Az arckifejezéseknek semmi köze sincs ehhez. Energiacsepp.
De én, ó, nagyon megkínzott olvasóm, belemerültem ebbe az igaz valóságba, amelyet nem más befolyás alatt írtak, hanem tiszta és józan tudatként, hogy időnkben alig találja meg, és ez rossz. Mondhatom, hogy a történetem egy «Toothy Frog Belching» nevű, környezetbarát termék. Vállalom, hogy magam megkönnyíti és lefordítja Galupsky-ról Verébre és vissza, természetesen az emberi nyelv segítségével. És a szóbeli hasmenés későbbi részei, amelyeket ismét tisztán egy józan tiszta tudatban írtak, azonnal emberi beszélni fognak és válaszolnak, mivel te és én, alázatos szolgád nem beszélünk más nyelven. Igen, és kevesebb időt fordítanak az olvasásra. Nos, most megszakítjuk a hetedik érzés hirdetését, és megnézjük, hogy ez a bekezdés miként ér véget ebben a történetben.
Ó, igen!.. De ők, üzletemberek és veréb nem tartózkodnak ezen a helyen, ahol zavartak voltam, és elmagyaráztam a nyelveket?! Hol vannak? És itt, és nem ott. Miközben neked írtak, dömpingelt. Ááá! Itt vannak, a hibáim, ülnek és beszélnek. Sajnálom, sajnálom, elfelejtettem, hogy a Föld nem csak a lábaink alatt, hanem a lábaink alatt is forog a tengelye körül. És gyorsabbak, tehát átfutottak a fantáziák horizontján, és a lábujjhegyen állva és a nyakamra megcsapva rögtön megtalálta őket.
– — Itt, Stasyan, általában ez minden … – szomorúsággal és könnyel a szemében Zeka befejezte a Galupiya problémájáról és utazásuk céljáról szóló történetet. – Meg kell találnunk valamit, amely helyettesíti az ételt, például a sugárzás radioaktív.
– — Mdaaaa. – Stasyan kopasz szárnyával vakarja a kopasz fejét.
– — De ha kiszívja magától az összes sugárzást, akkor hol máshol találhatunk élelmet az út mentén?! Nem fogjuk elérni a célt, és nem fogjuk megmenteni Galupiát. És népünk éhes brutális halált hal meg. – folytatta Zasratich tábornok.
– — Igen, és engedjük meg magunkat az éhségtől. – tette hozzá Cherevich Chmor Iko.
– — Bőr. a koponya ugatott, és négyszöget húzott a homokba csonttal. – gondolsz a hasadra. – Nem tetszett nekem a tér, és körbehúzott egy kört. – szekrény lény.
Cherevich nem bírja el, és a tábornokhoz rohant. Megállt, és erővel megrázta. A tábornok elrohant. Chmore Iko egész életében többet evett, és az egy egyértelműen erősebb volt, mint bármely szilánk. Ült Zasratich helyén, és háromszöget húzott, párhuzamos és a lányának a kör közepén. Cherepuk visszanyerte az eszméletét, felállt, és csak a támadást akart támadni Cherevichnek, miközben Kazulia beavatkozott.
– — Csendes, csendes… Nyugodj meg! – és feljött, és nyikorogva törölte a rajzokat.
– — Tudom, mit tegyek. – mondta Stasyan ostobán.
– Mi van? – mindegyiket kórusban kérdezték.
– — És az a tény, hogy mindenkinek egyesülnie kell és meg kell értenie, hogy mindannyian azonos módon halunk meg a földön. Megsemmisítjük egymást, gátoljuk a fejlődést, és amikor szaporodunk, megbotlik. És csak az emberek nem értik meg, hogy ki hallgassa meg és ki hallja. De nem lenne könnyebb összejönni és mindent átgondolni, és a világot kettővé tenni.
Valójában elvileg azoknak és becsületeseknek is vannak becsületeik és tolvajuk. A kérdés az, hogy ezek vagy azok száma?! Itt őszinte Galups vagy, tolvajokat öl és lop. És az, aki mindent létrehozott, nem fogja megérteni, hogy kit kell elpusztítani, és ki kell hagyni. Végül is, balról ismét ugyanez fog történni. Megtörni ezt a kört, megbocsátani egymásnak és egyesülni. Legyen úttörő, és nem irigylem, hanem támogatják egymást. Mivel belefáradt a várakozásba, hogy megjelenjen neked…
– — Tehát mit tegyek? – szünet után a tizedik megkérdezte és ismét süket és zsibbadt.
– — Futni kell!! Előre és csak előre, és ne térjen vissza, ne ismételje meg az ősei hibáit!!
– — Egyáltalán nem értettem téged, fésülködtem némi ostobaságot nekünk. – fejezte ki Zasratich. – Magyarázza el közvetlenül, mit tegyen?
– — Fuss el!! – Veréb ugrott a mancsára. – Futtasson és futtasson csak visszatérés nélkül.
– — Komolyan?! – felvidította Casulia Zacka.
– — Nos, dicsőség az Úrnak, rendezve!! – örült Cherevich Chmor Ikonak és a tábornokhoz fordult. – és néhányan nem bántak bocsánatot kérni.
– — Várjon, amíg Shish.. – kérdezte Zasratich.
– — Hooray!! A lyukban holeaaaa!! – ordította a szilánkok és énekelte dalát: «Hai, hi hylaek, bir julomas birlaek». Sajnos ez nem fordul emberi szavakba, de érzékileg ez olyan… Uh … «érett narancsot evett», ez a dal érzése.
– — Várj!!! Várj!! – szigorúan kiáltotta Casulia Zeka. Mindenki megfagyott: ki a földön és ki a levegőben egy ugrás közben. Egyszerűen antigravitáltak és a gravitáció nem törődött velük, mint például az SMS-kamerák vagy a digitális csomagok, amelyek a világ minden tájáról repülnek. Cherevich megfagyott a szarvon, és a koponya, egyik lábáról a másikra ugrálva, megfagyott: két láb felfelé, és két másik a földön pihen. Három szilánk lógott a levegőben: az első egy szalvéta; a hetedik zsinórban van, a tizedik pedig kötelet csavarja össze.
– — Mi történt, Zeka? – kérdezte Cherevich.
– — És hol kell futni? Milyen módon? – Zeka kihúzta a szemét.
Mindenki egymásra nézett, és a tekintetük a verébre nézett. Érezte, hogy mások hitetlenkedve néznek ki.
1- Miért néz rám ilyen? Futhatunk még akkor is, ha: jobbra, balra, vissza, előre, fel, le… Legalább oda, még mindig jöjjön vissza ide.
– — Miért? – kérdeztek mindenkit kórusban.
– — Föld,