A Hősök Küldetése . Морган Райс

hüvelykujjak a porba fúródtak. Thor élt az alkalommal, és kigurult alóla.

      Felpattant, szembenézett a másikkal, aki ugyancsak felállt, és máris támadott, Thor arcát akarta eltalálni, ő azonban az utolsó másodpercben félrehajolt. Érezte, ahogyan meglegyinti a bőrét a szellő, és megértette, hogyha a fiú eltalálja, eltörte volna az állcsontját. Hasba öklözte a fiút, de semmit sem használt.

      Ekkor, mielőtt észbe kaphatott volna, a fiú az arcába vágta a könyökét.

      Thor hátratántorodott, és megpördült az ütéstől. Mintha kalapáccsal találták volna el. A füle zúgni kezdett.

      Miközben levegőért kapkodott, a fiú ismét támadott, és keményen mellbe rúgta. Thor hangos puffanással hanyatt esett. A többiek éljeneztek.

      Szédelegve akart felülni, ám a fiú megint támadott, ismét az arcára célozva. Thor visszakerült a földre, és ezúttal nem bírt felállni.

      Fektében hallgatta a többiek fojtott éljenzését. Érezte az orrából folyó vér ízét, érezte, ahogy az arca felpuffad. Felnyögött fájdalmában. Látta, hogy a nagydarab fiú vissza akar térni a barátaihoz, hogy biztosra vett győzelmét ünnepelje.

      Szerette volna feladni. Ez a fiú valóságos óriás volt, hiába küzdött volna vele, és már nem bírt volna elviselni ennél is több verést. De valami tovább hajtotta. Nem veszíthet. Ennyi ember előtt semmiképp.

      Ne add fel! Kelj föl! Kelj föl!

      Valahogy összeszedte az erejét. Nyögve arrébb gurult, négykézlábra állt, és lassan feltápászkodott. Alig látott bedagadt szemével. Véres arccal, zihálva nézett a fiúra, és fölemelte az öklét.

      A nagydarab legény rámeredt. Hitetlenkedve csóválta a fejét.

      – Lent kellett volna maradnod öcskös! – fenyegette, és elindult vissza Thor felé.

      – ELÉG! – kiáltotta egy hang. – Elden, állj le!

      Egy lovag lépett kettejük közé, és a kezét kinyújtva megállította a Thorhoz közeledő Eldent. A tömeg elhallgatott, mindenki a lovagot nézte: láthatóan olyan ember volt, aki igényt tarthatott a tiszteletre.

      Thor áhítattal bámulta a lovagot, akit első látásra rokonszenvesnek talált. Magas, széles vállú, szögletes állú, fiatal férfi volt, húsz egynéhány éves. Ápolt, barna haját rövidre nyíratta. Első osztályú, fényes, ezüst gyűrűvértjén a sólymot, a MacGil dinasztia címermadarát viselte. Thor szája kiszáradt: egy királyi herceg állt előtte! Alig tudta elhinni!

      – Halljam a magyarázatot, fiú! – mondta a lovag. – Miért rohantál be hívatlanul a gyakorlóterünkre? Mielőtt Thor válaszolhatott volna, berontott a körbe a három királyi ajtónálló. Ziháló vezetőjük Thorra bökött.

      – Nem engedelmeskedett a parancsunknak! – kiáltotta. – Vasra verem, és a király börtönébe kerül!

      – Semmi rosszat nem csináltam! – tiltakozott Thor.

      – Nem azt tetted éppen? – ordította az őr. – Nem rontottál be hívatlanul a király birtokára?

      – Én csak egy lehetőséget akartam! – felelte Thor és könyörögve nézett az előtte álló hercegre. – Csak egy lehetőséget, hogy beléphessek a légióba!

      – Ez a gyakorlótér csak azoknak való, akiket már fölvettek, öcskös – felelte egy nyers hang.

      Egy harcos lépett a körbe, széles vállú, köpcös, az ötvenes éveiben járó férfi. A feje kopasz volt, de kurta szakállat viselt, és egy forradás keresztezte az orrát. Hivatásos katonának látszott: vértjének rangjelzéséből és a mellén viselt arany jelvényből arra lehetett következtetni, hogy ő volt itt a parancsnok. Thor szívverése meglódult. Ez egy tábornok!

      – Nem vettek be, nagyuram – mondta. – Ez igaz. De életem álma, hogy itt legyek. Csak egy esélyt kérek, hogy megmutassam, mire vagyok képes. Legalább olyan jó vagyok, mint bármelyik újonc. Csak egy esélyt adj, hogy bebizonyíthassam. Kérlek! Mindig arról álmodtam, hogy benne leszek a légióban!

      – Ez a küzdőtér nem álmodozóknak való, fiam – felelte érdesen a parancsnok. – Ez a harcosoké. Nincs kivétel a szabályaink alól: az újoncokat kiválasztják.

      A tábornok biccentett. Az őrparancsnok közelebb lépett a bilinccsel. Ám a királyi címerrel ékes lovag váratlanul előrelépett, és kinyújtott kézzel megállította a strázsát.

      – Talán ez alkalommal kivételt lehetne tenni – szólalt meg.

      Az őr elhűlt, nyilvánvalóan tiltakozni akart, de a királyi család tagja iránti tisztelet nem engedte.

      – Csodálom a lelkesedésedet, fiú – folytatta a lovag. – Mielőtt kidobnánk, látni szeretném, mire vagy képes.

      – De Kendrick, a szabályok…! – zúgolódott a tábornok.

      – A királyi család hozza a szabályokat – felelte szigorúan Kendrick –, és a légiónak a királyi család parancsol.

      – Apád, a király parancsol nekünk, nem te! – vágott vissza kihívóan a tábornok.

      Patthelyzet volt, a levegő megtelt feszültséggel. Thor alig bírta elhinni, hogy ő gerjesztette.

      – Ismerem az apámat, tudom, mit akarna. Azt akarná, hogy

      adjunk egy esélyt a kölyöknek. És pontosan ezt fogjuk tenni. A tábornok néhány feszült pillanat után meghátrált. Kendrick a fiúhoz fordult, tekintetük összekapcsolódott.