Ákos e tekintetben lényegesen különbözött tőle, sőt barátjának mintegy ellentéte vala. A Réty család gazdagsága s számos öszveköttetései által, melyekben főrendi házakkal állt, azok közé tartozott, melyek a nemesség által közönségesen “fertálymágnások”-nak csúfoltatnak; s mi a büszkeséget, nagyravágyást, szóval azon hibákat illeti, melyek mágnásainknak, reménylem, csak kajánságból tulajdoníttatnak, sokkal több joggal “ötfertály mágnásoknak” neveztethet-nének, miután a Zrínyiek, Frangepánok, Thurzók s Czudarok soha e tulajdonokban annyira nem haladtak. A fertálymágnás Magyarországban egy egészen kivételi, hogy úgy mondjam amfibialis lény. Helyzete által a nemesi, vágyai s hajlandóságai által a mágnási renddel öszvekötve, hely nincs, melyet elemének nem tartana, s ismét nincs hely, melyben magát egészen otthonosnak érzené. Sértve büszkeség által, ha felsőbbek társaságába lép, kikkel magát hasonlónak inkább láttatja, mint érezi; megbántva minden inas által, ki őt tekintetesnek címezi, az érintkezés, melyet felsőbb osztályokkal szüntelen keres, csak a keserűséget neveli, melyet irántok gyermeksége óta kebelében hordoz. “Mily nevetséges gőg — így szól, ha önlakába övéi közé visszatér — , mily utálatos büszkeség, mintha hazánkban minden nemes nem volna egyenlő, mintha a báró vagy grófi cím egy kis szócskánál egyéb volna, mely számtalan névhez csak azért ragasztatott, mert magában nem hangzott úgy, hogy tiszteletet vívhatna ki magának.” De ha a teins alispán vagy méltóságos kamarás ekképp kiadta mérgét s az egyenlőség fenntartására inasainak még valamivel hosszabb vállzsinórokat csináltatott, mint minőket szomszédjánál, a grófnál látott; te, ki nemes vagy, de kinek családjából senki még alispán nem volt, kamarás pedig éppen nem is lehetne, vagy kinek évenkint egy forint harminchat krajcárral kevesebb jövedelme van, valahogy ne gondold azt, hogy ezen szép egyenlőségi elvek reád is kiterjedhetnének. A világon mindennek megvannak határai, s az egyenlőség kiterjesztésére nézve tévedések elkerülésére mindenki közönségesen önmagát választja azon határpontnak, melyen túl a nivellációt veszély nélkül terjeszteni nem lehet. Ha gyűléseken pártolás, vagy tisztújításnál szavazat kell, nemességed el fog ismertetni, az első rész kilencedik címe, a magyarok ezredes alkotmánya, a pusztaszeri vér, mely a nagy áldomásnál összekevertetett, itt nem feledtettek még el, s mihelyt valakinek szüksége van reád, nem látsz senkit magad mellett, ki magát egyenlőnek ne vallaná. De menj csak egyszer szabadelvű nemes társad lakához, nyújtsd neki inasai előtt tisztválasztáskor annyiszor szorítgatott jobbodat, merd szeretni vagy nőül választani leányát; s ha ezt megpróbáltad, majd alkotmányos egyenlőségedről szólunk ismét, s meg foglak kérdezni, mit tartasz felőle? A magyar nemesség vérrel szerzé hazáját, vérrel vívá ki szabadságát, vérrel oltalmazza közös birtokát, ha az valaha megtámadtatnék — így szól a törvény — , s ha vér helyébe pénzt teszesz, mi úgyis minden értéket képvisel, az egész való maradt még napjainkban is, azon kis különbséggel, hogy mivel vérből mindenikünknek majdnem hasonló, pénzből pedig igen különböző mennyiség jutott, az egyenlőség, mely a régi teóriából mintegy önkényt követke-zett, újabb időkben a történetek legtávolabbikai közé számíttatik.
