Fellovagolt egy viszonylag nagynak tűnő tavernához a város központjába, átverekedte magát az embereken, és úgy gondolta, ez a hely jó lesz kezdésnek.
Leugrott a lováról és besietett, könyökével utat tört magának az italtól duhajkodó tömegben, és a fogadóshoz ment, aki hátul, a szoba közepén állt. Felírogatta a vendégek nevét, elvette tőlük a pénzt, majd elirányította őket a szobájuk felé. Vékony kis ember volt erőltetett mosollyal, izzadt, és dörzsölte a tenyerét, miközben a pénzt számolta. Felnézett a lovagra, arcán letörölhetetlen vigyor.
- Egy szobát, uram? – kérdezte – Vagy talán nőt?
Erec megrázta a fejét és közelebb húzódott a férfihoz, hogy megértse, amit mondani akar ebben a hangzavarban.
- Egy kereskedőt keresek – szólalt meg – Egy rabszolga-kereskedőt. Savariából érkezett úgy egy napja. Értékes szállítmányt hozott. Emberi szállítmányt.
A férfi megnyalta az ajkait.
- Amit kérsz, értékes információ – kezdte –Én megadhatom neked, pont olyan könnyen, mintha szobát adnék ki.
Előrenyúlt és összedörzsölte az ujjait, jelezve, hogy fizetséget vár, majd tartotta a markát.
Erecre bámult és vigyorgott, felső ajka felett izzadtságcseppek gyülekeztek.
Erecet undorodott ettől az embertől, de szüksége volt az információra, és nem akarta vesztegetni az idejét, ezért az erszényébe nyúlt, és hatalmas aranypénzt tett a kezébe.
A fogadós szeme elkerekedett, ahogy az érmét vizsgálgatta.
- A király aranya – jegyezte meg lenyűgözve.
Tisztelettel és csodálattal mérte végig Erecet.
- Csak nem egészen Királyudvarhelyről lovagoltál ide? – tudakolta.
- Ebből elég – jelentette ki Erec – Én teszek fel kérdéseket. Kifizettelek. Most mondd meg, hol találom a kereskedőt!
A férfi megnyalta néhányszor a száját, majd közelebb hajolt.
- A férfit, akit keresel, Erbotnak hívják. Hetente egyszer jön egy újabb adag örömlánnyal. A legjobb áron adja el őket. Biztosan megtalálod a lebujában. Menj végig ezen az utcán, ott van a létesítménye. De ha a lány, akit keresel, ér valamit, elképzelhető, hogy már elvitték. Az ő szajháit viszik, mint a cukrot.
Erec megfordult, indulni készült, amikor meleg, nyirkos kezet érzett a csuklóján.
Visszafordult, és meglepetten látta, hogy a fogadós az.
- Ha kurvát keresel, miért nem próbálsz ki egyet az enyémek közül? Vannak olyan jók, mint az övé, de fele áron adom őket.
Erec megvetően nézett az emberre, magában forrongott. Ha több ideje lett volna, talán meg is
öli, csak, hogy megszabadítsa a világot egy ilyen szennytől. De átgondolta, és úgy döntött, nem éri meg a fáradságot.
Kihúzta a kezét a szorításából, és közelebb hajolt.
- Csak még egyszer tedd rám a mocskos mancsod – és azt fogod kívánni, bár ne tetted volna. Most pedig két lépést hátra, vagy keresek egy jó helyet ennek a tőrnek a kezemben.
A fogadós lenézett, a szeme most a félelemtől nyílt tágra, és tett néhány lépést hátra.
Erec megfordult, és kiviharzott a szobából, könyökével utat törve magának arrébb taszítva
néhány kocsmatölteléket, majd kilépett a dupla ajtón. Még sosem undorodott ennyire az emberektől.
