– Neked nagyon jó hangod van! – néztem rá meglepetten.
– Azt mondják – mosolygott jókedvűen.
– Várj! Keresek valamit, ami illik a hangszínedhez! – pörgettem bele az előadói listába. – Ayreon! – visítottam fel. – Azt a kurva! A világmindenség legnagyobb zenéje!
Gabriel úgy nevetett, hogy öröm volt hallgatni. Felemeltem a telefont és készítettem róla egy képet. Nem lehet róla rosszat lőni. Egyszerűen jóképű, és kész.
– Legyen valami más – gondolkodott hangosan.
– Ed Sheeran? – néztem rá kérdőn.
– Szeretem a kissrácot! Válaszd az I see fire-t!
– Oké! Megéheztem – haraptam bele az alsó ajkamba.
– Hátul találsz kekszet, és azt hiszem, áfonyát is, de most nem tudok megállni.
A következő pillanatban kicsatoltam magam, és hátramásztam az ülések között. A csípőm egy pillanatra beszorult mozdulat közben, aztán rájöttem, hogy Gabriel válla szorított neki az anyósülésnek, utána már csak azt éreztem, hogy beleharap a fenekembe. Felsikítottam, de nem bírtam magamban tartani a nevetést.
– Basszus, nem hiszem el! – csúsztam a hátsó sorra. – Hogy tehettél ilyet? Most hogy szállok majd ki nyálas fognyomokkal a hátsómon? – próbáltam megnézni a szoknyám hátulját, de nem láttam semmit.
– Talán próbáld meg a tükörben! – nevetett Gabriel.
– Hallgass! – próbáltam komoly maradni, kevés sikerrel.
Az ülés alatt megtaláltam a kekszet és az áfonyát is, majd visszamásztam az ülésemre – ezúttal fejjel előre.
– Mutasd a feneked! – mosolygott Gabriel.
– Na, azt már nem! – adtam a szájába egy kekszet, mielőtt meggondolhattam volna, mit is teszek. – Egyél, addig legalább csendben leszel – vigyorogtam rá.
– Áfonyát kérek! – rágott hangosan, de ekkor hívták telefonon, és a zene elhallgatott.
A kijelzőn megjelent Alice neve és profilképe. Na, basszus! Gabriel a kormányon megnyomta a hívásfogadás gombot. Vajon miért nem tette a fülére a telefont, hogy ne halljam, miről beszél a menyasszonyával? Hirtelen nagyon elszégyelltem magam azért, amiket az előbb csináltunk. Pedig nem is tettünk semmit, csak jól éreztük magunkat.
– Alice! – szólt bele Gabriel a telefonba.
Hangja komoly, sőt inkább ellenséges lett.
– Te idióta! – hallatszott a köszönés. – Most érkezett meg a szombati bálra a ruhám, és tudod mi a nagy helyzet? – rikácsolt a hang a túloldalon.
– Mindjárt elmondod – mondta Gabriel végtelen türelemmel.
– Biztosan direkt szívattál meg, mert ugyan százszor kértem tőled, hogy az ekrü színűt rendeld meg, mert az fog színben a cipőmhöz illeni, te mégiscsak a csontszínűt vetted meg nekem. Most mégis hogy jelenjek meg ebben a göncben? Mondd meg!
Elhűlve hallgattam, ahogy ez a nő beszél a párjával. Egy ruha miatt?
– Mit szeretnél? – kérdezte Gabriel mélyet sóhajtva.
– Szombatra a ruhát, amit kértem! – mondta ordítva Alice, majd letette a telefont.
Nagyot nyeltem, majd tettem egy kekszet a számba, és minden további kérdés nélkül Gabriel szájába tettem három áfonyát.
– Mondd, amit gondolsz! – kérte, amikor lenyelte a gyümölcsöket.
– Mit számít, én mit mondok? – kérdeztem teli szájjal. – Tegnap óta ismersz.