Minden ember, ki többnek akarna látszani, mint aminek önmagát érzi, azon iparkodás által, mellyel kitűzött ideáljait elérni akarja, nevetségessé válik, s a félénk, ki asszonyok közt párviadalairól beszél, a szegény, ki másodkézből öszveszedett rongyokkal fényűzést utánoz, mely alatt mindenünnen szükség tekint ki; a pór, ki, hogy nemesnek tartassék, magas ösmeretségeivel kérkedik, s kőbe faragva, színekkel mázolva s lenyomva minden kanálon új címerét koptatja, gúny s megvetés tárgyává válnék, bármik lennének is egyébiránt érdemei. A társaság, mely még azon érdemeket is, melyeket valóban bírunk, csak ritkán ismeri el, nem bocsát meg annak, ki tőle még ennél többet kíván, s majdnem úgy bánik vele, mint uzsorások-kal bánni szoktak, vagy jobban mondva, bánni kellene: kit, mert törvényes kamataival megelégedni nem akar, megfosztják tőkéjétől is. Egészen ily helyzetben valának a Rétyek is. Régi nemesség, szép vagyon, alispánság és szép fiok, kinek még neje sem vala; s ki eszerint házasodhatott — mi kelle még, hogy magoknak kellemes társasági állást szerezzenek? De büszkeségöknek más táplálék kelle. Valamint nagy Fridrik verseiben, Voltaire diplomáciai ügyességében, Richelieu drámáiban, Byron lovaglásában keresé dicsőségét, úgy Réty alispán úr azon fáradott, hogy valamivel többnek láttassék, mint mivé született; s a százados nemes, ősei számatlansága mellett a parvenü minden nevetséges oldalaival álla előtted, s nénjéről, a bárónéról szólt, s távol rokonáról, a német grófról, s hogy ezzel s ezzel a herceg hadnaggyal igen szoros viszonyban áll, s ma báró F.— vagy gróf X-től levelet kapott stb.
Ákos, kit szüléi jókor Pestre küldének, s ki nénje, báró Andorfyné házánál a legjobb társaságban tölté napjait, sokkal több ésszel bírt, mint hogy szüléi gyöngéit át ne látta volna; s mi az életben többször történik, épp annak ellenkezőjévé vált, mit naponként maga körül látott. Ákos betyárrá lett, vagy, jobban mondva, iparkodott, hogy annak tartassék, s ezért főképp a megye ifjúsága között határtalan népszerűséget szerzett magának; mint oly ember, ki azáltal, hogy ámbár angolul s franciául tudott, s a fél világot beutazta, mégis, amennyire tőle kitelt, betyárkodásaikat utánozta, másoknak mintegy igazolásul szolgált. Szép népszerűnek lenni, s főképp ifjú korunkban nincs talán semmi, mi után szívünk annyira vágyódnék. Később, miután tudjuk, hogy azon szeretethez, mely oly roppantnak látszik, az egyes szívek mi keveset adnak: örömünket elvesztjük e birtokon, melyet talán még többen vesztenek, mint nyertek minden érdem nélkül. De hogy Ákost e népszerűség nem kissé erősítette meg erőltett betyárságában, azt tagadni nem akarjuk, annyival kevésbé, miután az ifjú Réty ezen erőlködése vala az, mi közte s Kálmán között néha a legnevetségesebb ellentéteket idézte elő. Valamint ti. Ákos a betyárságban, úgy Kálmán a míveltségben helyezvén büszkeségét, a két ifjú egymásnak mintegy példányul szolgált.
Ha téli napokban a megyei nemesség a megyeház teremében öszvegyűlt — hol minden táncmulatságok hihetőképp azért szoktak tartatni, hogy az adózó nép, mely e termeket homloka izzadásában építé, lássa, miként izzad ugyan e helyen a nemesség is — , vagy ha valamely előkelő táblabíró névnapjának ünneplésére valahol nagyobb társaság találkozott, kérdésen kívül a leglármásabb Ákos volt, és senki divatszerűbben nem lépett föl, mint Kislaky Kálmán; de ha poharak vagy társalkodás közt mindenki magáról, vagy helyesebben mondva arról, minek látszani akart, megfeledkezett, a szerepek megváltoztak, s Ákos helyett, ki reggel fűnek-fának beszélé, hányszor részegedett meg életében, estve Kálmán szemei jártak keresztbe, noha talán senki sem ellenezte állhatatosabban Ákos ivó teóriáit délelőtt, mint ő. Ne kárhoztassa senki a fiatal emberek e szeszélyét; éltünk azon korában, melyben az emberek ítéletét még oly valaminek tartjuk, mi után fáradni érdemes, mindnyájan affektálunk.
Ákos, ki erőt véve magán, az ebéd kezdetén szokása szerint betyároskodott, minél több való vígságot láta maga