4:1.12 (56.4) De tágabb értelemben a mindenségrend látszólagos „véletlenségei” kétségkívül részét képezik a Végtelen tér-idő kalandja véges színművének, melynek tárgya az ő örök beavatkozása az Abszolútokba.
2. Isten és természet
4:2.1 (56.5) A természet szűkebb értelemben az Isten fizikai szokása. Az Isten viselkedését vagy cselekedetét valamely helyi világegyetem, csillagvilág, csillagrendszer vagy bolygó kísérleti tervei és evolúciós mintái korlátozzák és átmenetileg módosítják. Isten egy jól meghatározott, változatlan és változhatatlan törvény szerint cselekszik szerte a széles világmindenségben; de módosítja a cselekvési mintáit annak érdekében, hogy az egyes világegyetemek, csillagvilágok, csillagrendszerek, bolygók és személyiségek összehangolt és kiegyensúlyozott működését előmozdítsa az evolúciós kifejlés véges munkaterveiben foglalt általános és közvetlen helyi célkitűzéseknek és helyi terveknek megfelelően.
4:2.2 (56.6) Ennélfogva a természet, ahogy azt a halandó ember értelmezi, egy olyan változatlan Istenség és az ő változhatatlan törvényeinek szilárd alapját és lényegi hátterét alkotja, melyet azon helyi tervek, célkitűzések, minták és feltételek kimunkálása módosít, emiatt hullámzik és ezen keresztül tapasztalhatók zavarok, melyeket a helyi világegyetemi, csillagvilágbeli, csillagrendszerbeli és bolygóerők, valamint személyiségek kezdeményeztek és visznek véghez. Például: Amint Isten törvényei elrendeltettek a Nebadonban, úgy módosulnak a helyi világegyetem Teremtő Fia és az Alkotó Szelleme által kidolgozott tervek szerint; mindezen felül pedig e törvények működésére további hatást gyakorolnak a bolygótokon tartózkodó és a bolygótok saját csillagrendszeréhez, a Sataniához tartozó bizonyos lények tévedései, vétségei és lázadásai.
4:2.3 (56.7) A természet két mindenségrendi tényező tér-idő eredménye: ezek közül első a paradicsomi Istenség változhatatlansága, tökéletessége és fedhetetlensége, a második pedig a Paradicsomon kívüli teremtményeknek, a legmagasabb rendűtől a legalacsonyabbig, a kísérleti tervei, kivitelezési tévedései, lázadói hibái, félbeszakadt fejlődése és tökéletlen bölcsessége. A természetet ennélfogva átszövi az örökkévalóság köréből kiinduló tökéletesség egységes, változatlan, fenséges és bámulatos szála; de minden egyes világegyetemben, minden egyes bolygón és minden egyes egyedi életben e természetet módosítják, korlátozzák és esetleg lerontják az evolúciós csillagrendszerek és világegyetemek teremtményeinek cselekedetei, tévedései és hűtlenségei; és emiatt a természetnek mindig változó hangulatúnak, sőt mi több, szeszélyesnek, ugyanakkor a felszín alatt állandósultnak kell lennie, és a helyi világegyetem működési rendjének megfelelően kell változnia.
4:2.4 (57.1) A természet egyenlő a Paradicsom tökéletessége osztva a befejezetlen világegyetemek hiányos és rossz voltával, és bűnével. E hányados már kifejezi mind a tökéletest, mind a részlegest, és mind az örökkévalót, mind pedig az időlegest. A folytatódó evolúció azáltal módosítja a természetet, hogy növeli a paradicsomi tökéletességtartalmat és csökkenti a viszonylagos valóság rossz-, vétek- és kiegyensúlyozatlanság-tartalmát.
4:2.5 (57.2) Isten nem személyesen van jelen a természetben vagy bármely természeti erőben, mert a természet jelensége nem más, mint a fokozatos evolúció tökéletlenségeinek és néha a lázadás következményeinek a ráépülése az Isten egyetemes törvényének paradicsomi alapjaira. Az olyan világon, mint az Urantia úgy tűnik, hogy a természet sohasem lehet a korlátlanul bölcs és végtelen Isten megfelelő kifejeződése, igaz megjelenítése és hű képe.
