a metszőfogaival harapott belőle. Wan legalább annyit várt tőle, hogy az egyik húst megeszi egyszerre. Aztán egyik kezébe fogta a húst, a másik kezével pedig apró darabokat csipkedett belőle. Amikor egy kis véres részhez ért a húsban, ajkai közé vette és kiszívta.
A család teljes ámulattal nézett össze, ahogy vörös és rózsaszínű szemeivel a húsra meredt, mint egy sólyom.
-Valami gond van? -kérdezte egy gyors oldalpillantást vetve feleségére.
-Nem Heng, nincs gond. Csak olyan jó újra látni téged szilárd ételt enni, ennyi. Mi csak örülünk ennek, ugye?
-Igen! -értett egyet mindenki egyszerre, de Danak félelmei támadtak, még ha ez a pillanat nem is volt megfelelő arra, hogy ezt megossza a többiekkel is.
-Jó! Akkor minden rendben van. -mondta Heng és visszatért étele csipegetéséhez, láthatóan nagy élvezettel.
Hengnek jó fél órájába telt mire megette a húst, azután nekilátott a csontnak, amit megtisztított és szárazra szívott. A többieknek szinte teljességgel lehetetlenség volt a saját ételére figyelnie, minek következtében az összes víz elpárolgott, a hús jó párszor odakozmált, szinte az egész vacsorájuk tönkrement, de nem pazaroltak el semmit, megették így is.
Amikor Heng megette az első szeletét, a kézhátába törölte száját, amit aztán tisztára nyalogatott és szopogatott. Egy kívülálló arra gondolt volna, hogy Henget most engedték ki hosszú évek után egy koncentrációs tábor magánzárkájából, ahol eddig kenyéren és vízen tartották. Egyikük sem látott még soha senkit ekkora élvezettel fogyasztania az ételét.
-Kéred most a másikat is apa? -kérdezte Din.
Heng megfogta a plédjét ami a vállaira volt vetve és megigazította, hogy kényelmesebben üljön, Den pedig elkapta a tányérját mielőtt a földre ért volna.
-Először megvárjuk míg ez lemegy, -mondta Heng, -aztán eszünk még egy kicsit. Nagyon finom étel. Heng nagyon szereti.
Den anyjára nézett, aki tudta mire gondol. Heng olyan borzalmasan törte a thai nyelvet, mint ahogy még egyikőjük sem hallotta, még ha a kiejtése soha nem is volt tökéletes, ugyanis szülei kínaiak voltak.
Amint mindenki kezdett a saját ételével foglalkozni és Heng újra mozdulatlanná vált, tompa rotyogás hallatszott az irányából. Mindenki tudta mi volt az, de illedelmesen úgy tettek, mintha meg sem hallották volna. Aztán még egy jött, szörnyű bűz kíséretében.
Csak Wan és Da mert