Egy diszlexiás-diszgráfiás gyógypedagógus története. Maulbeck Petronella

így kezdtük meg a hatodik osztályt, hogy volt egy ötödik és egy nyolcadik osztály rajtunk kívül. Ekkor fogalmazódott meg bennem és családomban az, hogy Bogár városába menjek hatosztályos gimnáziumba, mivel két évre felesleges átmenni Átkozottfalvára suliba. Ekkor kezdték a tanáraim, hogy én, hatosztályos gimibe, matek szakon? Nana, azért annyira nem okos a lány, valami van az írásával is és, hogy itt jó matekból, de ott azért nagyon kemény, mert hát volt a falunkból több diák, aki oda járt.

      Mi azonban nem adtuk fel: volt felkészítő a gimibe, elkezdtünk eljárni. Itt leírnék egy számomra felejthetetlen élményt, mert azóta tudom, hogy márpedig véletlenek nincsenek.

      Első alkalommal mentünk, majd az autóval megálltunk a gimi előtt. Az autó áll, bent síri csönd, nagy izgalom, ki kell szállni, be kell menni az ismeretlenbe. Egy ilyen, kis faluból jövő lánynak már maga a gimi épülete ijesztő volt, hisz’ csak hatodikos voltam. Egyszer csak kopogtatnak az ablakon: egy őszes bácsi, fekete bőrkabátban. Lehúzom az ablakot, ekkor megszólal:

      – Kislány, te ide jössz?

      Egy halk „igen”.

      – Remek, akkor bekísérlek, gyere velem.

      Meghallva a hívó szót kiszálltam az autóból, az idegen bácsi kézen fogott és bekísért, közben azt mondta:

      – Hidd el nekem, nagyon jó helyed lesz itt!

      Én csak mosolyogtam. Bekísért oda, ahol a többiek várakoztak. Hála Istennek én könnyen barátkozó típus vagyok, így egy kislánnyal beszélgetésbe is elegyedtem. Ahogy társalogtunk – mert ő mindent tudott az intézményről –, szóba került egy matektanár, Macska. Mindenki rettegett tőle, de mindenki az ő csoportjába is akart bekerülni, merthogy „az a legjobb”. Egyszer csak jött egy hölgy és egy bácsi – szerintetek ki volt az a bácsi? Igen, aki bekopogott az ablakon; nem volt más, mint Macska. Ekkor még nem tudtam, hogy jó hat évig boldogítjuk majd egymást. Lehetett választani az előkészítőn, hogy melyik csoportba menjünk, a hölgyébe, vagy Macskáéba. Szerintettek kit választottam? A kislány mellettem csak is Macska csoportjába akart, én pedig mást nem ismertem, hát így beültem oda.

      Mivel a felvételibe beleszámítottak a félévi jegyek, ezért mondanom sem kell, amiből csak négyesre álltam, abból azt kaptam – még matekból is. A legdurvább az volt, hogy már a tesitanár is azt mondta, hogy nem fogom bírni a gimit, merthogy heti öt tesi van ám ott, és nagyon kemény.

      Azért valahogy eltelt az utolsó év is. Jártam a felkészítőkre, szorgosan gyakoroltam otthon. Német-előkészítőre is jártam – jól is tettem, mert rém gyenge voltam belőle mindig is, és valahogy sohasem szerettem, bár ennek okát akkor még nem tudtam. Az utolsó ballagáson, amit Regefalván tartottak, én tartottam a nyolcadikosok tablóját és megértem azt, amit hat év alatt egyszer sem: könyvjutalmat kaptam tanulmányi eredményemért. Így zártam itteni pályafutásomat, ami azért nem volt egyszerű: minden évben volt egy beírásom, mindig beszéltem órán, nem voltam igazán a tanárok kedvence.