Ezért nevezik önt egyesek a „világzene atyjának”?
A Real World és a világzene mindenekelőtt egy kereskedelmi megjelölés; a világ minden tájáról származó művészek zenéit adjuk ki, hogy a zenéjük világszerte hallható és elérhető legyen a rádiókban és a lemezboltokban. De azt akarom, hogy azok a művészek, akik az én kiadómnál készítik le a lemezeiket, a saját jogukon váljanak híressé. Már senki nem azt kérdezi, hogy „ez reggae?”, hanem azt kérdezik, hogy „ez Bob Marley?”. Remélem, hogy idővel, ha valaki meghallja valamelyik előadóm dalát, nem azt kérdezi majd, hogy „ez világzene?”.
Az utóbbi időben ön nagy érdeklődést mutatott a multimédiás technológiák iránt, és az „Xplora1” című interaktív CD-jével bőven adott beszédtémát az embereknek. Hogyan illeszkedik mindez a Real World tevékenységébe?
A CD-n rengeteg mindent lehet csinálni, például ki lehet választani az egyes előadók számait az album borítójára kattintva. De szeretném, ha még több ehhez hasonló dolgot látnánk; az interaktivitás nagyszerű módja annak, hogy bevezessük az embereket a zene világába. A Real World lényegében a hagyományos, kvázi analóg zenét próbálja ötvözni a modern technológia adta új, digitális lehetőségekkel.
Azt mondja, hogy a rockzene önmagában már nem elég? Hogy szükség van valamiféle interakcióra a hallgatóval? Azt szeretné, ha mindenki részt venne a végtermék létrehozásában?
Nem mindig. Én például szoktam zenét hallgatni az autóban, de ehhez nem akarok képernyőt vagy számítógépet használni. De amikor érdekel egy művész, és többet akarok tudni róla – honnan jött, mit gondol, ki is ő valójában –, akkor a multimédiás technológia biztosíthat ehhez vizuális anyagot. Alapvetően azt szeretném, ha a jövőben minden CD ezt a kettős funkciót kínálná: egyszerűen csak meghallgathatjuk, vagy pedig „felfedezhetjük” őket. Az Xplora1-gyel egy olyan kis világot akartunk teremteni, amelyben az emberek mozoghatnak, választhatnak, és interakcióba léphetnek a környezettel és a zenével. Rengeteg dolgot kínál a CD. Például tehetsz virtuális túrát a Real World stúdióban, benézhetsz olyan eseményekre, mint a Grammy vagy a WOMAD fesztivál, meghallgathatsz dalokat élőben, megismerheted a pályafutásomat a Genesis kezdeteitől egészen napjainkig, és még kedved szerint remixelheted is a dalaimat!
És virtuálisan turkálhatunk a szekrényében is, igaz?
Abszolút (nevet). Peter Gabriel szekrényében is turkálhatsz!
Mindez úgy tűnik, hogy fényévekre van a Genesisben szerzett élményeitől. Mi az, ami nem változott azóta? Soha nem akart például még egy olyan rockoperát írni, mint a „The Lamb Lies Down on Broadway”? Ezeket már maga mögött hagyta?
Jó kérdés. Azt hiszem, még mindig foglalkoztat pár ilyen ötlet, de másképpen. Amit a Genesisben töltött utolsó éveimben próbáltam megvalósítani, az bizonyos értelemben a multimédiás ötletekhez kapcsolódott. Csak abban az időben még a hang érzékelését az akkori technológia korlátozta. Most sokkal tovább akarok menni ezen az úton.
Visszatérve a politikai és humanitárius tevékenységére, most, hogy az apartheidnek vége, milyen nagy horderejű ügyek foglalkoztatják? Milyen globális igazságtalanságok ellen szeretne fellépni?
