- Emiatt is gondolod, hogy nincs köze szeptember 11-hez? – kérdezett közbe Peter, aki nem szívesen engedte el ezt a lehetséges indokot, amit rajta kívül senki sem osztott.
- Részben igen, s bár nem zárom ki szeptember 11-et, mint motivációs tényezőt, még nem látom az érdemi összefüggést. Nem látom a vallási vonalat sem ebben a történetben, főleg nem az iszlám érintettségét. Semmi jele nincs annak, hogy a támadók kapcsolatban lettek volna iszlám vallási csoportokkal, a lakásaikon nem találtak vallási szimbólumot. Olyan érzésem van, amire persze pillanatnyilag semmi bizonyítékunk nincs, hogy ezek az emberek egy gyerekrablás sorozat áldozatai. Ha igaz a megérzésem, akkor ez még egyértelműen 2001 előtt történhetett, s akkor az indítékot nem szeptember 11-ben kell keresnünk.
- Mire gondolsz? – kérdezte meglepetten Peter. Hozzászokott már Jack nem szokványos gondolkodásához és okfejtéséhez, de ez most nagyon durva ötletnek tűnt elsőre.
- Elképzelhető, hogy ezeket az embereket még kicsi gyerekkorukban, valamikor 1990 és 1995 között rabolhatták el, fogva tartották őket, s időzített bombát, öngyilkos merénylőt neveltek belőlük, aztán idén egyesével élesítették őket, s követtették el velük a támadásokat. Erre utal, hogy a merényleteket egyértelműen öngyilkossági szándékkal hajtották végre. Nem adtak esélyt egyetlen merénylőnek sem, hogy túlélje a támadást. Nagy pusztítást akartak okozni, legfontosabb céljuk az áldozatok számának maximalizálása volt, melyhez hozzátartozik a merénylő halála is. S ennek a tervnek a végrehajtásában a merénylők partnerek voltak.
- De miért volt fontos számukra a merénylők halála? – kérdezett közbe Bogdanov ügynök, aki korábban sokat foglalkozott az öngyilkos merénylők pszichológiájával.
- Elsősorban azért, hogy ne kockáztassák azt, hogy életben maradva a merénylők elvezethessék a rendőrséget a megbízóikhoz. Ahhoz, hogy valaki tudatosan válassza a halált egy ilyen helyzetben, elképesztő fanatizmus kell. Ilyet láttunk korábban a japán kamikázék esetén, vagy mostanában az iszlám fanatikusok öngyilkos merényleteinél. Hogy itt, ebben az esetben mi áll a háttérben, még nem tudom. A fanatizmus mindig valamihez köthető, amit bármi áron imádunk vagy gyűlölünk. Itt nem látom ezt a kötödést, nem tudom ki az ellenség, vagy ki a bálvány. A jelek nem erre mutatnak. Agymosás? – kérdezte önmagától Jack. – Ha kiskorukban kerültek egy elmebeteg szektavezér szellemi befolyása alá, elképzelhető, hogy nincsenek tudatában tettüknek, vagy pontosabban fogalmazva nem maguk irányítják cselekedeteiket.
- Szerinted az egész borzalom mögött egy elmebeteg áll? – kérdezte Peter.
- Igen, lehetségesnek tartom – válaszolta Jack. – A dátumok szerepe például egy rögeszmés emberre utal. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs célja és indítéka ennek az eseménysorozatnak. Természetesen lehet politikai, vallási oka, de erre jelenleg nem utal semmi. Lehet egy beteg elme spontán akciója is. Nyilván ebben az esetben lesz a legnehezebb megoldani az ügyet.
- Ezek azért még nagyon bizonytalan feltételezések – állapította meg Peter – bár kétségtelenül ez már valami, amin el lehet indulni.
- Petersburg lesz a rejtély kulcsa. Ha mindent megtudunk az ott történtekről, akkor sokkal közelebb leszünk a megoldáshoz – dobta be Jack végre azt a mondatot, amire Peter már a beszélgetés kezdete óta nagyon várt.
- Miért is? – kérdezte felfokozott izgalommal.
- Petersburgban egy feltételezett bankrabló megölte a feltételezett merénylőt. Ez így elsőre teljesen értelmetlen, valószínűtlen. Két ember, aki egyidőben két különböző bűncselekmény elkövetésére készül, miért fordul egymással szembe? A szemtanúk vallomása alapján egyértelműnek tűnik: ismerhették egymást. Amiből következik, hogy a bankrabló tudhatta mire készül a merénylő.
