16:8.7 (194.7) Az emberi személyiség öntudatát jellemző, viszonylagosan szabad akarat az alábbiakban részes:
16:8.8 (194.8) 1. Erkölcsi döntés, a legfelsőbb bölcsesség.
16:8.9 (194.9) 2. Szellemi választás, az igazság érzékelése.
16:8.10 (194.10) 3. Önzetlen szeretet, a testvériség szolgálata.
16:8.11 (194.11) 4. Céltudatos együttműködés, csoporthűség.
16:8.12 (194.12) 5. Mindenségrendi látásmód, a világegyetemi jelentéstartalmak megragadása.
16:8.13 (194.13) 6. A személyiség felsőbb célnak való szentelése, teljes odaadás az Atya akaratának megcselekedésében.
16:8.14 (195.1) 7. Istenimádat, az isteni értékek őszinte keresése és az isteni Érték-Adó szívből való szeretete.
16:8.15 (195.2) Az Urantia-fajtájú emberi személyiség tekinthető olyan fizikai rendben működőnek is, mely a Nebadon-fajtájú élő szervezet azon bolygó-módosításából áll, mely az élet-megelevenítés villamos-vegytani rendjébe tartozik és amely rendelkezik a mindenségrendi elme Orvonton-sorozata nebadoni rendjének szülői szaporító mintájával. Az ilyen, elmével felruházott halandói működési rendnek adott isteni személyiségajándék egyúttal mindenségrendi létpolgársági rangot kölcsönöz neki és képessé teszi e halandó teremtményt arra, hogy nyomban felismerhesse a mindenségrend három alapvető elme-valóságának lényegét:
16:8.16 (195.3) 1. A fizikai okozati viszony egységes voltának matematikai vagy oktani felismerése.
16:8.17 (195.4) 2. Az erkölcsös viselkedés kötelezettségének belátáson alapuló felismerése.
16:8.18 (195.5) 3. Az Istenség közösségi imádatának hitbeli megragadása, mely az emberiség szeretetteljes szolgálatával társul.
16:8.19 (195.6) Az ilyen személyiségjegy teljes körű működése az Istenséggel való rokonság megértésének kezdete. Az ilyen sajátlényeg, melyben az Atya Isten elő-személyes szilánkja lakozik, valóban és ténylegesen az Isten szellemi fia. Az ilyen teremtmény nemcsak az isteni jelenlét ajándékának elfogadására mutat képességet, hanem érzékenységet mutat a minden személyiség paradicsomi Atyjának személyiség-gravitációs körére is.
9. Az emberi tudat valósága
16:9.1 (195.7) A mindenségrendi elmével felruházott, Igazító-segítette személyes teremtmény veleszületett felismerő-megismerő képességet birtokol az energia-valóság, az elme-valóság és a szellem-valóság terén. A saját akarattal rendelkező teremtmény tehát képes érzékelni az Isten tényét, törvényét és szeretetét. Az emberi tudat e három elidegeníthetetlen dolgán kívül a teljes emberi tapasztalás eléggé egyéni, eltekintve attól, hogy az igazolás belső meglátás útján történő megértése hozzájárul a mindenségrendi felismerés e három világegyetemi valóság-válaszának egyesítéséhez.
16:9.2 (195.8) Az Istent érzékelő halandó képes érezni e három mindenségrendi minőség egyesülési értékét a továbbélő lélek kifejlődésében, s ez a fejlődés az embernek a fizikai testbeli legmagasabb rendű vállalása, ahol is az erkölcsös elme együttműködik a bent lakozó isteni szellemmel a halhatatlan lélek kettőslényegűvé alakítása érdekében. A lélek már a kialakulásakor is valós; mindenségrendi túlélésképességgel rendelkezik.
16:9.3 (195.9) Ha a halandó ember nem képes túlélni a természetes halált, akkor az emberi tapasztalásának valódi szellemi értékei a Gondolatigazító folytatódó tapasztalásának részeként élnek tovább. Az ilyen nem-túlélő személyiségértékei a ténylegessé váló Legfelsőbb Lény személyiségének egy tényezőjeként maradnak fenn. A személyiségnek e fennmaradó jegyei már mentesek a személyazonosságtól, azonban nem mentesek azoktól a tapasztalásban szerzett értékektől, melyek a húsvér testben eltöltött halandói élet során halmozódtak fel. A személyazonosság továbbélése a morontia besorolású halhatatlan lélek túlélésétől és az isteni értékekben való gyarapodástól függ. A személyazonosság a lélek továbbélésében és azáltal marad fenn.