Rengeteg van. De azt hiszem, most az a legfontosabb, hogy segítsek az embereknek hallatni a hangjukat. Mindenkinek kell, hogy legyen lehetősége megjelenni a televízióban, illetve hozzáférni olyan kommunikációs eszközökhöz mint a fax vagy a számítógép. Alapvetően úgy gondolom, hogy ma már van lehetőségünk arra, hogy a hálózati kommunikációs technológiát az emberi jogok hatékonyabb védelmére használjuk.
Ez nagyon érdekes. Mondana egy konkrét példát?
Kisebb, kézzelfogható célokat szeretnék kitűzni. Például, hogy egy adott faluban legyen telefonvonal, húsz vagy harminc számítógép, és hasonlók. Ilyen berendezéseket szinte bárhol a világon lehet telepíteni: Indiában, Kínában, egy hegy tetején, bárhol... Három-öt éven belül az ilyen helyeken élő emberek megtanulhatnák, hogyan kell információt létrehozni, kezelni és feldolgozni. Némi kemény munkával számos ország gazdaságát át tudnánk alakítani úgy, hogy a gazdaságuk a mezőgazdaság helyett az információra épüljön. Ez hatalmas lépés lenne.
Tehát akkor mi lesz Peter Gabriel következő lépése?
Nyaralás (nevet). Hónapok óta turnézunk. Volt egy kis szünet, de azt hiszem, szükségem van némi kikapcsolódásra. A turnén mindig nagyon szorít az idő, és nagy az utazással járó stressz... és nincs időm sportolni. Imádok például teniszezni. Ami a munkát illeti, azon gondolkodom, hogy csinálok valami hasonlót, mint az interaktív CD. Most fejeztem be az új albumomat, a Secret World Live-ot, amelyet a hosszú turné során rögzítettünk. Az eddigi pályafutásom áttekintése, amolyan antológia. Az egyetlen szám, ami nem szerepelt az előző stúdióalbumaim egyikén sem, az az Across The River. Az albummal egyúttal köszönetet is mondok mindazoknak, akik felléptek velem ezen a kimerítő turnén. A szokásos banda, Tony Levin és David Rhodes, de Billy Cobham és Paula Cole is elkísért Milánóba. Billy dobol, Paula pedig vokálozik.
Van valamilyen álma?
Igen, van. Bárcsak létezne már az Európai Egyesült Államok!
Miért?
Mert világossá vált, hogy a kis országok már nem rúghatnak labdába a globális gazdaságban. Szükség van egy olyan szervezetre, amely megvédi kulturális identitásukat, és képviseli őket a világ színpadán, valamint a pénzügyi piacokon. A túlélés érdekében, illetve különösen az olcsó kétkezi munkát kínáló országokkal való versenyben ezeknek az országoknak szilárd gazdasági képviseletre és megfelelő kereskedelmi unióra van szükségük. Fel kell hagynunk a világ két csoportra osztásával is, mely szerint van a hagyományos angolszász elit és a szegény országok, amelyek pusztán azért léteznek, hogy kizsákmányoljuk őket. Ünnepelnünk kellene az egyes országok népei közötti különbségeket, nem pedig megpróbálni mindenkit egyformára faragni.
3
Claudia Schiffer
A legszebb mind közül
Ő volt a világ legszebb és legjobban fizetett nője, és valószínűleg a legcenzúrázottabb is. „Én vagyok az egyetlen modell, akit soha nem fotóztak le félmeztelenül” – büszkélkedett. Még a Revlonnal kötött több millió dolláros szerződése is megtiltotta neki, hogy meztelenül pózoljon.
De minden megváltozott, amikor a Korpa ügynökség két spanyol fotósa fellebbentette a fátylat, és az egész világ megcsodálhatta a legendás Claudia Schiffer tökéletes kebleit. Nagy port kavart a nemzetközi sajtóban, egyedül a Bunte című német hetilap kímélte meg attól, hogy a címlapon kelljen pironkodnia, de még ők is többoldalas terjedelemben tapétázták ki a félmeztelen fotókkal a magazin belsejét. Claudia dühösen tiltakozott, majd