- Miből tudhatta? – kérdezett közbe John Kempler.
- Egyelőre ez egy gondolatkísérlet részemről, evidenciák nélkül. Ismerték egymást, mert volt egy közös múltjuk, talán mindkettőjüket gyerekkorukban elrabolták, és áldozatai voltak egy tudatátalakítási programnak. Elképzelhető, hogy az egyikük később megszökött, vagy valamilyen módon önállósította magát a többiektől. A bankrablási kísérlete független lehetett a merényletsorozattól, ugyanakkor valami fatális véletlen következtében térben és időben egybeesett a bankrablás és a merénylet szándéka. Ha elfogadjuk azt az elméletet, hogy a bankrabló tudatosan került távol a többiektől, akkor azt is feltételezhetjük, hogy felismerve volt társát, tudta, hogy mire készül a másik. Ezt akarta megakadályozni azzal, hogy váratlanul lelőtte a másikat, öngyilkosságával viszont el akarta kerülni, hogy leleplezze társait. Ez persze egyelőre még csak feltételezés, hiszen a nyomozás sajnos nem terjedt ki a bankrabló teljes életútjának feltárására.
- A feladat adott. Ennek nagyon gyorsan utána kell járni – adta ki a parancsot Peter, bár tudta ez az ő kijelentése nélkül is meg fog történni, de valamivel le kellett vezetnie a benne felgyülemlő feszültséget.
- Köszönjük a javaslatot, élni fogunk vele – reagált némi cinizmussal a hangjában Jack. – Ami még érdekesebb és talán még fontosabb nyom, hogy mivel a merénylőnek, Joe Kennedynek nem volt ideje és esélye a testére szerelt bomba aktiválására, a helyszínen készült fényképeken jól látszik a kettős zöld-sárga zsinór.
- Az miért érdekes? – kérdezett közbe Julia Bogdanov ügynök, akinek nem a bombakészítés volt a szakterülete.
- A második világháborúban volt egy magyar partizáncsoport, amely több sikeres merényletet hajtott végre német és magyar katonai célpontok ellen. Jellegzetessége volt az akciójuknak, hogy a bomba elkészítése során a szokásos fekete, kék, piros vagy sárga, esetleg zöld egyszínű zsinórok helyett zöld-sárga fonott zsinórt használtak. Az egyik zsinórnál balról jobbra, a másik zsinórnál jobbról balra fonták össze őket. Gyakorlatilag esély sem volt arra, hogy a tűzszerész megfejtse, melyik zsinórt kell elvágni a bomba hatástalanításához, ha időben fel is fedezték a robbanószerkezetet. Százszázalékos sikerrel hajtották végre akcióikat. Természetesen ez rájuk nézve is nagyon komoly kockázattal járt, hiszen műszaki hiba esetén ők sem voltak egyszerű helyzetben, ha mégis deaktiválni akarták az általuk készített bombát vagy aknát. A csoport vezetője és elsőszámú bombaszakértője egy Josef Nagy nevű férfi volt.
- S ez hogy jön ide? – vágott közbe Hammersmith. – Ez az ember már régóta halott lehet, nem valószínű, hogy ezt a bombát, ami nem robbant fel Petersburgban, ő készítette volna. Biztos véletlen egybeesés.
- Az is lehet, de én a véletlent itt kizárnám. Ezt a Nagy nevű embert a második világháború végén az oroszok elfogták és elvitték egy kis munkára, azaz, ahogy oroszul mondják „malenkij robotra”. Abban az időben minden munkára fogható férfit Budapesten összeszedtek az oroszok: nem igazán érdekelte őket, hogy ki kicsoda: szökött katona, partizán vagy nyilas. Többségük aztán eltűnt a nagy büdös Szovjetunióban, ahogy ez a Nagy nevű ember sem került haza a későbbiekben. Nem tudjuk, mi történt vele.
- Akkor nincs tovább a történet – állapította meg Peter.
- De, talán mégis van folytatása – állhatatoskodott Jack. – A nyolcvanas években, amikor az oroszok után bevonultunk Afganisztánba, több bombatámadás érte az amerikai katonai konvojokat. A zöld-sárga fonott zsinór, mint a bombák összeszerelésekor alkalmazott módszer itt is előkerült, és a támadások eredményességi