Ráadásul Luanda még sosem ölt embert, főleg nem McCloud kaliberűt. Mi lesz, ha lemerevedik, amikor eljön az idő? Vajon tényleg képes lesz odalopózni a háta mögé? A férfi valóban olyan hozzáférhetetlen, ahogy Bronson mondta?
Luanda úgy érezte, ő is része a véres csatamezőnek, saját földje romjainak. Visszatekintve már bánta, hogy beleegyezett a McCloud-házasságba, még Bronson iránti szerelme ellenére is. A McCloudok barbárok voltak, nem lehetett őket megregulázni. Most tudatosult benne, hogy a MacGilek milyen szerencsések voltak, hogy a Felföld elválasztotta őket egymástól, és hogy eddig a Gyűrű rájuk eső oldalán maradtak. Naiv, ostoba dolog volt azt hinnie, hogy a McCloudok nem olyan rosszak, mint ahogy tanították neki. Azt hitte, ő majd megváltoztatja őket; azzal, hogy McCloud herecegnő — és egy napon majd királynő — lesz, megéri a kockázatot, bármi is legyen az.
Most azonban már tudta, hogy tévedett. Mindent feladott volna — a címét, a gazdagságát, a hírnevét, mindent — csak hogy újra biztonságban, családja körében lehessen a Gyűrű másik oldalán, és a McCloudokat csak hírből ismerje. Most már haragudott az apjára, amiért elrendezte ezt a házasságot; ő maga fiatal volt és tapasztalatlan, az apjának viszont okosabbnak kellett volna lennie. Vagy talán a politika olyan fontos volt számára, hogy feláldozta érte a saját lányát? Dühös volt rá azért is, amiért meghalt, és egyedül hagyta őt ebben a helyzetben.
Luanda az elmúlt hónapokban keményen megtanulta, hogy csak magára számíthat, és most itt volt a lehetőség, hogy helyrehozza a dolgokat.
Remegett, ahogy elérte a kis vályogházat, amelynek sötét tölgyfaajtaját csukva találta. Megfordult és körülnézett, várta McCloud embereinek támadását; de megkönnyebbülten tapasztalta, hogy túlságosan lekötötte őket a vérontás.
Egyik kezében a cöveket tartotta, a másikkal megfogta a kilincset, és olyan finoman nyomta le, ahogy csak tudta, miközben imádkozott, nehogy megzavarja McCloudot.
Belépett. Sötét volt, szeme csak lassan szokott hozzá a fényes város erős napsütése után; hűvösebb is volt, és ahogy átlépte a kunyhó küszöbét, az első dolog, amit meghallott, a lány nyöszörgése és kiáltozása volt. Ahogy a szeme hozzászokott a félhomályhoz, körülnézett a házikóban, és meglátta McCloudot a padlón: deréktól lefelé meztelenül, alatta a levetkőztetett lány, próbált küzdeni ellene. Sírt és sikoltozott, összeszorította a szemét, amikor McCloud felnyúlt, és húsos tenyerét a szájára tapasztotta.
Luanda alig tudta elhinni, hogy mindez valóban megtörténik, hogy tényleg végigcsinálja ezt az egészet. Tett egy óvatos lépést előre, keze remegett, térde elgyengült, és imádkozott, hogy legyen elég ereje a megvalósításhoz. Úgy szorongatta a vascöveket, mintha az élete múlna rajta.
Kérlek, Uram, engedd, hogy megöljem ezt az embert!
Hallotta, ahogy McCloud morog és nyög, akár egy vadállat, miután elérte célját. Könyörtelen volt. Úgy tűnt, a lány sikolyai mintha csak felerősítenék minden mozdulatát.
Luanda tett még egy lépést előre, majd még egyet, végül már csak egy lépés választotta el McCloudtól. Lenézett rá, tanulmányozta a testét, próbálta eldönteni, hova érdemes lesújtani. Szerencsére a férfi levette páncélingjét, csupán egy vékony inget viselt, amelyből most csorgott a verejték. Luanda érezte a bűzét, megtorpant egy kicsit. Óvatlan lépés volt levenni a páncélt, és Luanda úgy döntött, ez lesz az utolsó hibája. Két kézzel fel fogja emeli a karót, és a védtelen hátba döfi.
