Francziára, törökre,
Jaj de itt hagysz örökre,
Eszem adta!
222
Elküldötte Ferencz császár
Nyalka verbunkját,
Kitétette az utczákra
Vörös zászlóját.
Nosza, ide gavallérok!
Vigan tánczoljunk,
Tele borral az edényünk,
Vigan mulassunk.
Bor, pecsenye! de jó volna
Most mellé ülni,
De az atyám asztalától
Meg kellett válni.
Nem ugrálok, nem tánczolok
Most jó kedvemből,
Csak ugrálok, csak tánczolok
Kénytelenségből.
Felülök pej paripámra,
Elmasírozok,
Már én, édes kedves rózsám,
Többet nem szólok.
A kardomnak markolatja,
Tiszta ezüstből,
Ki van rakva csillagokkal,
Nem öntött rézből.
Ha erre a nap reá süt,
De szépen fénylik,
A mellyet sok édes anyák
Sírva könyezik.
Katonaság de szép élet,
Jaj de csak nézni;
Jaj de erős kinek kinek
Köztük szenvedni.
A ki eztet el nem hiszi,
Tessék beállni,
Lehet eztet rövid idő
Alatt próbálni.
223
Bátorkeszin verbuválnak,
Engem hínak katonának,
El is mennék katonának,
Ha szilaj csikót adnának.
Szilaj csikó, bársony nyereg,
Abban ül egy gyenge gyerek.
Lábam vetem a kengyelbe,
Magam ülök a nyeregbe.
A muzslai legényeket,
Megfogdosták szegényeket,
Viszik Léva városába,
Patyolat ingbe, gatyába.
224
Czifra huszár a szeretőm,
Aranyos lesz a fejkötőm.
Keleti gyöngy a nyakamon,
Piros czipő a lábamon.
Sok országot fogok látni,
Nagy urakkal mulatozni,
Gond nélkül és vigan élek,
Kántornékkal nem cserélek.
Sírni fogsz te, édes anyám,
Hogy falunkat ide hagyám.
Ne sírj, majd meglátogatlak,
S tallérokkal boldogítlak.
Soká jön meg a regement,
Esztendeje van hogy elment.
Ideje már, megjöhetne,
Hogy belőlem asszony lenne.
Hát ha levágta a török
Galambomat: akkor örök
Lesz búm, s a kincsrűl lemondok,
És falunkban elhervadok.
225
Mikor katonává lettem
Ej! mikor katonává lettem,
Sárga csikót fölnyergeltem,
Magam ültem a nyeregbe,
Magam ültem a nyeregbe,
Lábam tettem az kengyelbe.
226
Mikor katonává lettem,
Sárga csikóm felnyergeltem,
Lábam tettem a kengyelbe,
Úgy ültem fel a nyeregbe.
Isten adta katonája,
Ki ne hajolna hozzája!
Sem országa sem hazája,
Mégis piros az orczája.
227
El kell menni, nincs mit tenni,
Jaj, jaj de keserves!
Marsot vernek, pedig ennek
Engedni köteles.
Vegyen az ur jobb karjára,
Vigyázzon, mint sajátjára;
Hogy téged ne érjen
Semmi veszedelem.
228
El kell menni, nincs mit tenni,
Oh jaj, be keserves!
Marsot vernek, pedig ennek,
Engedni köteles.
Szegény fejem, mert felvettem
Hó pénzem, s ezzel kötöttem
Zászlómhoz hitemet,
Egész életemet.
Bár betegség, vagy más inség
Rongálja testemet,
Tüz, vagy tenger, éles fegyver
Fogyaszsza éltemet:
Akkor is végső csep vérem,
Hozzád von érzékenységem,
Mig tart lélekzetem,
Mig tart lélekzetem.
229
Édes anyám! ne sirasson kend,
Katonának beiratott kend,
Kihuzom az első czédulát,
Viselem a király ruháját.
Levetem a rojtos gatyámat,
Mellyet édes anyám varratott,
Felhuzom a vörös nadrágot,
Mit a király ajándékozott.
Katona vagy rózsám, igaz is,
Rövid a bokancsod szára is.
Sárba viszed, rózsám, elmerűl,
Ha isten rajtad nem könyörűl.
Katona vagy rózsám, azt mondják,
Illik neked a vörös nadrág.
Kardot kötnek, rózsám, oldalodra,
Zöld dolmány illik a nyakadba.