— Mondtam, Tengelyi úr nincs idehaza — szólt Etelka — , jőjön kend később, vagy talán holnap reggel, akkor bizonyosan honn találja.
— Nagyságos kisasszony — szólt a zsidó, mindig kalapját forgatva s a szobákban körültekintve — , ez szörnyű baj nekem, igen szükséges dolgom volna a jegyző úrral.
— Hát jőjön fél óra múlva; vacsorára, úgy tartom, visszajő.
— Talán majd addig künn várok — szólt a zsidó, helyéről nem mozdulva — , a teins úrnak nincsenek kutyái?
— Kutyái? — kérdé Vilma megijedve.
— Igen; ha kutyái nincsenek, majd az udvarban várok, másképp félek.
— Bátran várhat kend — válaszolt Etelka türelmetlenül — , nincs kutya a háznál.
— Igen, de talán a szomszédoknál; idegen ember vagyok, s taval a harmadik faluban csakhogy széjjel nem téptek, azóta úgy félek! — Itt az idegen hosszú történetet kezde beszélni: mint ment át a falun, hogy támadtatott meg, mint köszönheté megmentését egy juhásznak, ki véletlenül arra ment. — Bizony isten, ha ő nem jő, oda vagyok, egész köpönyemet széttépték, pedig még egészen jó volt, nem egészen új, de nagyon jó, öt forint harminc krajcáron vettem Pesten.
A zsidóban oly csudás vegyülete volt az álnokság— s nevetségességnek, mi Etelkát nevetésre készté, míg Vilma mindig nyugtalanabb lőn, s még egyszer kéré, hogy menjen el most, s jőjön fél óra múlva; mire az üveges azt felelte, hogy majd a cselédházba megy s ott várakozni fog. — A cselédház nincs itt a szoba mellett, ugye, kisasszony? ott nem fogok alkalmatlankodni.
Vilma, kinek félelmét fölülmúlva a türelmetlenség, melyet a zsidó tolakodása benne gerjesztett, szárazon mondá:
— A cselédház mellett beteg van, s már háromszor mondtam, hogy fél óra múlva jőjön s ne időzzön itt.
A zsidó alázatosan meghajtá magát, s a konyhába nyíló ajtó felé ment, melyet fölnyitott.
— Hová megy kend itt? — szóla Vilma.
— Alássan csókolom kezeit, engedelmet kérek, de úgy meg vagyok zavarodva. Talán arra is kimehetek az udvarra?
— Az ajtó be van zárva, menjen kend, amerre jött. — S a zsidó ismét meghajtva magát, Tengelyi szobáján át, az ajtón melyen jött, kiment; de nem, mielőtt a másik szobában ismét két, három bókot csinált, kalapját leejté, s az ajtónál oly ügyetlenül viselé magát, hogy azt alig nyithatá föl, mely idő alatt úgy látszott, egy szemével a szoba minden szögletét átvizsgálá.
— Mit mondasz ehhez? — szólt Vilma, miután a zsidó elment — fogadni mernék, hogy kém.
— Kém? meglehet; ez ember úgy látszik minden, amire éppen használni akarják; s ha ellenség jőne hazánkba, talán az volna, de hozzátok mit jőne kémlelni?
— Violát. Tudod, miként üldözi Nyúzó.
— Azaz miként üldözte tegnap; ma, hidd el, legkisebb gondja is nagyobb ennél. Nyugodt lehetsz; a zsidó valami panasszal vagy kéréssel jött apádhoz, s aki e népet ismeri, nem bámulja tolakodását.
— De nem vetted észre, mennyit kérdezett, s hogy nézett körül a szobában?
— Mert a kutyáktól fél, s talán törött ablakot keresett, melyet holnap, ha eljő, kiigazíthasson.