Amikor McCloud nyögései elérték tetőpontjukat, Luanda felemelte a cöveket. Arra gondolt, mennyire meg fog változni az élete ettől a pillanattól kezdve. Csak pár másodperc, és semmi sem lesz a régi. A McCloud királyság megszabadul zsarnok uralkodójától; megkíméli a népét a további pusztítástól. Az új férje kerül trónra, átveszi apja helyét, és végre minden jó lesz.
Luanda csak állt, teljesen megdermedt a félelemtől. Reszketett. Ha most nem cselekszik, soha nem fog.
Visszatartotta a lélegzetét, tett még egy utolsó lépést előre, majd két kézzel magasan a feje fölé emelte a karót, aztán hirtelen térdre rogyott, és minden erejét összeszedte, hogy a férfi hátába mártsa a karót.
De valami olyasmi történt, amire egyáltalán nem számított. Ráadásul olyan gyorsan, hogy hirtelen azt sem tudta, mi történik: McCloud az utolsó pillanatban elgördült az útból. A lány nem hitte volna, hogy egy ekkora ember ilyen gyorsan tud mozogni. Oldalra gördült, kiszolgáltatva a lány testét. Túl késő volt, Luanda nem tudott megállni.
A vascövek folytatta útját a földig, Luanda rémületére pont a lány mellkasába.
A lány felült, sikoltozott, a meggyötört Luanda pedig érezte, ahogy a karó a lány húsába hatol, több hüvelyk mélyen, egészen a szívéig. Vér bugyogott szájából, és riadtan, elárultan nézett Luandára.
Végül visszahanyatlott, holtan.
Luanda csak térdelt ott zsibbadtan, leforrázva, szinte még el sem jutott a tudatáig, mi is történt. Mielőtt még feldolgozta volna az egészet, és megértette volna, hogy McCloudnak haja szála sem görbült, fájdalmas ütést érzett az arcán, amely ledöntötte a lábáról.
Ahogy a levegőbe emelkedett, halványan már tudatában volt, hogy McCloud megütötte, és ettől az óriási csapástól történik mindez. Rájött, hogy a férfi igazából minden mozdulatát követte, mióta csak belépett a szobába. Úgy tett, mintha nem venné észre, de közben már várta a pillanatot, a tökéletes alkalmat, hogy kitérjen a döfése elől. De ez még nem volt neki elég: szándékosan szegény lány megölését is az ő nyakába varrta, és vele együtt a bűntudatot is.
Mielőtt minden elsötétült, Luanda megpillantotta McCloud arcát, aki nyitott szájjal, vadállat módjára fújtatva vigyorgott le rá. Az utolsó dolog, amit hallott, mielőtt a férfi hatalmas csizmáival az arcába taposott, annak állatias üvöltése volt:
- Szívességet tettél nekem – jelentette ki – És már amúgy is végeztem vele.
Második fejezet
Gwendolyn végigszaladt Királyudvarhely legnyomorúságosabb részének kanyargós mellékutcáin. Könnycseppek gördültek végig az arcán, ahogy kifutott a várból, próbált olyan távol kerülni Gareth-től, amennyire csak lehetett. A szíve még mindig vadul kalapált az iménti összetűzésük óta, mióta látta Firth-t a kötélen, és mióta Gareth megfenyegette. Kétségbeesetten próbálta szétválasztani az igazságot a hazugságtól. Gareth beteg elméjében azonban a valós és a valótlan összekeveredett, és szinte lehetetlen volt megállapítani, mi az igazság. Vajon csak meg akarta ijeszteni? Vagy minden, amit mondott, igaz?
Gwendolyn a saját szemével látta Firth ide-oda himbálózó testét, és ez azt súgta neki, hogy ez egyszer talán minden igaz. Godfrey-t esetleg tényleg megmérgeztette; talán valóban a barbár nevarunoknak ígérte őt; és Thor akár éppen most lovagol a neki állított csapda felé. A gondolattól is megborzongott.
Tehetetlennek érezte magát. Valahogy helyre kellett hoznia a dolgokat. Nem tud egészen Thorig futni, de Godfrey-ig igen, és meggyőződhet róla, csakugyan megmérgezték-e, vagy még életben van.
Gwendolyn mélyebbre hatolt a züllött negyedbe, és közben arra gondolt, hogy már megint itt van, néhány napon belül már másodszorra, Királyudvarhely ezen utálatos részén, amelyről megfogadta,