Krohn szűkölt a háta mögött. Gazdája hátrahajolt és megsimogatta a fejét, Krohn válaszul megnyalta a tenyerét. Thor megkönnyebbült, hogy Krohn jól van. Thor levitte a csatatérről, és odakötözte a lova hátára maga mögé. Úgy tűnt, Krohn képes járni, de Thor azt akarta, hogy pihenjen és nyerje vissza az erejét a hosszú visszaútra. Az ütés, amelyet Krohn kapott, rettenetes volt, és Thor úgy látta, talán egy bordája is eltörött. Alig tudta kifejezni háláját Krohnnak, akiről úgy érezte, inkább a testvére, mint az állata, és aki már többször is megmentette az életét.
Ahogy felértek a hegyre, eléjük tárult az egész királyság képe. Megpillantották Királyudvarhely burjánzó, dicsőséges városát, több tucat toronnyal és csúccsal, ősi kőfalaival és súlyos felvonóhídjával, boltíves kapuival. Látták a több száz katonát, akik őrt álltak a mellvéden és az úton, a lágyan hömpölygő szántóföldeket és természetesen a középen magasodó királyi várat. Thor rögtön Gwenre gondolt. Miatta tartott ki a harcban; ő adott az életének okot és a célt. Tudván, hogy őt tőrbe csalták, Thor hirtelen a lány sorsa miatt is aggódni kezdett. Remélte, hogy minden rendben vele, és hogy bármily erők mozgatták is a szálakat, Gwent érintetlenül hagyták.
Thor éljenzést hallott a távolból, és látott valami csillogót a fényben, és ahogy hunyorgott a dombtetőn, rájött, hogy nagy sokaság gyűlt össze Királyudvarhely előtt. Az út szélén álltak és zászlókat lengettek. Azért jöttek, hogy őket üdvözöljék.
Valaki megfújt egy kürtöt, és Thor megértette, hogy szívesen látják itthon. Életében először nem érezte magát kívülállónak.
- Azok a kürtök érted szólnak – mondta Reece, aki mögötte lovagolt, megveregette a hátát, és valamiféle új tisztelettel nézett rá – Te vagy a csata bajnoka. A nép hőse lettél.
- Gondoljatok csak bele, valaki közülünk, aki még csak a légió tagja visszaverte az egész McCloud sereget – tette hozzá O'Connor büszkén.
- Az egész légiónak nagy becsületet szereztél – szólalt meg Elden – Kénytelenek lesznek komolyabban venni minket.
- És azt még nem is mondtuk, megmentetted az életünket – tette hozzá Conval.
Thor vállat vont. Bár nagyon büszke volt, nem akarta, hogy a siker a fejébe szálljon.
Tisztában volt vele, hogy ő is ember: esendő, sebezhető, mint bármelyikük. És hogy a csata máshogy is végződhetett volna.
- Csak azt tettem, amire kiképeztek – válaszolt – Amire mindannyiunkat kiképeztek. Nem vagyok jobb, mint más. Egyszerűen csak szerencsém volt ma.
- Azt kell, hogy mondjam, ez több volt mint szerencse – válaszolta Reece.
Lassan ügettek tovább végig a Királyudvarhelybe vezető fő úton. Az út egyszer csak megtelt
emberekkel, akik csak úgy özönlöttek be a vidéki falvakból, éljeneztek, kék-sárga lobogókat lengettek, a MacGilek színét. Thor rájött, hogy a tiszteletükre rendezett parádéba csöppentek. Az egész udvar kijött őket ünnepelni, látta a megkönnyebbülést és örömöt az arcukon. Most már értette, miért: ha a McCloud hadsereg közelebb jön, mindent elpusztítottak volna. Keresztüllovagoltak az embertömegeken, át a fahídon, dobogtak a lovak patái. Áthaladtak a boltíves kőkapun, az alagúton, ahol koromsötét volt, majd kijöttek a másik oldalon, és már ott is voltak – találkoztak az ujjongó tömeggel. Zászlókat lengettek és cukrot dobáltak, és még egy zenekar is rázendített, ütötték a cintányérokat, verték a dobot, az emberek pedig táncra perdültek az utcákon.
Thor és társai leugrottak a lovukról, amikor a sűrű tömegben már képtelenség volt lovagolni. Khront is levette a lóról. Figyelte, ahogy sántikál, majd elindul; most már úgy tűnt, képes járni. Thor megkönnyebbült. Khron megfordult, és megnyalogatta gazdája tenyerét.
Csoportjuk a köztér felé sétált, Thort minden oldalról ismeretlen emberek ragadták meg és kezdték el ölelgetni.
- Megmentettél minket! – kiáltott neki egy idősebb férfi – Felszabadítottad a királyságunkat!
Thor megpróbált válaszolni, de hangját elnyelte a több száz ember üdvrivalgása és kiáltozása
körülöttük, és az egyre hangosabb muzsika. Hamarosan söröshordókat gurítottak az utcára, és az emberek inni, énekelni és hahotázni kezdtek.
Thornak azonban csak egy valaki járt a fejében: Gwendolyn. Látnia kellett. Végigpásztázta az arcokat, remélve, hogy megpillantja, biztos volt benne, hogy itt lesz – de lesújtva vette tudomásul, hogy nem találja.
Valaki megkocogtatta a vállát.
- Azt hiszem, a nő, akit keresel, arra lesz– mondta Reece, a másik irányba mutatva.
Thor megfordult és felragyogott a szeme. Egy lány lépkedett felé szaporán, arcán nagy,
megkönnyebbült mosoly, és úgy nézett ki, mint aki egész éjjel nem aludt. Gwendolyn volt az.
Gyönyörűbb volt, mint valaha. Egyenesen Thor karjaiba vetette magát. Felugrott és átölelte, a fiú is jó erősen magához szorította, miközben megpörgette a tömegben. Gwen belekapaszkodott, a világért sem engedte volna el. Thor érezte, hogy forró könnyei végigfolynak a nyakán. Érezte a szerelmét, és ő is ugyanúgy érzett.
- Istennek hála, életben vagy – mondta a lány túláradó örömmel.
- Egész végig csak rád gondoltam – válaszolt, miközben szorosan magához ölelte. Most, hogy végre a karjában tarthatta, minden olyan szépnek tűnt.
Lassan elengedte, a lány pedig felnézett rá, és csókban forrtak össze. Hosszan csókolták
egymást, miközben a tömeg örvénylett körülöttük.
- Gwendolyn! – kiáltott oda Reece boldogan.
A lány megfordult és megölelte öccsét, aztán Godfrey lépett elő, és megszorongatta Thort,
majd Reece-t. Nagy családi összejövetel volt, és Thornak olyan érzése támadt, mintha valamilyen szinten ő is a része lenne, mintha máris ők lennének a családja. Egyesítette őket a néhai MacGil király iránti szeretetük – és a gyűlöletük Gareth iránt.
Krohn is előjött, és ráugrott Gwendolynra, aki nevetve hátrahőkölt és megölelte az állatot, aki már az arcát nyalogatta.
- Minden nappal egyre nagyobbra nősz! – kiáltotta – Hogy köszönhetném meg neked, hogy vigyázol Thorra?
Krohn felugrált rá, míg végül nevetve meg nem lapogatta.
- Menjünk innen! – mondta Gwen Thornak, miközben minden oldalról összenyomta őket a tömeg. Felnyúlt és megfogta a kezét.
Thor már éppen követni akarta, amikor hirtelen néhány Ezüstlovag ért Thor mögé
megragadták