Harmadik fejezet
Thor Királyudvarhely külső részének poros földjein vágtatott át nyomában Krohnnal, oldalán Reece-szel, O'Connorral, Eldennel és az ikrekkel. Kendrick, Kolk, Brom, rengetegen a légióból és az Ezüstcsapatból is velük lovagoltak. A hatalmas sereg a McCloudok felé tartott. Egy emberként lovagoltak, arra készültek, hogy felszabadítják a várost. A lovak patáinak zaja fülsiketítő volt, dübörgő, akár a mennydörgés. Egész nap lovagoltak, és bizony már a második nap is magasan járt az égen. Thor alig tudta elhinni, hogy ezekkel a nagyszerű harcosokkal lovagol éppen első igazi katonai bevetésére. Úgy érezte, valóban maguk közé fogadták. Sőt, az egész légiót behívták tartaléknak, így az összes bajtársa itt lovagolt körülötte. A légió tagjai eltörpültek a több ezer tagú királyi hadsereg mellett, és Thornak életében először olyan érzése támadt, hogy valami nagyszerű dolognak a részese.
Thort céltudatosság is vezérelte. Úgy érezte, szükség van rá. A várost ostrom alá vették a McCloudok, és erre a hadseregre várt, hogy felszabadítsa, megmentse népét szörnyű sorsától. Tetteik fontossága olyan erővel nehezedett rá, hogy szinte megelevenedett – ettől érezte, hogy él.
Thor biztonságban érezte magát ezeknek az embereknek a jelenlétében, ugyanakkor aggódott is: ez a hadsereg igazi férfiakból állt, de ez azt is jelentette, hogy hamarosan egy hasonlóan erős férfiakból álló sereggel kell szembe néznie. Igazi, kemény katonákkal. Ez most élet-halál harc lesz, és sokkal több minden forgott kockán, mint valaha. Ahogy lovagolt, időnként ösztönösen ellenőrizte a fegyvereit, megnyugtatóan hatott rá jó öreg parittyája és új kardja. Azon tűnődött, a nap végére vajon vérfoltosak lesznek-e. Vagy inkább ő fog megsebesülni?
A sereg hirtelen óriási csatakiáltást hallatott, még a lovak patadobogásánál is hangosabbat, ahogy egy kanyar után először bukkant fel az ostromlott várost a horizonton. Nagy, fekete füstfelhők szálltak fel a városból, és a MacGil hadsereg megsarkantyúzta a lovait, hogy sebesebben vágtassanak. Thor is sarkával döfködve ösztökélte lovát gyorsabb haladásra, hogy lépést tarthasson a többiekkel. Közben mindannyian kardot rántottak, felemelték a fegyvereiket, és halálos szándékkal tartottak a város felé.
A hatalmas hadsereget kisebb csoportokra osztották. Thor csoportjába tíz katona, légiós, a barátai és még néhány ismeretlen ember került. Élükön lovagolt a király seregének egyik magas rangú parancsnoka, egy katona, akit a többiek Forgnak neveztek. Magas, vékony, ám szívós és izmos férfi volt, bőre ragyás, rövid haja ősz, szeme sötét és mélyen ülő. A hadsereg tehát kisebb csoportokra vált szét, amelyek különböző irányokban indultak el.
Csapat, utánam! – utasította Thort és a többieket lándzsáját meglendítve, hogy kövessék.
Thor csoportja követte a parancsot, és felsorakozott Forg mögött, kiválva a főseregből. Thor
hátranézett, és észrevette, hogy messzebb állnak, mint a többiek, a hadsereg egyre távolabbinak tűnt, és ahogy Thor azon tanakodott, vajon hová vezetik őket, Forg azt kiáltotta:
A McCloud sereg szárnyánál vesszük fel a pozíciót!
Thor és a többiek ideges és izgatott pillantást váltottak, miközben felsorakoztak, és addig
masíroztak, amíg a fősereg el nem tűnt a szemük elől.
Hamarosan új terepre értek, és a város teljesen kikerült a látókörükből. Thor résen volt, de
semmi jele nem volt a McCloud hadsereg érkezésének.
Végül Forg egy domb előtt, egy kis berekben megállította a lovát. A többiek is így tettek mögötte.
Mindenki csodálkozva meredt Forgra, miért állt meg.
