Meg kell arczomnak hervadni,
Mert azt a bubánat éri.
Hogyha megérik a buza,
Szegény ember learatja,
Megért szivem bubánatja,
A halál lekaszálhatja.
35
Hol voltál te, kis nyulacska?
Átatuti, táratuti, az erdőben.
Minek voltál az erdőben?
Átatuti, táratuti, vesszőcskékért.
Minek neked az a vessző?
Átatuti, táratuti, kertecskének.
Minek neked az a kis kert?
Átatuti, táratuti, virágoknak.
Minek neked az a virág?
Átatuti, táratuti, bokrétának.
Minek neked a bokréta?
Átatuti, táratuti legényeknek.
36
Káka tövin költ a rucza,
Jó földben terem a buza;
De a hol a hű lány terem
Azt a helyet nem ismerem.
Ki van az én szemem sirva,
Mert a rózsámat más birja;
Pedig fogadta az egyet:
Rajtam kivül mást nem szeret.
Ha tudtad, hogy nem szerettél,
Hálódba mért keritettél?
Hagytál volna békét nekem,
Más is elvett volna engem.
Azért hogy én szegény lettem,
S mást választottál helyettem,
Lesz nekem is víg napom még;
Boru után derül az ég.
37
Bus az idő, bus vagyok én magam is,
Valamennyi szép leány van, mind hamis.
Szeretete nem állandó;
Mint az idő változandó, ihaja!
Felettem is mért borult be ily korán?
Mert elhagyott, kit szerettem igazán.
Másnak hódolt a hitetlen,
Azért vagyok ily kedvetlen, ihaja!
Árva vagyok, hej nincs is olyan árva,
Mert szivedből, rózsám, ki vagyok zárva.
Nem leszek én árva mindég,
Boru után derűl az ég, ihaja!
38
Nem szakaszt az rózsát, ki felettébb óvja
Kezét a tövistől, hogy meg ne karczolja.
A ki a rózsáját igazán szereti,
Záporeső esik, mégis felkeresi.
Lám én a magamét igazán szeretem,
Záporeső esik, mégis felkeresem.
Szerelem, szerelem, szivbeli gyötrelem,
Miért nem termettél minden falevelen.
Hadd szakasztott volna minden szegény legény,
Hadd lett volna boldog – de nem olyan, mint én.
39
Hótul fehér a gyöngyösi hegytető,
Ritka most az igaz szivű szerető.
Akadtam egy álnok hitegetőre,
De nem igaz, de nem igaz hűséges szeretőre.
Barázdában szépen szól a pacsirta,
Levelem jött, régi szeretőm irta.
Könyes szemmel azt olvasom belőle,
Hogy egyedül, hogy egyedűl halál választ el tőle.
Magasan repül a daru, szépen szól,
Haragszik rám a galambom, nem is szól.
Ne haragudj, kedves rózsám, sokáig,
El nem hagylak, hived leszek koporsóm bezártáig.
Jegenyefa tetejében magosan
Két holló ül feketében, gyászosan.
Mikor az a jegenyefa kivirit,
Akkor leszek, akkor leszek, kedves rózsám a tiéd.
Kihajtottam hat ökrömet a rétre,
Letapostam a harmatot előtte.
De nem hallom csákó ökröm kolompját,
Az én rózsám, az én rózsám mással éli világát.
40
Szerettelek esztendeig,
Szeressen már más is addig.
Sokat csókoltam orczádat,
Jaj, hogy adjak róla számot.
Nem bánom én, lelked rajta.
Mindennek te vagy az oka.
Te szegted meg a fogadást,
Ne is várj magadra áldást.
Sirhatok én, rihatok én,
Módomban van nekem miér.
Előttem a gyászos level,
Rózsám szivét más nyerte el.
Ha elnyerte, éljen vele,
Csak előttem ne ölelje.
Mert ha előttem öleli,
Érte az Isten megveri!
41
Megizentem az édes anyámnak,
Készitse el az én gyöngyruhámat.
Piros czipőt fekete sarokra,
Fehér szoknyát hat felhajtásosra.
Megizentem az édes anyámnak,
Gyöngykoszorut kössön a lányának.
Két szélire két szál rozmaringot,
Közepibe bokros bubánatot.
Kimegyek a temető szélire,
Megásatom siromat előre.
Feltekintek sirva az egekre,
Szép angyalom, hagylak az Istenre.
42
Beteg se voltam én,
Még is meghaltam én,
Az uj temetőben
Legelső voltam én.
Rózsa nyilott rajtam,
Violát neveltem;
A kiért meghaltam,
Annak virágoztam.
Siromon a rózsa,
Galambomat