4:2.6 (57.3) A természet a ti világotokon nem más, mint a tökéletesség törvényeinek korlátozása a helyi világegyetem evolúciós tervei révén. Mily szánalmas dolog a természetet imádni azért, mert azt valamilyen lehatárolt, korlátozott értelemben átjárja az Isten; mert az az egyetemes és ennélfogva isteni hatalom egyik szakaszát alkotja! A természet egyúttal az el nem készült, a befejezetlen, a tökéletlen kimunkálásának megnyilvánulása, mely kimunkálás alatt a mindenségrendi evolúcióban zajló valamely világegyetemi kísérlet alakulása, kiteljesedése és előhaladása értendő.
4:2.7 (57.4) A természeti világ szemmel látható fogyatékosságai nem az Isten jellemében meglévő valamiféle hasonló fogyatékosságot jeleznek. Az ilyen megfigyelt tökéletlenségek inkább pusztán szükségszerű állóképek a végtelen képjátékának örökké forgó tekercsén. A tökéletesség-folytonosság eme hiba-megszakításai azok, melyek az anyagi ember véges elméje számára lehetetlenné teszik, hogy az isteni valóság röpke pillanatát a térben és időben megragadja. Az isteniség anyagi megnyilatkozásai az ember evolúciós elméje számára pusztán azért tűnnek fogyatékosnak, mert a halandó ember mindig is természet adta szemeken keresztül látja a természeti jelenségeket, mely emberi szemlélést nem segíti morontia mota vagy kinyilatkoztatás, lévén azok annak kiegyenlítő helyettesítői az idő világain.
4:2.8 (57.5) És a természetet lerontja, a természet szép arcát elcsúfítja, tulajdonságait megnyirbálja azon teremtmények miriádjainak lázadása, helytelen viselkedése és téves gondolkodása, akik ugyan részei a természetnek, de akik hozzájárultak az ő elcsúfításához az időben. Nem, a természet nem Isten. A természet nem tárgya az imádatnak.
3. Isten változatlan jelleme
4:3.1 (57.6) Az ember túl régóta gondolkodik úgy Istenről, mint aki olyan, mint ő maga. Isten nem féltékeny az emberre vagy a világegyetemek mindenségének bármely más lényére, és nem volt az és nem is lesz az. Tudván tudva, hogy a Teremtő Fiú szándéka az emberrel az, hogy a bolygói teremtés remekműve legyen, hogy a teljes föld ura legyen, ezért annak látványa, hogy az embert a saját alantas kedvtelései irányítják, hogy fa-, kő- és aranybálványok előtt leborul, hogy önző késztetéseknek enged — vagyis e hitvány jelenetek arra indítják Istent és az ő Fiait hogy féltsék az embert, nem pedig arra, hogy féltékenyek legyenek rá.
4:3.2 (57.7) Az örökkévaló Isten képtelen haragudni és mérgelődni abban az értelemben, ahogy ezeket az érzelmeket és e megnyilvánulásokat az ember értelmezi. Ezen érzelmek közönségesek és hitványak; aligha érdemesek arra, hogy emberinek neveztessenek, hát még isteninek; és az ilyen magatartásformák az Egyetemes Atya tökéletes természetétől és dicső jellemétől teljesen idegenek.
4:3.3 (58.1) Az Isten megértésével kapcsolatban az urantiai halandók nagyon sok nehézsége a luciferi lázadás és a Kaligasztia-féle árulás messze ható következményeiből ered. A bűn által el nem szigetelt bolygókon az evolúciós fajok sokkal jobb fogalmakat képesek alkotni az Egyetemes Atyáról; ők kevésbé szenvednek fogalomzavarban, kevesebbet szenvednek fogalomtorzulásoktól és tévképzetektől.
4:3.4 (58.2) Isten semmit sem bán meg, amit valaha is tett vagy éppen tesz vagy valaha is tenni fog. Ő végtelenül bölcs és mindenható is. Az emberi bölcsesség az ember próbálkozásainak és a megtapasztalt tévedéseinek eredményeként jelenik meg; Isten bölcsessége az ő végtelen világegyetemi látásmódjának korlátlan tökéletességében áll, és ezen isteni mindentudás hatékonyan irányítja az alkotó szabad akaratot.