Ideértünk, ez a küldetésünk – magyarázta Forg – Ti még ifjú harcosok vagytok, ezért
meg akarunk kímélni titeket a valódi csata hevétől. Ezt a pozíciót tartjátok, miközben a fő hadsereg átsöpör a városon, és szembeszáll a McCloudokkal. Nem valószínű, hogy McCloud katonák jönnek errefelé, többnyire biztonságban lesztek itt. Vegyétek fel az állást, és maradjatok itt, amíg másképp nem rendelkezünk. Most pedig mozgás!
Forg megsarkantyúzta a lovát és felkaptatott a hegyen; Thor és társai ugyanezt tették, mentek
utána. A kis csoport átlovagolt a poros síkságon, felverték a port, amennyire Thor látta, senki nem volt a láthatáron. Csalódottnak érezte magát, amiért kimarad a fő eseményekből; miért akarták őket ennyire védeni?
Minél tovább lovagoltak, egyre furcsább érzése támadt. Nem tudta, miért, de a hatodik érzéke azt súgta, hogy valami nem stimmel.
Ahogy közeledtek a dombtetőhöz, amelynek tetején apró, ódon vártorony állt – magas, vékony, elhagyatottnak tűnő torony – valami azt súgta Thornak, nézzen a háta mögé. Amikor ezt megtette, észrevette Forgot. Meglepetten látta, hogy Forg fokozatosan a csapat háta mögé került, a köztük lévő távolság nőttön nőtt, és miközben a fiú figyelte, Forg megfordult, ösztökélte a lovát, és figyelmeztetés nélkül elnyargalt a másik irányba.
Thor nem értette, mi történik. Miért hagyta itt őket ilyen hirtelen? Mellette Khron szűkölni kezdett.
Mire Thor feldolgozta volna a látottakat, felértek a dombtetőre az öreg toronyhoz. Azt hitték, kopár, lakatlan földeken kívül semmit sem fognak látni.
A légió tagjainak kis csoportja azonban hirtelen meghőkölt. Mindannyian megdermedtek az eléjük táruló látványtól.
Velük szemben várakozott az egész McCloud hadsereg.
Belesétáltak egy csapda kellős közepébe.
Negyedik fejezet
Gwendolyn utat tört magának a tömegben Királyudvarhely kanyargós utcáin, nyomában a Godfrey-t cipelő Akorth-tal és Fultonnel. Elhatározta, hogy amilyen gyorsan csak lehet, odaérnek a gyógyítóhoz. Godfrey nem halhat meg, azok után nem, amin együtt keresztülmentek, így meg végképp nem. Szinte látta maga előtt Gareth önelégült mosolyát, amikor megkapja Godfrey halálhírét – és eltökélt szándéka volt ezen változtatni. Bárcsak előbb talált volna rá a testvérére!
Ahogy Gwen befordult egy sarkon és a térre ért, a tömeg egyre sűrűbb lett. Felnézett, és meglátta Firth-t. Teste még mindig az akasztófán lógott, a hurok szorosan nyaka körül, himbálózása mindenki figyelmét megragadta. A lány ösztönösen elfordult. Szörnyű látvány volt, emlékeztető bátyja aljasságára. Akármerre fordult, mindenütt látta. Furcsa volt belegondolni, hogy egy nappal korábban még beszélt Firth-szel – most meg itt himbálódzik a teste. Egyszerűen úgy érezte, a halál körülzárja – és érte is eljön.
Gwen bármennyire is szeretett volna megfordulni és másik útvonalat választani, tudta, hogy a téren át vezet a leggyorsabb út a gyógyítóhoz, és nem az a fajta volt, akit a félelmei irányítanak; kényszerítette magát, hogy átvonuljon a gerenda alatt, mindjárt a lógó test alatt. Meglepetten vette észre a királyi hóhért fekete köpenyében, amint elállja az útját.
Először azt hitte, ő is meg akarja ölni – de aztán meghajolt előtte.
- Hölgyem – szólította meg alázatosan, fejét tiszteletteljesen lehajtva – Még nem kaptam királyi utasítást, mit csináljak a holttesttel. Nem tudom, hogy megfelelő temetés jár-e neki, vagy egyszerűen csak dobjam tömegsírba.
Gwen megállt, bosszantotta,