– Azért én mégis nagyon kíváncsi vagyok.
– Elintézzem neked a ruharendelést? – kérdeztem komolyan.
– Nem is tudom – bizonytalanodott el Gabriel.
– Akkor legközelebb lenne kire fognod, ha elszúrod – próbáltam lelket önteni belé, mire válaszul ráharapott a szájában lévő ujjamra.
Nem engedte el, nyelvével finoman nyalogatni kezdte, majd a fogával elengedett, de nem hagyta abba. Egy pillanatra becsuktam a szemem, mély levegőt vettem, csak ezután reagáltam rá.
– Ezt ne! – húztam ki az ujjam a szájából, és csak remélni tudtam, hogy nem ázott még át a bugyim annyira, hogy a szoknyám is átnedvesedjen. – Harapós kedvedben vagy – próbáltam oldani a hangulatot.
– Mi fasz az az ekrü? – kérdezte Gabriel váratlanul, és belőlem úgy tört ki a nevetés, hogy alig kaptam levegőt tőle.
– Mi lenne, ha fogadnál Alice-nek egy személyi beszerzőt? – ajánlottam fel a lehetőséget.
– Hogy még több pénzemet költse el a még több ruhára, ami már be sem fér az öltözőbe? – kérdezett vissza Gabriel.
– Mi lenne az első dolgod, ha Alice nem lenne az életedben? – kérdeztem, hogy kicsit felvidítsam.
– Ájulásig dugnálak a hátsó ülésen – mondta Gabriel szárazon.
Húha. Azt hiszem, még levegőt is elfelejtettem venni. Ez nem munkahelyi zaklatás? Váratlanul ért ez a nyers kijelentés, de pár pislogás után válaszoltam.
– Hát, ez a lehetőség kétszeresen is elúszott, Gabriel – nyöszörögtem. – Egyéb?
– Farmert és pólót vennék minden vasárnap, aztán elmennék utazni. Minden szabadidőmben csak úton volnék egy új, ismeretlen hely felé – mondta halkan.
Újra csörgött a telefonja.
– Hallgatlak, Erica! – szólt bele, és én örültem, hogy végre nem rám figyel.
Össze kellett szorítanom a combomat, de csak még rosszabb lett tőle.
– Mr. Woods, holnap tizenegyre volt megbeszélve egy találkozója a Sollab Inc.-nel, de attól tartok, a talajvizsgálat eredményei miatt a találkozó elmarad – hallottam a női hangot a túloldalról, ami úgy remegett, mint a nyárfalevél.
– Miért, mi van az eredményekkel? – kérdezte Gabriel gyanakvón.
– A Greenerz a Sollab eredményeire hivatkozva megtámadta a portlandi beruházás engedélyét, mondván, az eredmények, melyekre a beruházás elkezdődött, hamisak voltak.
– Erica, kérlek, küldj el minden vizsgálatra vonatkozó anyagot Ms Jamesnek e-mailen, a feljelentést pedig küldd el Mr. Andrewsnak, hogy átnézze a jogi oldalát, a többit majd holnap megbeszéljük!
– Értettem, Mr. Woods – mondta a hölgy, és szinte hallottam, hogy fellélegzett.
– Volt már erre precedens? – kérdeztem Gabrielt, miután letette a telefont.
– Nem, még nem – mondta csendesen. – Jókor kerültél az utamba az utcán – mosolygott fáradtan.
Amikor megérkeztünk az első helyszínre, a beruházás már majdnem készen állt az átadásra. Gabriel lazán szállt ki az autóból, és visszavette magára az üzletember-énjét. Tartottuk a vezérigazgató és beosztottja távolságot. Egy egész lakónegyedet építettek fel a legmodernebb zöld technológiával. Minden épület passzív ház volt, és a közösségnek teljes önellátó rendszer lett kialakítva; mint egy űrhajó, amelynek évszázadokig szállítania kell az