13.
Maga te tekints meg körösztyén világot,
Nem találsz azok közt, kivel tettem több jót:
Kihoztam Scitiábol mely nékik szük vólt,
Az én szent lelkem is ű reájok szállott.
14.
Scitiábol, azt mondom, kihoztam üket,
Miként Egyiptusbul az zsidó népeket,
Hatalmas karommal verém nemzeteket,
Mindenütt rontám, vesztém ellenségeket.
15.
Téjjel-mézzel folyó szép Pannoniában,
Megtelepitém üket Magyarországban,
És meg is áldám minden állapatjában,
Meghallgatám, segitém minden dolgokban;
16.
Sőt vitéz szüvel is megáldottam üket,
Ugy hogy egy jó magyar tizet mást kergetett,
Sohul nem találtak oly nagy ellenséget,
Az ki, mint por szél előtt, el nem kerengett.
17.
Szentséges lölkömet reájok szállattam,
Az körösztyén hütre fiam által hoztam,
Szent királyokkal is megajándékoztam,
Békességet, tisztességet nekik adtam.
18.
De ők ennyi jókért, ah, nehéz mondani!
Ah, háládatlanok, és merték elhadni,
Nem szégyenlik Isteneket elárulni,
Ellenemre minden gonoszban merülni.
19.
Ah, bánom, ennyi jót hogy ü vélek töttem,
Nem-é viperákat keblemben neveltem?
De immár ideje velek esmertetnem:
Én vagyok ama nagy bosszuálló Isten.
20.
Eredj azért, archangyal, szállj le pokolban,
Válassz eggyet az haragos furiákban,
És küldjed el aztot szultán Szulimánban,
Jutassa magyarokra való haragban.
21.
Én pedig töröknek adok oly hatalmat,
Hogy elrontja, veszti az rossz magyarokat,
Mindaddig töri iga kemény nyakokat,
Mig nem esmerik meg: elhagyták urokat.
22.
Kiáltnak én hozzám, s nem hallom meg üket,
Hanem fogom nevetni nehéz ügyöket:
Az ű panaszira nem hajtom fülemet,
Ü nyavalyájokra nem tészem szememet.
23.
Ez mindaddig lészen, míg bosszút nem állok,
Harmad-negyed ízig büntetés lesz rajtok;
És ha idején eszben nem veszik magok,
Örök átkom, haragom lészen ü rajtok.
24.
De ha hozzám térnek, megbánván bünöket,
Halálrol életre ismég hozom üket.
Jaj, török, néked, haragom vesszejének!
Te vagy, de eltörlek, ha ezek megtérnek.”
25.
Michael archangyal kezde könyörgeni,
És az igazakért igen esedezni:
“Uram! jámborokat fogod-é rontani?”
És az hamissakért fogod-é megverni?
26.
De az élő Isten kész lőn megfelelni:
“Te akarod-é én tanácsomat tudni,
Vagy elröjtött nagy titkaimat vizsgálni?
Az mellyeket teneked nem lehet tudni.
27.
Ostorom szolgámra nem tiltom, hogy szálljon,
Melynek nem kell törődni semmit halálon,
Akarom, néki könnyebbségére szálljon,
És lelkének hüvösülésére álljon.”
28.
Nem felele többet archangyal Istennek,
Hanem sugár szárnyait ereszté égnek,
Röpüle mindaddig, és nem nyugovék meg,
Mig Alectót pokolban nem találá meg.
29.
Száz lánccal van kötve, száz belincs az kezén,
Kigyókbul áll haja, s kötelöznek fején,
Véres mérges tajték foly ki az két szemén,
Dohos kénkűpára jün ki rút gégéjén.
30.
Ily furiát archangyal megszabadita,
És Isten hatalmával neki igy szólla:
“Allecto, az Isten nékem parancsolja,
Hogy tégedet küldjelek Törökországban.
31.
Szultán Szulimánnak szálljad meg az szüvét,
Neveld magyarokra ű haragos mérgét,
Vigye rájok nagy rettenetes fegyverét,
Rontsa uraságát és minden erejét.”
32.
Örül az furia, nem késik pokolban,
Röpülését tartja nagy Törökországban,
Éjfélkor érkezék Konstantinápolyban,
Ottan beférkezék Szulimán házában.
33.
S hogy inkább hamarább elhitesse véle
És hogy megrettenést szüvében ne tenne:
Magára nagy Szelimnek formáját vévé;
Szelim Szulimánnak atyja volt míg éle.
34.
“Fiam, te aluszol, igy kezdé beszédét,
S nem vészed eszedben Istennek kegyelmét,
Hogy erőt adott néked és vitézséget,
Jó eszt, jó tanácsot és elég értéket.
35.
Aluszol te mastan, és nem nézsz elődben,
Mely nagy fölyhöt kerenget Károl elődben,
És hogyha idején nem vészed eszedben,
Itt fogsz megnyomatni aluvó helyedben.
36.
Higgyed, higgyed az én megőszült fejemnek,
Hogy ha üdőt nékik adsz, téged elvesztnek
Országostul káurok, hitetlen ebek;
Mert ha egyességek volna, van erejek.
37.
Lesz is, mert alkusznak; de te menj ű rájok,
Ne késsél, és ne hagyj üdőt alkudniok.
Igy