16:9.4 (195.10) Az emberi öntudat a tudatos sajátlényegtől különböző sajátlényegek valóságának felismerését jelenti, valamint azt is, hogy az ilyen tudatos felismerés kölcsönös; vagyis hogy a sajátlényeget megismerik, amint az megismer. Ez tisztán emberi módon az ember társadalmi életében látszik. De nem bizonyosodhattok meg oly abszolút mértékben valamely lénytársatok valóságáról, mint ahogy a bennetek élő Isten jelenlétének valóságáról megbizonyosodhattok. A társadalmi tudatosság nem olyan kisajátíthatatlan, mint az Isten-tudat; amaz egyfajta kulturális fejlődés és függ a tudástól, a jelképektől, valamint az embert alkotó képességek — a tudomány, az erkölcs és a vallás — hozzájárulásától. Ezek a mindenségrendi ajándékok közösségi rendben alkotják a polgárosodott társadalmat.
16:9.5 (196.1) A polgárosodott társadalmak egyensúlya bizonytalan, mert nem mindenségrendiek; nem eredendőek a fajok egyedeiben. Az embert alkotó tényezők — a tudomány, az erkölcs és a vallás — együttes hozzájárulásának kell azt táplálnia. Polgárosodott társadalmak jönnek, mennek, de a tudomány, az erkölcs és a vallás túléli az összeomlást.
16:9.6 (196.2) Jézus nemcsak Istent nyilvánította ki az embernek, hanem új kinyilatkoztatást is tett az emberről önmaga és a többi ember számára. Jézus életében a legjobban az ember tükröződik. Az ember azért válik oly csodálatosan valóssá, mert Jézus az életében oly sok mindenben volt Isten-szerű, és az Isten megértése (felismerése) elidegeníthetetlen minden embertől és minden embernek lényeges része.
16:9.7 (196.3) Az önzetlenség, eltekintve a szülői ösztöntől, nem egészen természetes; az ember számára nem természetes, hogy a többi személyt szeresse és társadalmilag szolgálja. Az embernek értelemre, erkölcsiségre és vallási késztetésre, Isten-ismerésre van szüksége ahhoz, hogy önzetlen és emberbarát társadalmi rend alakuljon ki. Az ember saját személyiség-tudata, öntudata szintén közvetlenül függ a veleszületett másokra vonatkozó tudat tényétől, azon eredendő képességtől, hogy felismerje és megragadja a más személyiségek, az emberitől az isteniig terjedő változatosságú személyiségek valóságát.
16:9.8 (196.4) Az önzetlen társadalmi tudatnak végeredményben vallásos tudatosságnak kell lennie; vagyis ha tárgyilagosan nézve is önzetlen; egyébként tisztán alanyi bölcseleti elvonatkoztatás és ezért mentes a szeretettől. Csakis egy Istent ismerő egyén képes szeretni egy másik személyt úgy, ahogy saját magát szereti.
16:9.9 (196.5) Az öntudat lényegében közösségi tudat: Isten és ember, Atya és fiú, Teremtő és teremtmény. Az emberi öntudatban rejtetten és eredendően négy világegyetem-valósági eszmélés foglaltatik:
16:9.10 (196.6) 1. A tudásnak, a tudomány ok-okozati összefüggésének a keresése.
16:9.11 (196.7) 2. Az erkölcsi értékeknek, a kötelességérzésnek a keresése.
16:9.12 (196.8) 3. A szellemi értékeknek, a vallásos tapasztalásnak a keresése.
16:9.13 (196.9) 4. A személyiség-értékeknek, azon képességnek a keresése, hogy megismerjük az Isten valóságát mint személyiséget és hogy ezzel egyidejűleg kialakítsuk a személyiségtársainkkal való testvéri viszonyt.
16:9.14