Felpattant a lovára, aki épp hangosan nyerített és prüszkölt néhány részeg járókelőre, akik bámulták – és semmi kétség, el akarták kötni. Azon gondolkodott, vajon tényleg megpróbálták volna-e, ha nem ér vissza időben, és hogy legközelebb jóval erősebben fogja kikötni az állatot. Nem akarta elhinni, hogy ez a város ennyire romlott. Warfkin harci ló volt, így biztos volt benne, hogy ha bárki is megpróbálta volna ellopni, halálra rúgta volna az illetőt.
Belevágta a sarkantyúját, és levágtatott vele a szűk utcán, próbálta kikerülni a sokaságot. Késő éjjelre járt, ám az utcákat egyre inkább ellepték az emberek mindenféle rasszból keveredtek egymással. Néhány részeg üvöltözött neki, hogy túl gyorsan haladt el mellettük, de nem törődött velük. Érezte Alistair közelségét, és semmi sem állítatta meg, amíg vissza nem kapja a lányt.
Az utca kőfalban végződött, és jobbról az utolsó épület volt a taverna. Kissé megdőlő fehér agyagfalaival és zsúpfedeles tetejével úgy tűnt, látott már jobb napokat is. A törzsvendégek külsejéből, akiket látott, érezte, hogy ez a megfelelő hely.
Leugrott a lováról és jó erősen kikötötte egy póznához, majd berontott. Ahogy beért, földbe gyökerezett a lába a látványtól.
Bent félhomály volt. A nagy termet nem is világította meg más, csak néhány pislákoló fáklya a falakon, és távolabb, a sarokban a kandallóban szendergő tűz. Mindenütt szőnyegek, amelyeken rengeteg nő feküdt hiányos öltözetben, vastag kötelekkel egymáshoz és a falhoz kötözve. Úgy tűnt, mindegyiküket elbódították – Erec érezte az ópium illatát a levegőben, és látta, hogy egy pipa is körbejár. Néhány jól öltözött férfi járkált a szobában, időnként belerúgva és löködve a nőket, mintha tesztelnék az árut, és azon tanakodnának, mit vegyenek meg.
A szoba távoli sarkában ült egy férfi egy kis, vörös bársonyszékben. Selyem köntöst viselt, mindkét oldalához nők voltak láncolva. Mögötte óriási, izmos férfiak álltak, arcukon számtalan sebhely, még Erecnél is magasabbak és szélesebbek voltak, és úgy néztek ki, mint akik örömmel megölnének bárkit.
Erec próbálta feldolgozni a jelenetet, és rájött, tulajdonképpen mi is folyik itt: ez egy szexbarlang, ezeket a nőket meg lehet vásárolni, a sarokban trónoló férfié a hely, ő vette meg Alistairt – és valószínű, a többi nőt is. Most ébredt rá, hogy akár Alistair is itt lehet ebben a szobában.
Akcióba lendült, eszeveszetten végigsietett a nők sorain, és mindegyiknek jól megnézte az arcát. Több tucat nő volt a teremben, néhányan eszméletlenül, és olyan sötét volt bent, hogy elsőre nehéz lett volna megmondani, itt van-e Alistair. Egyik arcot a másik után vizsgálta, sétált a sorok között, amikor hirtelen egy óriási tenyér csapott a mellkasát.
- Fizettél má’? – jött egy barátságtalan hang.
Erec felnézett és egy hatalmas férfit látott maga fölé magasodni, aki fenyegetően nézett lefelé.
- Ha a nőket akarod bámulni, fizetned kell – morajlotta a férfi – Ezek a szabályok.
Erec gúnyosan vigyorgott vissza a férfira, érezte, hogy gyűlölet sarjad benne, aztán még
mielőtt a férfi egyet pisloghatott volna, felnyúlt és tenyéréllel nyelőcsövön vágta.
A férfi zihált, a szeme tágra nyílt, majd térdre rogyott, és a torkát szorongatta. Erec halántékon könyökölte, mire az arccal előre vágódott a földre.
A lovag gyorsan végigsétált a sorok között, kétségbeesetten kutatta Alistair arcát, de sehol sem látta. Nem volt itt.
Szíve hevesen vert, ahogy a szoba sarkába sietett az idősebb