Vilma korántsem vala megnyugtatva, s hihetőképp még többet szólt volna aggodalmairól, ha épp akkor Tengelyi nem lép a szobába, s Etelka előtt meghajtva magát, leányát kebléhez szorítván, a beszélgetésnek véget nem vet.
— Nem is reményltem — szólt Etelkához fordulva, míg Vilma apja kalapját s botját szokott helyére raká — , hogy a kisasszonyt itt találom, a kastélyban ma annyi vendég van.
— S nem tudja, hogy ez egy okkal több idejövetelemre?
— Igen, de mily vendégek! — szólt Tengelyi kissé keserűen — , ily embereket nem lehet eléggé becsülni tisztújítás előtt.
Etelka, ki sértve, hamarjában feleletet nem talált, csak azon észrevétellel válaszolt, hogy: — Tengelyi úr, mint látszik, kissé rosszkedvű. — Mire Vilma, hogy a beszélgetésnek más fordulatot adjon, kérdé: — Nem találkozott-e senkivel a ház előtt, egy zsidóval? — tevé hozzá — épp most volt itt, alig bírtuk kiigazítani.
— De igen — válaszolá a jegyző — , közel a házhoz, Macskaházyval beszélt, ki, hogy el ne feledjem, azt üzenteti Etelka kisasszonynak, hogy mindjárt huszárt fog küldeni lámpással; nemsokára vacsorához ülnek, s az alispán már többször kérdezősködött a kisasszony után.
— És a zsidó mit kért kedves atyámtól? Úgy látszott, fontos dolgai lehettek, annyira vágyott még ma szólhatni.
— Fontos dolgai? Szegény nyomorultra nézve fontos dolgok, egyébiránt puszta tréfa. A szegény ember a kastélyban dolgozott, s a teins karok és rendek öszvetörték minden üvegét, s mert e nemes cselekedeten velök nevetni nem akart, vagy mert zsidó, vagy mert csak egy szeme van, mint mondá, nemes haragjokban meg is verték. A dolog kicsiség, mint a kisasszony látja — szólt Etelkához fordulva Tengelyi — , hány embert nem vernek meg tisztújítások alkalmával, főképp zsidókat, csak már azért is, hogy az új tisztviselőknél panaszkodva mindjárt meggyőződjenek, hogy reájok nézve minden a réginél maradt.
— De ez szörnyűség, atyám! — szólt Vilma, ki a zsidót szánni kezdé.
— Ki tehet róla, kedvesem — viszonzá apja keserűen — , mi volna a magyar szabadsága, ha még egy zsidó üvegest sem volna szabad megvernie? Egyébiránt a dolog minden tekintetben rendben van: Macskaházy az egész kár megtérítését ígéré, s a zsidó, ki hihetőleg fájdalmai díját az üvegtáblák árához fogja számítani, ezzel megelégszik.
Azalatt Erzsébet asszony s a tiszteletes, kik a beteget alva hagyák, bejöttek, s rövid barátságos beszélgetés után, Etelka megölelve barátnéját, elhagyá a jegyző csendes házát, hol Erzsébet mindent vacsorához készíte.
11
Hogy azalatt, míg Tiszaréten a konzervatív párt részéről a közelgő tisztújításra ennyi előkészület történt, Cserepesen, Bántornyi főkvártélyában, a szakács— s pincérnek szinte nem voltak ünnepei, azt olvasóim gondolhatják; miután azonban egymás ellen működő pártok tetteikben többnyire csak úgy különböznek egymástól, mint ugyanazon darab pénznek két oldala, melyen különböző fölirat s jelek mellett, bármint forgassuk, ugyanazon ércet s nagyságot találjuk, nem szükséges, hogy azon konferenciák részletes leírásába ereszkedjem, melyek a tiszaréti ármányok kijátszására itt tartattak. Ki, mint Krivér, mind a két tábor tanácskozásaiban részt vett, láthatá, hogy valamint a hölgyek, úgy a nép szerelme, mindig ugyanazon fortélyok által szereztetik